Ibrahim Šehić (Rogatica, 1988. szeptember 2. –) bosnyák válogatott labdarúgókapus, a török Çorum játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A szarajevói Željezničar akadémiáján nevelkedett. 2007. május 26-án, tizennyolc évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban. Húszévesen a klub történetének legfiatalabb csapatkapitánya lett. A 2009–10-es szezonban bajnoki címet, egy évvel később kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapat játékosaként. 2011 júniusában a török első osztályban szereplő Mersinhez szerződött.

2013. október 5-én, miután szerződése lejárt a török klubnál, aláírt az azeri élvonalban szereplő Qarabağ csapatához. Egy hónappal később a Ravan Baku elleni, gól nélküli döntetlenre végződő bajnokin mutatkozott be új csapatában. 2014 májusában megnyerte csapatával az első bajnoki címet ott töltött ideje alatt.

2014 decemberében szerződését 2018 nyaráig meghosszabbította.

2015. december 19-én játszotta 100. tétmérkőzését a klubban.

A 2017–2018-as szezonban tagja volt a bajnokok Ligája csoportkörébe első azeri csapatként bejutó Qarabağnak. Szeptember 12-én a Chelsea ellen debütált a legrangosabb klubsorozat főtábláján és a csoportkör folyamán csapata egyik legjobbja volt, hat mérkőzésen 35 védést mutatott be, ami a legtöbb volt a teljes mezőnyben.

2018 májusában bejelentették, hogy Šehić a szezon végén elhagyja a Qarabağot, miután szerződését nem újította meg.

2018. július 6-án hároméves szerződést írt alá a török élvonalbeli Erzurumsporhoz. 32 bajnokin védett első ott töltött szezonjában, azonban az idény végén az Erzum kiesett az első osztályból. 2020 augusztusában kétéves szerződés kötött a Konyaspor csapatával. Novemberben a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. 2021 novemberében kétévvel meghosszabbították a szerződését. 2023 februárjában 2025 június végéig ismét hosszabbított.

2023 júliusában a szaúdi el-Halídzs csapatába igazolt. 2025 júliusában a török Çorum szerződtette.

A válogatottban Többszörös utánpótlás válogatott. 2010 májusában hívták meg először a válogatott keretébe, majd november 17-én, a szlovákok ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban.

Magánélete 2020 januárjában vette feleségül barátnőjét, Merjemet. Több válogatottbeli csapattársához, így Muhamed Bešićhez, Armin Hodžićhoz, Izet Hajrovićhoz, Sead Kolašinachoz, Edin Višćahoz és Ervin Zukanovićhoz hasonlóan muszlim vallású.

Statisztika Klubcsapatokban 2020. március 15-én frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólŽeljezničar2006–07Premier League1000–102007–08Premier League20060–2602008–09Premier League29010–3002009–10Premier League29080–3702010–11Premier League2908020390Összesen1080230201330Mersin2011–12Süper Lig22000–2202012–13Süper Lig14020–160Összesen36020–380Qarabağ2013–14Premier League22030–2502014–15Premier League290301204402015–16Premier League320301204702016–17Premier League190201203302017–18Premier League18020110310Összesen12001304701800BB Erzurumspor2018–19Süper Lig32000–3202019–201. Lig28000–280Összesen60000–600Karrier összes32403804904110

A válogatottban 2019. november 15-én frissítve. VálogatottÉvPályára lépésGólBosznia-Hercegovina2010202011102012002013002014002015002016302017002018120201990Összesen270

Sikerei, díjai Željezničar Bosznia-hercegovinai bajnok: 2009–10 Bosznia-hercegovinai Kupa-győztes: 2010–11

Qarabağ Azeri bajnok: 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18 Azeri Kupa-győztes: 2014–15, 2015–16, 2016–17

Jegyzetek

További információk

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Bosnyák labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Željezničar Sarajevo labdarúgói Kategória:A Qarabağ labdarúgói Kategória:A BB Erzurumspor labdarúgói Kategória:A Konyaspor labdarúgói Kategória:Az el-Halídzs labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:Élő személyek