A Mecsek (, ) középhegység a Dél-Dunántúlon, Pécstől északra. Legmagasabb csúcsa a 682 m-es Zengő.

Elnevezése A Mecsek elnevezés alapjául szolgáló személynév valószínűleg a Miklós rövidüléséből alakult ki, és eredetileg nem az egész hegységet, csak a Pécs fölötti Misina-tetőt jelölte.Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983 Első írásos említése 1536-ból, Habsburg Mária magántitkárától, Oláh Miklóstól származik.

Más elmélet szerint a Mecsek a meszes szóból származott. További elmélet, hogy a mecsekes, kopár táj adta a hegy nevét. De az sem kizárható, hogy a hegy a Mihály személynévből ered. A török időkben a hegyet Ferava néven említik.

Földrajz bélyegkép|jobbra|250px|A hegység látképe a Márévárból bélyegkép|jobbra|250px| Hármashegy A Mecsek 545 négyzetkilométernyi területéből a voltaképpeni hegyvidék . Ásványkincsekben hazai viszonylatban gazdagnak mondható – főleg a mészkő, szén és uránérc készletei jelentősek. Délen a Pécsi-síkság, északkeleten a Völgység, nyugaton a Zselic határolja.

Felosztás A hegység morfológiailag három részre, a Keleti-Mecsekre, a Középső-Mecsekre és a Nyugati-Mecsekre, geológiailag két félre, a Nyugati-Mecsekre és a Keleti-Mecsekre tagolható.

Magasabb hegycsúcsok A Mecsek 500 métert meghaladó jelentősebb csúcsai: HegycsúcsMagasság (m)ElhelyezkedéseZengő682Keleti-MecsekTubes612Nyugati-MecsekHármashegy604Keleti-MecsekJakab-hegy602Nyugati-MecsekDobogó594Keleti-MecsekBorzas-tető591Keleti-MecsekSzószék586Keleti-MecsekKis-Tubes577Nyugati-MecsekSomlyó572Keleti-MecsekSzamár-hegy564Keleti-MecsekDögkút-tető556Keleti-MecsekHárs-tető545Keleti-MecsekCsalán-hegy536Keleti-MecsekMisina535Nyugati-MecsekRózsa-hegy528Nyugati-MecsekCigány-hegy524Keleti-MecsekSomos-hegy520Keleti-MecsekSomos510Keleti-Mecsek

Geológia Összefoglalás bélyegkép|jobbra|250px|Magyarország prekainozoos nagyszerkezeti egységei A Mecsek hegység a magyarországi prekainozoos nagyszerkezeti egységek közül a Tiszai-főegységhez tartozik. A főegység három részre tagolt: a Mecseki-, a Villány–Bihari- és a Békés–Kodrui-egységre. A Mecsek a Mecseki-egység névadója, annak egyetlen magyarországi felszíni megjelenése. A hegység területének fejlődéstörténete négy nagy szakaszra osztható, amelyeken belül további fázisok különíthetők el. Ezeket a mellékelt táblázat tartalmazza. Kiolvasható az egyes formációk képződésének ideje/időtartama, környezete (fáciese) is, vastagságukat pedig a formációnév utáni szám jelzi (méterben). bélyegkép|jobbra|250px|A Mecsek litosztratigráfiája a fejlődéstörténeti egységekkel, a süllyedésgörbe és az üledékképződési sebesség feltüntetésével bélyegkép|jobbra|250px|A Mecsek vázlatos földtani térképe A kristályos aljzat (Mórágyi Komplexum) a variszkuszi hegységképződés idején alakult ki. A hegység felső részét alkotó ópaleozoos üledékek a karbon és kora-perm során lepusztultak, így a permben meginduló szárazföldi (folyóvízi, tavi) üledékek a Variszkuszi-hegység gyökérzónájából felszínre került metamorf és mélységi magmás kőzetekre települnek. A rétegsorban megtalálható a permi riftesedésre (a kontinenslemez feldarabolódásának megindulására) utaló riolitvulkanizmus terméke is. A folyóvízi üledékképződés rövid ideig folytatódott a triász időszak kezdetén, majd megjelent a sekélytenger, kezdetben törmelékes, majd sókőzetes, később karbonátos üledéksorral. A középső- és késő-triászból regressziós (a tenger visszahúzódására utaló) rétegsort ismerünk, majd a jurában újabb riftesedés hatására gyors süllyedés következett. Az üledékképződés kezdetben lépést tartott a süllyedéssel, partszegélyi kőszéntelepes összlet, majd sekélytengeri finomtörmelékes üledékek halmozódtak fel több mint kétezer méter vastagságban. A jura riftesedési folyamat egy keskeny óceán (Alpi–Tethys-óceán) kialakulásához vezetett, amely leválasztotta a Tiszai-főegységet az európai kontinentális lemezről – miközben tőle délre a Tethys-óceán felnyílása zajlott. A mai Mecsek területe az Alpi–Tethys Magura-óceánágának déli kontinentális talapzata (selfje) peremén helyezkedett el, ennek gyors süllyedésével az üledékképződés már nem tudott lépést tartani. A Mecseknádasdi Homokkő anyaga ezért már zagyárként került az egyre mélyülő medencébe. A középső-jura végén és a késő-jurában a kétezer métert is meghaladó vízmélységben lassú üledékképződéssel a mélytengerekre jellemző radioláriás mésziszap rakódott le. Ekkorra a permben kezdődött üledékképződési megaciklus legalsó rétegei – az üledékvastagságból és tengermélységből számított süllyedésgörbe alapján – már 6-8 ezer méter mélységbe kerültek. A késő-jurában–kora-krétában a Magura-óceán aljzatában kifejlődött a bazaltos óceáni kéreg, ehhez a folyamathoz kapcsolódott a mecseki kora-kréta, tenger alatti bazaltvulkanizmus, amely telérek formájában a nyugat-mecseki idősebb kőzeteket is átszelte. A vulkanizmus idején és azt követően vulkáni törmelék halmozódott fel és folytatódott a mélytengeri üledékképződés. A kréta időszak közepe táján a lemeztektonikai mozgások megváltozása miatt megindult a Tethys- és az Alpi-Tethys – így a Magura-óceáni ág – bezáródása (a bazaltos óceáni kéreg kontinens alá tolódása, szubdukálódása), és a korábbi üledéksor redőkbe, takarókba torlódva kiemelkedett. A Mecseki-egység területén kialakult hegység fő tömege a mai mecseki területtől délebbre helyezkedett el. A középső-krétától a kora-miocénig tartó lepusztulás során a hegységközi medencékben is felhalmozódott törmelék, ilyen maradt fenn a paleogénből Szigetvár és Szentlőrinc környékén. A miocénben a mai Kárpátok mentén zajló lemeztektonikai folyamatok (a Magura-óceáni lemez maradékának szubdukciója, azaz az európai lemez alá bukása) következtében a terület ismét üledékgyűjtővé vált és andezitvulkanizmus indult. A törmelékes üledékképződés anyagát a folyók délről, a mai Görcsönyi-hátság és Dráva-medence területének kiemelt, hegységi területéről szállították, majd további süllyedéssel a mai Mecsek területének nagy részét sekélytenger borította el. Ennek nyomát mészkövek őrzik. Néhol nagyobb vízmélység is kialakult, ezekben a medencékben finomtörmelékes anyag rakódott le. Amikor a lemezmozgások következtében a Dinaridák és Kárpátok kiemelkedése megszüntette az üledékgyűjtő tengeri kapcsolatát, először csökkentsósvízi (újabb vélemények szerint túlsósvízi) faunával jellemzett mészkő keletkezett, majd kialakult a süllyedő Pannon-medence egészére kiterjedő, édesvizű Pannon-tó. Valószínűsíthető, hogy ekkor a mecseki terület kis része szigetként lepusztuló helyzetben volt, de a tó homoküledéke a Misina oldalában közel 400 m tengerszint feletti magasságból is előkerült. A miocén legvégén – É–D-i kompressziós erőhatásra – északon a Hetvehelyi-feltolódás és Bakócai-törésöv, délen a Mecsekalja-feltolódás mentén a terület gyors emelkedésnek indult, ami a pliocénben és a negyedidőszak során is folytatódott. Ettől kezdve beszélhetünk a mai értelemben vett Mecsekről. A neogén (pannóniai és korábbi miocén) rétegek jórészt lepusztultak és csak a hegység peremén találhatók meg.

I. A kaledóniai és variszkuszi ciklus óceáni fázisa A variszkuszi orogenezist (hegységképződést) megelőző időszak képződményei alacsony metamorfózison átesett, kis kiterjedésű takaróroncsokként fordulnak elő a kristályos aljzatban, azaz a Variszkuszi-hegység maradványában. A Mecsek előterében a horváthertelendi és a szalatnaki fúrások tártak fel ritmusos, flis jellegű üledékekből keletkezett, nagyon alacsony fokú metamorfózison átesett képződményeket. A Szalatnaki Agyagpalának elnevezett rétegekből kora-szilur conodonta és graptolites fauna ismert, tehát ez az összlet az egyetlen bizonyítható képviselője a kaledóniai ciklusnak. A közepes metamorfózison átesett – az Ófalui Formációcsoportba sorolt – üledékes kőzetek korát és képződési környezetét már nem lehet meghatározni, a Variszkuszi(Rheic)-óceán bezáródását megelőzően és a kollízió során képződött karbonátok és molassz törmelékes üledékek átalakulásával keletkezhettek. II. Variszkuszi hegységképződés, metamorfózis, kiemelkedés A variszkuszi hegységképződés alsó-karbon, szudétai szakaszában, 330–350 millió éve alakult ki a terület kristályos aljzata, jelentős tömege gránit, jellemzően monzogránit összetételű (Mórágyi Komplexum). Anyakőzete bázisos és savanyú vulkanitbetelepüléses grauvakke és finomtörmelékes sorozat volt. A variszkuszi hegységképződés során kifejlődött, oldalelmozdulásos Mecsekalja diszlokációs övben tektonikus megabreccsát (szerkezeti mozgások során összekeveredett, több tíz vagy száz méteres, különböző kőzetblokkokból álló törmeléket) alkotó fillit, mészkő, gneisz, metahomokkő, amfibolit, metavulkanit és szerpentinit összefoglaló neve Ófalui Formációcsoport. Az Ófalui és Helesfai Szerpentinit testek a Variszkuszi-óceán bazaltos aljzatából származó, átalakult fragmentumok – takaróroncsok.

III. Lepusztulási időszak A karbon időszak nagy részében és még a perm elején is a terület mintegy 50 millió évig kiemelt, lepusztuló helyzetben volt, a Mecsekben nem ismerünk képződményeket ebből az időszakból. A hegységképződés során kiemelkedett rétegsor egészen a metamorf-magmás gyökérzónáig lepusztult, csak a már említett takaróroncsokban maradtak meg felismerhetően korábbi, kevésbé metamorfizált kőzetek.

IV. a) Molassz üledékképződés és kontinentális rift vulkanizmus A kora-permben dilatációs (széthúzó) erőhatások érvényesültek, a terület süllyedésnek indult, félárokszerkezet alakult ki. A klíma változása és a tektonikai tagolódás okozott időnként változást a szállított üledékanyag mennyiségében, szemcseméretében, szervesanyag-tartalmában, oxidáltsági viszonyaiban. A kezdetben lerakódott Korpádi Homokkő folyóvízi üledéksorának törmeléke elsősorban metamorf és gránit jellegű kőzetekből származik. A kora-perm végén megindult riolitvulkanizmus megszakította az üledékképződést. A kontinentális rift jellegű riolitvulkanizmus szokatlanul kiterjedt volt, az akkori Európa déli szegélyén hatalmas mennyiségű lávakőzetet és ignimbritet (összesült vulkáni törmeléket) eredményezett. Ez utóbbi alkotja a nyugat-mecseki fúrásokból is ismert, száz méter vastagságú Gyűrűfűi Riolit (újabban Gyűrűfűi Lapillitufa Formáció) anyagának nagy részét. A vulkanizmussal egy időben és azt követően lerakódó durvatörmelékes üledéksor anyagában is meghatározóvá vált a riolit törmeléke. A vulkanizmust követő illetve azzal részben egyidejű Cserdi Formáció ezer méter vastagságot elérő törmelékanyagának lerakódása után a klíma szárazabbá válására következtethetünk a Bodai Agyagkő playa tavi lerakódásából. Ekkor az időszakosan vízzel borított medencében ciklusos rétegsor képződött, 800 m vastagságban. A tavi üledékek a hegységperemen lerakódott osztályozatlan, durvatörmelékes összlettel (Begykúti Formáció) fogazódnak össze. bélyegkép|jobbra|250px|A Bodai Agyagkő képződési környezetének rekonstrukciója

A Bodai Agyagkőre települő Kővágószőlősi Homokkő 150–1200 m közötti horizontális vastagságváltozása is a félárokszerkezetet tükrözi. Lerakódása rövid ideig a kora-triászban is folytatódott (Tótvári Homokkő Tagozat). Folyóvízi ciklusok építik fel, amelyekben a durvaszemcsés medri konglomerátumokat és homokköveket finomszemű ártéri üledékek követik. A lerakódott üledék szemcséi között áramló felszín alatti víz a gránitos és riolitos lepusztulási területen kioldott urán komplex-ionjait szállította, amelyek redukáló (szerves anyagot tartalmazó) rétegekhez érve oldhatatlan vegyületként kicsapódtak. Ez az évmilliókig tartó folyamat eredményezte a roll-típusú üledékes uránérc kialakulását, amely a Kővágószőlősi Formáción belül a reduktív szürke homokkő (Kővágótöttösi Homokkő Tagozat) és az azt fedő, oxidált, vörös homokkő (Cserkúti Homokkő Tagozat) határán dúsul. Az uránércet csaknem ötven évig bányászták a Nyugat-Mecsekben. A csökkenő világpiaci ár és az egyre költségesebb termelés miatt 1998-ban befejezték a kitermelést.

IV. b) Sekélytengeri rámpa időszaka