A 2019-as Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaestet a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2018. március 7-én, szerdán este a Várkert Bazárban rendezte meg a magyar zenei élet legnagyobb, az alkotók és háttérszakemberek teljes körét felvonultató eseményét.

Az egykori Budai Ifjúsági Park helyszínén, a Várkert Bazárban megrendezendő nagyszabású eseményen a szakma széles körének szavazatai alapján vehették át az elismeréseket az előző év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek. A rendezvényt élőben közvetítette az ATV.

A szavazás során 18 különböző műfaji kategóriában, a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai alapján alakult ki a jelöltek névsora. A második fordulóban a nyerteseket a Fonogram Bizottság tagjai választották ki.

A jelöltek listáját 2018. február 19-én hozták nyilvánosságra.

Nyertesek és jelöltek Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele Caramel – "Átutazók" Dés László – Az éjféli járat Fish! – Felemás Ivan & The Parazol – "Nr. 1003" JETLAG – "Szállj velem" / "Égen át" / "Ami itt történik, itt is marad" / "Emlékbe"

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele Lady Gaga – A Star Is Born Manic Street Preachers – Resistance Is Futile Paul McCartney – Egypt Station Robert Plant – Carry Fire Sting & Shaggy – 44/876

Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele Margaret Island – III / "Hóvirág" / "Legszebb szavak" Follow the Flow – "Hagyod menni" / "Anyám mondta" / "Érdekemberek" / "Holdfény a tanúm" / "Maradok távol" / "Nem fogadok szót" / "Nem tudja senki" / "Ott hagyom az autóm" / "Plátói" / "Valami baj van az éggel" Kowalsky meg a Vega – "Mint egy jel" / "Lehetetlen nincs – Velünk kerek a világ!" (Lotfi Begi-vel) Nomad – Új remény Random Trip – Zenehíd

Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele Charlie Puth – Voicenotes Imagine Dragons – Origins Justin Timberlake featuring Chris Stapleton – "Say Something" Linkin Park – One More Light Portugal. The Man – Woodstock

Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele The Qualitons – Echoes Calling Hiperkarma – "Napsütötte rész" / "Belekerültél" / "Kanyargó ösvény" Mörk – The Death Of Mörk / SuperSize Live Session Szekeres András – A Túlon Innen Vad Fruttik – Szabad.Vagy Zaporozsec – Pixelek

Az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele Chvrches – Love Is Dead Florence + The Machine – High As Hope Greta Van Fleet – Anthem Of The Peaceful Army Laurie Anderson, Kronos Quartet – Landfall Muse – Simulation Theory

Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele Willcox – "Tequila" / "In My Head" / Let It Go (Remixes) / "Remember" Anna and the Barbies – "Karjaidban (Sean Darin Remix)" Belau featuring Sophie Lindinger – "Breath" Brains – "Viharban születtünk" Caramel & Nigel Stately – "Szabadesés"

Az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele Jungle – For Ever Calvin Harris – "One Kiss" (Dua Lipa-val) / "Promises" (Sam Smith-szel) Clean Bandit – What Is Love? Jean-Michel Jarre – Équinoxe Infinity Kygo & Imagine Dragons – "Born To Be Yours"

Az év hazai rap- vagy hiphopalbuma vagy hangfelvétele Krúbi – Nehézlábérzés Animal Cannibals – "Indul a vakáció!" / "Tarolnak az emszík" / "Vissza!" Deniz – "Ösvények mentén" / "Bakancslista" / "Hol volt hol nem volt" / "Ide várnak vissza" / "Veled" Hősök – "Kilépő" / "Egyszer" / "Kiskancsó2 / "Mondd el mit látsz" (featuring Essem) / "Lassul a gép" (featuring Tkyd) Majka & Curtis – "Füttyös" (Király Viktorral) / "Valami Rap" (Pásztor Annával) / "Irány Sopron!" (featuring Pápai Joci)

Az év külföldi rap- vagy hiphopalbuma vagy hangfelvétele Ibeyi – Ash Drake – Scorpion Kanye West – ye Kendrick Lamar – Black Panther: The Album, Music From And Inspired By Post Malone – beerbongs & bentleys

Az év hazai hard rock vagy metalalbuma vagy hangfelvétele Ozone Mama – Cosmos Calling Attila Talan – TLN AWS – Fekete részem Road – A tökéletesség hibája Uzipov – "Temetőben"

Az év külföldi hard rock vagy metalalbuma vagy hangfeltétele Judas Priest – Firepower Disturbed – Evolution Halestorm – Vicious Joe Satriani – What Happens Next Shinedown – Attention Attention

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele Szenes Iván – Szervusz Szenes Iván tér Csóka Szabi Bandája – Szép a babám fekete szeme Dupla KáVé – Boszorkány a feleségem Kis Grófo – "#Lávkóma" / "Tiki-taka" Polgár Péter (Sukár Petro) – Éljen a nyár!

Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele Ruby Harlem – "Forró" / "Aludj...aludj" / "Legyen úgy ahogy nem volt még" / "Megbocsájtanék" 100 Folk Celsius – Omega Country Fool Moon – Return 2 Acappelland Galla Miklós – Bélát itt ne keressék – Elektromiklós Gallantológia Irigy Hónaljmirigy – "Mindenki táncol"

Az év hazai gyermekalbuma vagy hangfelvétele Rutkai Bori Banda – Űrdöngölők Alföldi Róbert – Micimackó – hangoskönyv Belvárosi Betyárok – A Tündértó partján Kicsi Gesztenye Klub – A kaland folytatódik Major Eszter és Barátai – Napraforgók

Az év hazai jazzalbuma vagy hangfelvétele Modern Art Orchestra Plays Béla Bartók – 15 Hungarian Peasant Songs Barabás Lőrinc Quartet – Other Than Unusual / Keys / Maps Borbély-Dresch Quartet – Körbe-körbe Djabe – Flow Gáspár Károly Trio – The Outsider

Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele Palya Bea – Hazatalálok Aurevoir. – Kikötő Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Szalonna és Bandája – Mindenek szerelme Firkin – We Are The Ones Herczku Ágnes – Hozomány

Az év felfedezettje Krúbi Aurevoir. AWS Follow the Flow Mörk Platon Karataev

Az év dala AK26 – "Blöff" Follow the Flow- "Nem tudja senki" Kollányi Zsuzsi & Lotfi Begi featuring Majka – "Valahonnan" Majka, Curtis & Király Viktor – "Füttyös" USNK – "Posztolj"

Életműdíj Lerch István

Szakmai Életműdíj Göczey Zsuzsa

Jegyzetek

Források

Fonogram díj átadása Kategória:Fonogram díj