A Segítség! Itthon vagyok! 2020-as magyar televíziós vígjátéksorozat, melyet A mi kis falunk alkotói készítettek. A bemutatója 2020. április 19-én volt az RTL Klub televíziós csatornán. Ez a sorozat a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet mutatja be.
Cselekmény Olyan emberek hétköznapjait mutatja be, akiknek az életét a járványhelyzet megváltoztatta. A szereplők telefonon, illetve videó chaten keresztül tartják egymással a kapcsolatot, így élik meg vitáikat, ünnepeiket és szerelmeiket. A produkcióban párhuzamosan futó szálakon ismerjük meg a karaktereket és problémáikat, mert az élet a karanténban is zajlik.
Szereplők Főszereplők NévSzínészLeírásIbolyaZsurzs KatiNyugdíjas, akit a járvány ideje alatt leginkább az zavar, hogy Rezső, a férje leköltözött a hétvégi házukba, önkéntes karanténba. Szerinte Rezső csak megjátssza magát, hogy a vírustól fél, valójában csak az alkalmat kereste, hogy elszökjön otthonról.RezsőCsuja ImreNyugdíjas, aki inkább lehetőséget lát a járványban: arra hivatkozva, hogy köhög, leköltözik a hétvégi házába „önkéntes karanténba”, hogy egy kicsit végre egyedül legyen, a házsártos feleségétől távol. A cselekményben folyton a nyugdíjára hajt, amit Ibolya viszont elkölt.GyőzőLengyel TamásNagymenő, gazdag szingli apuka. A járványban leginkább az zavarja, hogy ebben a helyzetben hogyan fog csajozni. Igazi playboy, aki minden nőre rámozdul.VandaMartinovics DorinaIbolya és Rezső lánya, Petya felesége. Tanítónő, harmadikos osztálya van, a gyerekeket nagyon szereti, viszont a szülőkkel folyamatosan meggyűlik a baja az online oktatással kapcsolatos értetlenkedéseik miatt. A férje is kezd az agyára menni, aki a home office miatt otthon ragadt. A cselekményben valamikor például még ordítozott is a szülőkkel.PetyaSzatory DávidVanda férje, Robi és Gréta bátyja, Nóra fia. Egy pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozik. Örül a kijárási korlátozásoknak, mert a home officeban a nyugalom és a kényelmes munkavégzés lehetőségét látja. A főnöke Andor, akit "hülye főnöknek" hív, de nem meri elmondani neki.AndorMihályfi BalázsPetya kontroll- és munkamániás főnöke, akit idegesít, hogy a home office-ban kevésbé tudja felügyelni alkalmazottait, ráadásul eléggé magányos, ezért folyamatosan zaklatja munkatársait, főleg Petyát, mindenféle ötleteivel, hogy hogyan lehetne a lehető legjobban átültetni az online világba a munkahelyi társas létet, például online fekvőtámaszozással próbálta meg rábírni Petyát, hogy online tornázzanak, viszont ez Petyának kevésbé volt kedvére.RobiFehér TiborPetya és Gréta testvére, Ági vőlegénye. Robi Milánóban töltötte a legénybúcsáját, ahol a határzár miatt ott ragadt, de úgy tűnik, ez a véletlen annyira nincs ellenére, és nem akar mindenáron megházasodni úgy, mint Ági. Már többször is megpróbált elindulni, de mégis mindig otthonragadt, de ez furcsa alapon még mindig nem nagyon zavarja.ÁgiKovács PankaRobi menyasszonya, Sándor és Adrienn temperamentumos lánya, aki a járvány ellenére is meg akar házasodni. Kételkedik abban, hogy Robi ugyanúgy szenved, mint ő.SándorKerekes JózsefÁgi elvált apja, Adrienn exférje. Paranoiás összeesküvés-hívő, aki meg van győződve róla, hogy a járvány valami laboratóriumból indult ki, és minden a háttérhatalom műve, illetve teljes meggyőződése, hogy a fogorvosok lehallgató-készüléket raknak a fogadba.AdriennNagy-Kálózy EszterÁgi anyja, Sándor ex-felesége. Pszichológus, akinek