Znajkay Zsófia (szül. Szabó Zsófia Anna) (Budapest, 1986 –) magyar drámaíró.
Pályafutása A Városligeti Általános Iskola és a Szent László Gimnázium elvégzése után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető-adásrendező szakára, ahova 2005–2009 között járt, először Bárdos András osztályába, végül Rangos Katalin osztályában végezte el az abszolutóriumot.
2014-ben csatlakozott a TÁP Színházhoz.
Első drámáját 2015-ben írta meg Az ölében én címmel. A darab 2016-ban támogatást nyert a Katona József-pályázaton, és ő maga vitte színre a MU Színházbanhttps://mu.hu/ Vasvári Emese és Jankovics Péter főszereplésével. A mű elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb új magyar dráma kategóriában a 2016/17-es évadban. A dráma 2017-ben megjelent a Színház.net-en.
Második drámája, a Rendezői változat részt vett a 2016/17-es évadban a Színházi Dramaturgok Céhe által rendezett Nyílt Fórumhttps://dramaturg.hu/nyilt-forum drámaíró-pályázaton, melynek keretein belül Znajkay megkapta érte a Vilmos-díjat is 2017-ben. A darab később a Nyílt Fórum Füzetekben a többi, pályázati részvételt nyert darabbal együtt nyomtatásban is megjelent.
Znajkay a Rendezői változatot is MU Színházban vitte színre, Kurta Niké, Hajduk Károly és Laboda Kornél szereplésével.
Harmadik darabjának, az A-nak megírására megpályázta és elnyerte a 2018-as Örkény István drámaírói ösztöndíjat.
Első kőszínházi ősbemutatója 2023-ban a Péntek úr csodálatos barátai Varsányi Péter rendezésében a Budapest Bábszínházban.
Televíziós sorozatokban és szkeccsekben is dolgozott íróként: Kicsi gesztenye klub Tóth János (televíziós sorozat) Egynyári kaland Dumaszínház: A politikusok lelki világa
Magánélete Felnőttként Asperger-típusú autizmus-spektrumzavarral diagnosztizálták a Delej utcai Autizmus Alapítványnál.
2018-ban házasságot kötött Preiszner Miklós zeneszerzővel.
Művei Az ölében én (2015) Rendezői változat (2017) A (2020) Péntek úr csodálatos barátai (2023)
Díjai Színikritikusok Díja – Legjobb új magyar dráma, 2016/17 Vilmos-díj, 2017
Jegyzetek
További információk https://port.hu/adatlap/szemely/znajkay-zsofia/person-542528 https://www.imdb.com/name/nm8367523/
Cikkek és interjúk https://szinhaz.org/interju/2017/02/28/irni-legjobb-dolog-vilagon-interju-znajkay-zsofiaval/ https://szinhaz.hu/2018/04/11/rendezoi_valtozat_magat_a_dontes_mechanizmusat_akartam_jelenetekre_bontani https://litera.hu/magazin/interju/en-akkor-kuzdok-amikor-nem-irok.html https://szinhaz.net/2017/02/28/kovacs-balint-meg-is-hal-megse-szomoru/ https://revizoronline.com/hu/cikk/6585/znajkay-zsofia-az-oleben-en-tap-szinhaz-mu-szinhaz/ https://epa.oszk.hu/00000/00002/00267/pdf/EPA00002_alfold_2020_12_075-083.pdf https://szinhaz.online/az-lenne-a-legjobb-ha-senki-nem-erezne-magat-teljesen-artatlannak-interju-znajkay-zsofiaval-es-preiszner-miklossal/
Kategória:Magyar drámaírók Kategória:A budapesti Szent László Gimnázium diákjai Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek