bélyegkép|Az egyesült királysági lakosok túlnyomó többsége egészségügyi ellátását biztosító, az angol jóléti állam részét képező National Health Service székháza Jóléti államról akkor beszélhetünk, ha a társadalombiztosítás nem csak a leginkább rászoruló csoportokat célozza meg, hanem a lakosság nagy részét. A legtöbb 20. századi állam az 1920-as és 1960-as évek között többé-kevésbé jóléti állammá fejlődött.
A jóléti államban a központi hatalom az esélyegyenlőség, a méltányos vagyon- és jövedelemeloszlás, illetve az alapvető életszükségleteket önerőből biztosítani képtelen személyek segítésére vonatkozó szociális felelősségvállalás eszméi alapján védi és támogatja a polgárok gazdasági és társadalmi boldogulását. Thomas Humphrey Marshall angol szociológus a modern jóléti államot a demokrácia, a szocializmus és a kapitalizmus sajátos ötvözésének írta le.
A jóléti állam fogalmát gyakran az egész államigazgatásra és gazdaságra kiterjedő modellként határozzák meg, amiben az állam a szociális védőháló fenntartása és a közvetlen anyagi segélyek nyújtása mellett finanszírozza az egészségügyi ellátást és az oktatást. Jóléti államként tartják számon többek között Németországot, Franciaországot, Belgiumot és Hollandiát, valamint az észak-európai országokat,Stephens, John D. (1995). THE SCANDINAVIAN WELFARE STATES ACHIEVEMENTS, CRISIS AND PROSPECTS. UNRISD. Retrieved: March 11, 2019. amelyek az skandináv jóléti modell néven ismert rendszert alkalmazzák. Gøsta Esping-Andersen dán társadalomtudós három eltérő típusú jóléti államot különböztet meg, szociáldemokratát, konzervatívot és liberálist.Esping-Andersen (1990)
Kimutatták, hogy ahol a jóléti állam a GDP legalább egyötödét osztja el újra az adóztatás és az állami kiadások révén, jelentős csökkenés következik be a szegénységben.Kenworthy, L. (1999). Do social-welfare policies reduce poverty? A cross-national assessment . Social Forces: 77: 3: 1119–39.Bradley, D., Huber, E., Moller, S., Nielson, F. & Stephens, J. D. (2003) "Determinants of relative poverty in advanced capitalist democracies". American Sociological Review 68:3: 22–51.
Előzmények Ókor Indiában Asóka császár a 3. században terjesztette elő a jóléti államának elképzelését. A dharma vallása tanításai alapján kívánta működtetni az államot; kijelentette, hogy „minden ember a gyerekem” és hogy „csak arra törekszem, hogy törlesszem az adósságomat, mindazt, amellyel tartozom minden élőlénynek." E szemlélet akkoriban úttörőnek számított. Asóka továbbá lemondott a háborúról és megtiltotta tömérdek állatfajta levágását. Állítása szerint szeretettel és hittel akarta meghódítani a világot, számos missziót megbízott a dharma terjesztésével. A küldetései a világ messzi tájain is tevékenykedtek, akárcsak Egyiptomban, Görögországban és Srí Lankán. Ennek keretében a biroldalma területén és külföldön egyaránt létesültek gondozási központok, s ligetek, kutak, gyümölcsösök és pihenőházak jöhettek létre jóvoltából.
A Római Köztársaság szórványosan közbenjárt egyes ügyekben, hogy segítsen a népnek. A cura annonae néven ismert programján keresztül gabonát osztott a lakosságnak. A Római Köztársaság és Birodalom idején nagy sebességgel nőtt Róma népessége, az időszámításunk utáni 2. században megközelítette az egymillió számú főt, így várost körülvevő vidék már nem bírta eltartani a nagyvárost, ugyanis elégtelen volt a mezőföld termelési kapacitása.Hanson J.W., Ortman S.G., Lobo J. (2017) "Urbanism and the division of labour in the Roman Empire." J. R. Soc. Interface 14, p. 10., accessed 5 Sep 2018
A rendszeres gabonaosztás időszámításunk előtt 123.-ban kezdődött a Caius Gracchus által indítványozott, illetve a concilium plebis népgyűlés által jóváhagyott gabonatörvénnyel. A gabonajuttatásban részesülők száma olykor elérte a 320 000 embert.Erdkamp, Paul, "The Food Supply of the Capital," in The Cambridge Companion to Ancient Rome, Cambridge: Cambridge University Press, pp. 262-264 Cristofori, Alessandro "Grain Distribution on Late Republican Rome," pp 146-151., accessed 17 Sep 2018 A 3. században a gabonaosztási programot kenyérosztás váltotta fel, valószínűleg Septimius Severus császár uralkodása alatt. Severus ezenkívül elrendelte az olívaolajosztást, melyet Aurelian császár később kiegészített bor- és sertéshúsjuttatással.Erdkamp, pp. 266-267 Ezen intézmény fönnmaradt egészen a a Nyugatrómai Birodalom végéig.Linn, Jason (Fall 2012), "The Roman Grain Supply, 441-455", Journal of Late Antiquity, Vol. 5, no. 2, pp. 298-299, and note 3, p. 298 A korai Római Birodalomban a gabonajuttatás egyes becslések szerint Róma gabonakészletének 15–33% -át tette ki.Kessler, David and Temin, Peter (May 2007), "The Organization of the Grain Trade in the Early Roman Empire," The Economic History Review, New Series, Vol. 60, No. 2, p. 316. Downloaded from JSTOR.
Az ételsegélyen kívül a Római Köztársaság ingyenes szórakozást is nyújtott a ludi nyilvános rendezvényeken keresztül, melyeket közpénzből támogatták. Ettől a politikától ered a római hatalomtechnikát összefoglaló, világszerte elhíresült panem et circenes (vö. kenyeret és cirkuszt) mondás.
A jóléti állam adózáson keresztüli fenntartásának történelmi precedensét a 7. századbeli iszlám törvények jelentették.Miaschi, John. (2017, April 25). What Is A Welfare State? The World Atlas. Available at, accessed 24 Oct 2019. A zakát avagy alamizsnaadás az iszlám öt oszlopának egyike, és gyakori formája a 2,5%-os jövedelemadó, amelyet minden viszonylag jómódú muszlimnak be kellett fizetnie a rászorulók ellátása végett. Az I. Omár kalifa egyfajta jóléti államot hozott létre a bajt al-mal, azaz kincstár révén, amelyet a birodalma minden részén a táplálékkészlet felhalmozására, a katasztrófavédelem létesítésére hasznosítottak.
Modern jóléti állam A modern jóléti állam kialakulása az ipari forradalom korának társadalmi megrázkódtatásaiban gyökerezik. A tőkés termelési mód térnyerésével a munkavállalók nagy csoportjai olyan új kockázatokkal kerültek szembe, mint a rokkantság (munkahelyi balesetek révén) és a munkanélküliség. A régen ismert kockázatok, mint a betegség és az időskor is veszélyesebbé váltak, mivel a korábbi támogatási rendszerek, mint a hagyományos nagycsalád vagy a céhrendszerek a 19. századra felszámolódtak. A jóléti állam bevezetésének legfontosabb politikai előfeltétele a a szakszervezetek és a szocialista pártok megjelenése és megerősödése, amit a hatalmon lévők fenyegetésnek értékeltek, ezért a társadalmi konfliktusokat igyekeztek megelőzni.
A felvilágosodásból származott az az elképzelés, hogy az életkörülmények nem istenadták, és nem is természeti törvények. A 19. században fokozatosan elfogadottá vált az a gondolat, hogy az állam a megfelelő eszköz a komplex kollektív feladatok kezelésére.
Otto von Bismarck az 1880-as években nagy lépéseket tett a jóléti állam megteremtése felé a Német Császárságban azzal, ahogyan kiterjesztette a junker uralkodó osztály kiváltságait az egyszerű emberekre. Az 1881. november 17-i, a Reichstagnak intézett beszédében úgy nyilatkozott, programja nem más, mint az úgynevezett gyakorlati kereszténység.Moritz Busch, Bismarck: Some secret pages from his history, Macmillan, New York (1898) Vol. II, p. 282 A bismarcki reformok jegyében bevezették a kötelező nyugdíjbiztosítást, az egészségbiztosítást, baleset-biztosítást. Kezdetben azonban a társadalombiztosítás csak a gyári munkásokra terjedt ki. A további, védelemre szoruló rétegek, például a vidéki lakosság, az alkalmazottak és a kisipari munkásság csak fokozatosan kerültek bevonásra. Teljesen fejlett jóléti államról csak az 1960-as évek vége óta lehet beszélni.
Az 1877-es svájci gyári törvény Svájcban mindenki számára korlátozta a munkaidőt, illetve létrehozta az anyasági támogatás intézményét. A svájci jóléti állam a 19. század végén született, habár mértéke kantononként ingadozott. A legelső, a jóléti állam kifejlődéséhez hozzájáruló intézkedések közé tartozott a katasztrófaelhárítás, az általános iskola-rendszer, valamint az öreg- és gyermekotthonok kialakítása.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában néhány évvel Bismarck reformjai után Eduard Taaffe vezetésével bevezettek egyfajta jóléti államot. A kereszténydemokraták segítségével iktatódhattak törvénybe a munkásbarát intézkedések, amelyeket Taffe svájci és német mintára tervezett.
A jóléti államok fejlesztése Nyugaton nagy ösztönzést kapott az 1917-es októberi orosz forradalomból, mint a polgári elit reakciója a burzsoáziával szembeni ottani erőszakra, tartva a hasonló hazai mozgalmak kialakulásától. Amikor azonban a 20. század derekára világossá vált, hogy a Szovjetunió társadalmi-gazdasági modellje nem vonzó a nyugati dolgozók számára, ez a szempont háttérbe szorult. Walter Scheidel történész szerint ez hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháború végétől az egyenlőtlenségek újra növekedni kezdtek a nyugati társadalmakban, mivel az elit sokkal nyugodtabb lett a hiteles alternatívák vagy fenyegetések hiánya miatt.
A 20. századi fasizmust tanulmányozó Robert Paxton történész megjegyzi, hogy a jóléti állam egyes elemeit konzervatív politikusok és pártok hozták létre a 19. században, hogy elejét vegyék a szakszervezetek és a szocialista ideológiát hirdető mozgalmak térhódításának a munkakörülmények és a munkásosztály életszínvonala jobbításával.
Paxton szerint minden jobboldali 20. századi európai diktatúra, legyen az fasiszta vagy autoriter, jóléti államot tartott fönn. Úgy véli, „mindegyikük biztosított egészségügyi ellátást, nyugdíjat, megfizethető lakhatást és tömegközlekedést a termékenység, a nemzeti egység és a társadalmi béke megőrzése érdekében.” Az Adolf Hitler irányította Nemzetiszocialista Német Munkáspárt olyannyira megnövelte a jóléti állam léptékét, hogy 1939-re már 17 milliót meghaladó számú német állampolgár részesült támogatásban a Nemzetiszocialista Népjólét program keretében.Richard J. Evans, The Third Reich in Power, 1933–1939, New York: The Penguin Press, 2005, p. 489
Miután a második világháború után a nyugat-európai szociáldemokrata pártok elhatárolódtak a marxizmustól, jellemzően a jóléti állam kialakítását, megerősítését tűzték ki célul.
Régiónként Ausztrália 1900 előtt Ausztráliában a jótékony szervezetek jelentették az elsődleges segélyforrást a rászorulók számára. Az 1890-es évek gazdasági depressziója és a szakszervezetek és munkáspártok ebből fakadó népszerűsödése azonban a jóléti állam megvalósítását szorgalmazó mozgalmak keletkezéséhez vezetett.
1900-ban Új-Dél-Wales és Victoria bevezette a nem járulékalapú nyugdíjakat a 64 éven felüliek részére. Queensland 1907-ben hasonló rendszert indított, ám mindössze egy évvel később az Andrew Fisher vezette munkáspárti szövetségi kormány országos szinten öregséginyugdíj-programot létesített. Ezt követte 1910-ben a nemzeti rokkantsági nyugdíj és 1912-ben a nemzeti anyasági támogatás.
Franciaország