nagyjából az egész rokonsága az agyára megy: Sándorról, Teóról, és Nóráról is rossz véleménnyel van.TeóDebreczeny CsabaAdrienn testvére, Ági ügyeskedő, mindent okosba megszerezni tudó nagybácsija. Mindig van valami merész bizniszötlete, így a járványban is a meggazdagodás lehetőségét keresi, újabb és újabb ötletei vannak, csakhogy sosincs pénze rá, ezért mindenkit le akar húzni. Az online esküvőt is úgy kitalálta, mégsem fizetett semmit. NóraTóth IldikóGréta, Petya és Robi anyja. Határozott, karakán nő, elvált, a férjével egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Egy nagy multicég egyik középvezetője. Robi választottjának a családja idegesíti. Titokban vágyik egy kapcsolatra, a neten ismerkedik, de ezt nem köti senkinek az orrára. Végül megakad Andornál, akiről végül kiderül, hogy ismeri. A cselekmény alatt például a focin vesznek össze.GrétaErdélyi TímeaRobi és Petya húga, Gábor hirtelenharagú barátnője. Mivel Gáborról kiderül, hogy egy másik nőt vitt el étterembe még a járvány előtt, Gréta szakít vele, és mindenáron meg akarja leckéztetni a félrelépése miatt. Végül megpróbálják újrakezdeni a kapcsolatukat, kevesebb-több sikerrel.GáborNagy SándorGréta pasija. Hatósági karanténban van, mert egy beteg kontaktkutatása során őt is megtalálták, mint lehetséges fertőzöttet – így derült ki, hogy másik nővel „érintkezett”. Győző haverja.BeaBata ÉvaA gyereke Vanda osztályába jár, esküvői szalonja van. A férje elhagyta, de ezt titkolni próbálja és igyekszik ellenállni Győző nyomulásának, ami nehéz dolog.LászlóHaumann MátéA gyereke Vanda osztályába jár, bölcsész. Amennyire jártas a humán tárgyakban, annyira nem a kétkezi dolgokban. Viszont nagyon segítőkész – ha igénylik, ha nem...EditPokorny LiaA gyereke Vanda osztályába jár, emellett Vanda unokatestvére is – megkeseredett, elvált anyuka, akinek "enyhe" alkoholproblémái vannak, a pszichológusa Adrienn.ÁrpiHevér GáborA gyereke Vanda osztályába jár, László ellentéte: bármit megszerel, igazi ezermester, cserébe nem igazán ért a számítógépekhez vagy a humán dolgokhoz, kicsit együgyű, de műszaki dolgokban kreatív. Viszont a háta közepére sem kívánja ezt az online létet. Szolgáltatja az ÁrpádTévét, amit lányával, Rozikával működtet. Egyáltalán nem tud angolul, ha valami idegen-nyelvű szóba ütközik, azonnal szól Rozikának.ZsófiKakasy DóraA gyereke Vanda osztályába jár. Katonás, szigorú anyuka, aki szerint ilyenkor a legfontosabb az összetartás és a közös munka. Mindenfélére aktivizálná a szülőket. Számára egyébként az önkéntes házi karanténnal nincs semmi baj, végre mindenki otthon van, szem előtt.
Mellékszereplők NévSzínészLeírás TiborRudolf Péter Adrienn szeretője, amit eddig Adrienn próbált titkolni Sándor előtt, Sándor viszont összeesküvési-elméletei alapján, azt hitte, betörtek hozzá, amikor meglátta, hogy ott van valaki. Pap Schmied Zoltán Ő adja össze Ágit és Robit. KarcsiTrefil András Árpi ismerőse. Karcsi társa Kukla Balázs RozikaHevér VilmaÁrpi lánya.MárkKolovratnik BoriszVanda és Petya fia. Balázs Kapitány Mihály DávidÖcsiKapitány ZsigmondZoliSzomor Bendegúz
Epizódok Az RTL bejelentette az első évad premierje 2020. április 19-én volt 19 óra 15 perckor.
Jegyzetek
Kategória:2020-ban bemutatott magyar televíziós sorozatok Kategória:2020-ban befejezett magyar televíziós sorozatok Kategória:Az RTL saját gyártású műsorai Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok