Alag Dunakeszi keleti felén elterülő kertváros. Történelmileg önálló község volt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Váci járásában. A hajdani területe a jelenben Dunakeszi (Villatelep, Tóváros, Meggyes gyümölcsös, Madách lakópark, Dombliget lakópark, Toldi lakópark, Alagliget lakópark, Tiszti lakótelep, Petőfitelep és Alagi major) illetve Fót (Kisalag városrész) között oszlik meg.
Dunakeszi és Alag szétválása Dunakeszi és Alag 1910-ben kettévált, aminek hátterében az állt, hogy a két település a 19. század második felétől kezdődően a 20. század elejéig teljesen eltérő fejlődési utat jártak végig. A dunakeszi gazdaság a 20. század elején még túlnyomórészt mezőgazdasági alapokon működött, így ennek megfelelő volt társadalomfejlődése is. Alag viszont a lóversenytér és tréningtelep, az ország minden részéből ide érkező lovászok világa volt, ahova gyakran határon, sőt, tengeren túlról is jöttek a trénerek és zsokék, és a versenynapokon Alagon nyüzsgött a kilátogató fővárosi közönség. Mindezeket a helyben található főúri villák miliője egészítette ki. A két település(rész) között a vasút jelentette a választóvonalat, a közös, alagi oldalon álló vasútállomásnak is Dunakeszi–Alag volt a neve.
Dunakeszi fejlődése 1910 és 1939 között
Dunakeszi magja ekkor a községháza (ma: Városháza), a Szent Mihály-templom és a Római Katolikus Elemi Népiskola (ma: Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola) által határolt területen feküdt. A községháza melletti téren (ma: IV. Béla király tér) 1928 óta piac működött, ahová a helyi és a környékbeli termelők heti rendszerességgel hordták az áruikat; itt tartották a nyilvános árveréseket is. Lakott terület volt a korszakban, a mai települést tekintve, az Alsótabán, a Felsőtabán, a templomdomb és környéke, a mai Vörösmarty és Attila utcák környékét jelentő ún. Villatelep, valamint a Fő út és a vasút közötti terület, amelynek északi határa nagyjából a mai János utcánál húzódott.
A tér északi végéhez közel álló, 1754-ben épült Szent Mihály-templom a település egyetlen temploma volt. A főkegyúri jogokat gyakorló Magyar Lovaregylet folyamatosan karbantartotta a templomot, az 1913-as nagy felújítás során kifestették az épületet, illetve renoválták a régi oltárt és a szószéket, két szoborral gazdagodott a templom (Jézus szíve, Szűz Mária), valamint adományokból (pl. Gombai Istvánné sz. Sipos Katalin) festett üvegablakok készültek. Gombai Istvánné két carrarai márvány szenteltvíztartót is ajándékozott a templomnak. A modern világ is belopódzott ekkor az épületbe: elkészült a villanyvilágítás, nehogy a szépen festett új falak bekormozódjanak a gyertyalángtól.
1900-ban felépült a város első postahivatala. A község 1899 óta rendelkezik távbeszélővel (telefonnal), 1938-ban 47-en, 1943-ban már 90-en fizettek elő a szolgáltatásra. A postamesteri tisztséget a tárgyalt korszakban hosszú ideig Bazsanth Mária töltötte be, aki összességében több mint négy évtizeden keresztül, 1893-tól 1935-ig látta el feladatát. Ezt követően – 1936 és 1942 között – Wallini Gyula dolgozott postamesterként. Az 1897-re Salkovics Károly tervei és Brezina Bennó műépítész-építőmester irányítása alatt elkészült, földszintes, akkor modernnek számító négy-tantermes iskola a folyamatosan és nagymértékben növekvő gyereklétszám miatt hamarosan jelentős bővítésre szorult, így 1909-ben Goldberg Simon tervei alapján emeletet húztak a Római Katolikus Elemi Népiskola épületére.
Dunakeszin a korszakban kapott egyre nagyobb szerepet az ipar: 1917/20-ra megépült az „Oceán” Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. dunakeszi telepe. 1911-ben pedig megkezdték a MÁV Főműhelynek szánt telek beépítését (amelyben csak 1926-ban kezdték meg a munkát). Még ugyanazon év során vasúti megállót alakítottak ki, majd 1912 során téglagyárat építettek. Az 1914-ig befejezett épületekből (munkásotthon [= kultúrház], portaépület, főigazgatóságnak szánt épület, karbantartó műhely) 1915 februárjában 1000 ágyas hadikórházat alakítottak ki. A MÁV az építkezést – bár jóval visszafogottabb tempóban – a háború alatt is folytatta: 1916-ban felépült a víztorony, illetve elkészült a kovácsműhely tetőszerkezete, 1918-ra pedig a műhely vázának és tetőrészének építése is előrehaladt. A Főműhely építése 1922-ben indult meg újra, a termelőmunkát pedig 1926-ban kezdték meg. A két vállalat megjelenése a községben kiemelkedő jelentőségű volt, működésük alapvető változásokat indukált a település gazdasági és társadalmi fejlődésében, kulturális és sportéletében.
Dunakeszin az 1929. évi gazdasági világválság következtében éhínség alakult ki a településen, miután a MÁV Főműhely és a Konzervgyár csak csökkentett üzemmel dolgozott, a munkanélküliség mintegy 10%-os lett. Mintegy 200 család (600-700 fő) rendszeresen lisztet, szenet és fát osztottak, illetve ún. ínségmunkát biztosítottak számukra. Jelentős hatása volt a település életére, hogy 1922-ben Richter Béla plébános (1907–1928) Dunakeszin telepítette le a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek rendjét, akik előbb az elemi iskolai oktatásban a leánygyermekek tanítását, majd az óvodai ellátást is átvették. Az 1918–1919-es tanév második félévében a MÁV Főműhely telepén polgári iskola létesült, amely egészen 1924-ig működött. 1919 őszétől, a MÁV telepen az elemi iskolás korú gyerekek oktatása is elkezdődött, az intézmény 1928-ban nyert állandó épületet (ma: Bárdos Lajos Általános Iskola). 1927-ben a meglévők mellett egy újabb, egy magán polgári iskola is megkezdte működését, amelynek 1931-ben már 150 tanulója volt. A Dunakeszi-Alagi Nyilvános Magán Polgári Fiúiskola fenntartásával járó feladatokat a két község közösen látta el. Az iskolát – 1938 és 1941 között – átszervezték, így annak neve Dunakeszi-Alag Társulati Koedukációs Polgári Fiú- és Leányiskola lett, amely egészen megszűnéséig, 1947 júliusáig a János utcában működött. 1925-ben elkezdték a villanyvilágítás kiépítését a községben, és megépült a községi sportpályája is. 1926-ban megkezdődött a községi kultúrház építése is, az ún. Népházé, amely a régi Uradalmi Nagykocsma helyére került (ma: Dunakeszi Járásbíróság).
Kisalag, bár közigazgatásilag Dunakeszihez tartozott, Alagon túl terült el, és földrajzilag Fóthoz feküdt a legközelebb. A településrész a két világháború között olyannyira fejlettlennek számított, hogy az ott lévő állapotokra az 1930-as években már a sajtó is felfigyelt. A Kisalaggal foglalkozó cikkek egyike egyenesen így fogalmazott:„Kisalag, a székesfőváros közvetlen közelében, Magyarország legmostohább földdarabja, amelyen 600 ember elhagyottan, a legszomorúbb kietlenségben él.” Kisalagon a községi lét legelemibb jellemzői is hiányoztak: nem volt templom, posta, áram, és rendfenntartó sem; hiányzott a távbeszélő összeköttetés és a kocsiút is. Egyetlen közintézmény volt: a Kundháza Állami Elemi Iskola, a településrésszel kapcsolatos teendőket pedig a Kisalagi Telepegyesület látta el. A településrész 1950-ben Fóthoz került.
Az 1930-as évek elejére ismét nőtt a település lakosságszáma, elkezdett beépülni a Révdűlő és folytatódott a Banktelep betelepülése is. Ennek hatására 1930-ban bővíteni kellett a Fővárosi Vízművek dunakeszi telepét, egyre több lett a vezetékes ivóvízzel ellátott ház. Az Iparoskör, a helyi kisvállalkozók érdekvédelmi és szakmai szervezete élénk kulturális tevékenységet folytatott, színjátszó csoportja és dalköre is volt, amely rendszeresen tartott bálokat, amelyek a társadalmi érintkezés fő színterének számítottak a korban. A folyamatos lakosságnövekedés megkívánta a szórakozási lehetőségek számának növelését is, így 1939-ben mozi is épült a Banktelepen. Műhelytelep 1936. január 11-ei hatállyal külön postaügynökséget kapott, amely a mai Fő út 127. szám alatt rendezkedett be. A forgalom növekedése miatt 1944-ben a postaügynökség IV. osztályú postahivatallá alakult át, „Dunakeszi 2” elnevezéssel, helye ekkor a Levente utca 22. sz. alatt volt.
A két világháború között megérett az idő a község katolikus templomának megnagyobbítására is. A helyiek közül többen pénz- és ingatlanadományokkal, illetve egyéb módon segítettek, ezzel teremtve meg az anyagi alapot a bővítéshez. A terveket Oszvaldik Gyula építész készítette. Az építkezés 1936 januárjában kezdődött meg az építőanyagok összegyűjtésével, míg az első kapavágás és az alapkőletétel pünkösdkor történt. Az egész éven át tartó építkezés után a karácsonyt már a félkész új templomban ünnepelték a hívek. A munkálatok során a régi barokk templomot beolvasztották az újba. Az épületet Faludi (Fieszl) János plébánosi működésének ideje alatt fejezték be. Az új templomot 1937. október 10-én ünnepi mise keretében szentelték fel, a szentbeszédet Bangha Béla jezsuita hitszónok mondta. Az eredeti tervekhez képest – költségcsökkentés miatt – a templom kevesebb dísszel épült meg.
Miután a Műhelytelep, a Banktelep és a Révdűlő lakossága az 1920-as és 1930-as években egyre jobban nőtt, 1928-ban az itt lakó római katolikusok is saját egyházközösséget alapítottak. A hívők számára a miséket a MÁV Elemi Iskola kápolnájában tartották. A kápolnát és a hozzá tartozó két harangot 1928. október 28-án szentelte fel Zadravetz István nyugalmazott tábori püspök. A később elkészült orgonát pedig, amelynek gyártásában a Főműhely asztalosai is részt vállaltak, 1930 júniusában Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel. A kis egyházközség számára hamarosan szűkösnek bizonyult az iskolakápolna, így Lányi Ferenc főműhelyfőnök vezetésével saját templom építését vette tervbe. 1944. június 29-én Pétery József váci püspök felszentelhette az új templomot, amely a Jézus Szíve nevet kaptak. A vasútnál dolgozó református hívek számára a MÁV lakótelepen lévő Legényotthon egyik helyiségét szentelte fel imateremnek Ravasz László püspök 1928-ban.
Alag településfejlődése 1910 és 1939 között Az önállóvá vált Alag a község központi részén, a Szent Imre téren tervezte az új községházát felépíteni. Az épület kivitelezését egy helyi építész, Goldberg Simon végezte. Az új községháza a hivatali helyiségeken kívül magában foglalta a jegyzői lakást is, illetve itt hozták létre a községi könyvtárt is (1912), amely hamar nagy népszerűségre tett szert. 1911-ben Alag-villatelepen postahivatal létesült, amely – szolgálati lakásokkal kiegészülve – a jelenlegi Verseny utcában működött. 1912-ben a községi posta távírda- és telefonszolgálatot is kapott. Az előfizetők száma folyamatosan gyarapodott: 1914-ben 16-an, 1922-ben 20-an, 1938-ban pedig már 52-en rendelkeztek telefonnal.
1912-től már egy négy tantermes iskolaépület is a tanulók és a tanárok rendelkezésére állt. Alag utcái ugyan szilárd burkolat nélküli földutak voltak, de a község elöljárói nagy gondot fordítottak a település rendezettségére és tisztaságára. Az utcákat rendszeresen karbantartották, söpörtették. A házzal nem rendelkezőknek évente egy napi közmunkával, a házzal rendelkezőknek – jövedelmi viszonyuktól függően – 3, 6, illetve 10 koronával kellett hozzájárulnia a település szépítéséhez. A pénzfizetést évi egy napi közmunkával meg lehetett váltani.