Leelo Tungal (Tallinn, 1947. június 22. –) észt író és költő. Az egyik legtermékenyebb gyermek- és ifjúsági könyvszerző Észtországban.
Élete 1954 és 1965 között Ruilában és Tallinnban járt iskolába. 1972-ben szerzett diplomát észt filológia szakon a Tartui Állami Egyetemen. Később az észt nyelv tanáraként alkalmazták. Az Észt SZSZK-ban ifjúsági folyóiratokban (Pioneer és a Täheke) dolgozott. 1979-ben csatlakozott az Észtországi Írók Szövetségéhez. 1984 és 1989 között az Észt Bábszínházban dolgozott. 1994-ben megalapította a Hea Laps (A jó gyermek) magazint, ennek lett a főszerkesztője. 1994-től 1996-ig az Eestimaa újság szerkesztője volt.
1966-ban debütált íróként a Kummaliselt kiivitajad kurtsid versantológiában. Számos felnőtt- és gyermektörténetet, verset és opera-librettót írt. Orosz, angol és német műfordítóként is dolgozott. Közismert dalszövegek alkotójaként is ismert. Egyik szerzeménye: a Muretut meelt ja südametuld (Gondtalan elme és a szív lángjai) képviselte Észtországot az 1993-as Eurovíziós Dalfesztivál előválogatóján.A dalt Janika Sillamaa énekelte, az előválogatón 47 ponttal az 5. helyen végzett. Másik dala, a Nagu merelaine (Mint egy tengeri hullám) részt vett az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon és az ország történetében először bejutott a döntőbe.Silvi Vrait előadásában a dal a döntőben a 24. helyen végzett.
bélyegkép|250px|középre|A Szép öröm dal Triin Koch, Aare Kruusimäe és Leelo Tungal előadásában a XI. Ifjúsági dal- és táncfesztiválon, 2011. júliusában
Leelo Tungal mintegy 50 gyermekkönyvet, 12 verseskötet írt felnőtteknek, egy novellagyűjteményt és egy regényt adott ki. Több mint 200 dalszöveg szerzője. Műveit több nyelvre lefordították.
Családja Leelo Tungal Raimo Kangro észt zeneszerző (1949–2001) felesége volt. A házaspárnak három lánya született, egyikük Maarja Kangro író.
Művei Verseskötetek
Prózakötetek
Neitsi Maarja neli päeva (1980, 2008) Szűz Mária négy napja Pool koera (1983) Kirju liblika suvi (1986) A pillangó nyári változatossága Kartul, lehm ja kosmonaut (1986) A burgonya, a tehén és az űrhajós Kristiina, see keskmine (1989, 2008, 2014) Krisztina, ez az átlag (Az Első könyvem-sorozatból) Pille, Madis ja teised (1989) Pille, Madis és mások Barbara ja suvekoerad (1992) Barbara és az őszi kutyák Humanitaarmõrv Bestoonias (1993) Emberséges gyilkosság Bestoniában (Lola Fiaccola álnéven) Vampiir ja pioneer (1993) A vámpír és az úttörő Vaesed jõulud, rikkad jõulud (1993) Szegény karácsony, gazdag karácsony Barbara ja sügiskoerad (1994) Barbara és az őszi kutyák Nagu kass ja koer (1995)Kiegészítve és újranyomtatva a „Mustamäe, a papucstépő” címmel (2009) Mint egy macska és egy kutya Ema Luule jõulukaardid (1995) Anya-költő karácsonyi képeslapok Krutski linna lood (1997) Krutsk város története Kollitame! Kummitame! ehk Kollikooli kasvandike juhtumisi tänapäeval (1997) Varesele valu (2002) A varjú fájdalma Juku, Kalle ja kotermann Tallinnas (2002) Juku, Kalle otthon és Tallinnban Appi, appi, Triibu-Liine ehk Metsik kassistamine Vana-Inimlas (2002) Siri Siiriuselt (2003) Anna ja Aadama lood (2003) Anna és Ádám története
Siil Felix ja päkapliks Kerli (2004) Sündisznó Félix és Kerli törpe Väike draakon ja päkapikud (2005) A kis sárkány és a manók Siil Felix ja sekelduste sügis (2005) Sündisznó Félix és az őszi bajok Siil Felix ja kriminaalne loomaaed (2005) Sündisznó Félix és a bűnügyi állatkert Hernetont Ernestiine (2005) Koer tunneb koera". Sarjast Minu esimene raamat (2006) A kutya ismeri a kutyát (Az Első könyvem-sorozatból) Seltsimees laps ja suured inimesed (2008) Gyerekek és nagyszerű emberek Naljatilgad lähevad laulupeole (2009) A szórakoztató cseppek elmennek egy dalfesztiválra Mustamäe sussimurdja (= Nagu kass ja koer) (2009) Mustamäe, a papucstépő (= Mint egy macska és egy kutya) Miriami lood (2009) Miriam története Samet ja saepuru ehk Seltsimees laps ja kirjatähed (2009) Bársony és fűrészpor vagy a gyermekek és a levelek Jõuluvana, kes kartis lapsi (2010) Mikulás, aki fél a gyermekektől Sinilillega lumememm (2013) Hóember kék virággal Raha-haa-haa (2014) Puudel Pedro ja igatsustasu (2014) Pedro uszkár vágyai Jänesepoeg otsib sõpra (2015) A mezei nyúl fia barátot keres Maimetsa laste lood (2015) Maimetsa gyermektörténetek Jänes Juliuse arvuti (2019) A mezei nyúl számítógépe Anni uhke uudis (2020) Anni büszke hírei
Magyarul A Tél-béke (vers) Dabi István fordítása; Utunk, 1979. július 13. / 28. szám Éjjeli kert (vers) Dabi István fordításaLeelo Tungal – Magyarul Bábelben és A gyermek elvtárs és a nagy emberek. Még egy történet a boldog gyermekkorból. Regény; ford. Jávorszky Béla; Magyar Napló, Bp., 2021 Bársony és fűrészpor avagy A gyermek elvtárs és a betűk. Regény; ford. Jávorszky Béla; Írott Szó Alapítvány, Bp., 2023 Egy női kéz érintése, avagy A gyermek elvtárs és apa. Regény; ford. Jávorszky Béla; Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány, Bp., 2023
Díjai, elismerései bélyegkép|250px|jobbra|Leelo Tungal kapta a Balti Közgyűlés irodalmi díját (2019. november 28.) Anton Hansen Tammsaare – Albu önkormányzat díja (1993) Eduard Vilde-díj (1993) Karl Eduard Sööt-díj a gyermekversekért (1995, 2000, 2007) Az Észt Kulturális Főváros 1998 irodalmi díja (gyermekirodalom) A Fehér Csillag érdemrend IV. osztálya (2005) Ferdinand Johann Wiedemann-díj (2015) Az Észt Kulturális Főváros 2018. évi irodalmi díja (gyermekirodalom) Az Észt Kulturális Főváros 2019. évi életműdíja A 2019-es Virumaa irodalmi díj A 2019. évi Balti Közgyűlés irodalmi díja
Jegyzetek
Fordítás
Források Hivatalos weboldal Leelo Tungal életrajz Észt irodalom Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk Leelo Tungal Discogs Silvi Vrait – Nagu Merelaine (Eurovision Song Contest 1994) YouTube (4:10)
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Észt költők, írók Kategória:Észt nők Kategória:Észt műfordítók Kategória:Szovjet írók Kategória:Szovjet költők Kategória:Szovjet műfordítók Kategória:Tallinniak