Ebben a listában az Császári és Királyi Hadsereg 1914. július 28-i béke hadrendjében szereplő hadosztályai, illetve dandárjai kerülnek feltüntetésre.
thumb|I. Ferenc József osztrák császár és magyar király 1910-es portréja
A helyőrségek megnevezése az akkor tájt használatos, illetve magyar megfelelőiként vannak feltüntetve. 1914 júliusában az Osztrák–Magyar Monarchia szárazföldi haderejének békelétszámába 450.000 ember tartozott, hadiállományát 1,8 millió ember alkotta, annak 30%-át Magyarország állította ki.
Békehadrend 1914 júliusában Gyaloghadosztályok A Hadsereg fő erejét a közös „Császári és Királyi Hadsereg” () adta, amit az osztrák k.k. Landwehr és a Magyar Királyi Honvédség egészített ki. A Honvédség és a Landwehr ezredei három zászlóaljból, a közös hadsereg ezredei pedig négy zászlóaljból álltak. Összességében 49 gyaloghadosztály létezett. Az Osztrák Császári Honvédséghez tartozott a 13. 21. 22. 26. illetve 43-46 közötti hadosztály, a Magyar Királyi Honvédséghez tartozott 20. 23. illetve a 37-42 közötti hadosztály. Tehát ezen hadosztályok hiányoznak a felsorolásból.
I. II. III. 1. Gyaloghadosztály – Szarajevó – XV. Hadtest Parancsnok: Stephan Bogat von Kostanjevac altábornagy Vezérkari Főnök: Egon Freiherr von Bolfras őrnagy A 10. Hegyi Tüzérezred, illetve a 11. Hegyi Tüzérezred ágyús tüzérosztálya és ágyús tüzérütege 7. Hegyidandár – Višegrad Parancsnok: Otto Sertič Ezredes (a 46. Gyalogezred parancsnoka) 5. Gyalogezred 1. zászlóalja, 25. Gyalogezred 1. zászlóalja, 34. Gyalogezred 1. zászlóalja, 66. Gyalogezred 1. zászlóalja, 85. Gyalogezred 1. zászlóalja, 86. Gyalogezred 1. zászlóalja 8. Hegyidandár – Foča Parancsnok: Generalmajor Felix Andrian vezérőrnagy 24. Gyalogezred 1. zászlóalja, 35. Gyalogezred 1. zászlóalja, 53. Gyalogezred 1. zászlóalja, 58. Gyalogezred 1. zászlóalja 9. Hegyidandár – Szarajevó Parancsnok: Joseph Hrozny Edler von Bojemil ezredes 12. Gyalogezred 1. zászlóalja, 49. Gyalogezred 1. zászlóalja, 74. Gyalogezred 1. zászlóalja, 84. Gyalogezred 1. zászlóalja 2. Gyaloghadosztály – Jaroslau – X. Hadtest Parancsnok: Anton Lipošćak altábornagy Vezérkari Főnök: Hubert Ginzel őrnagy 29. Tábori Tüzérezred, 30. Tábori Tüzérezred 3. Gyalogdandár – Rzeszów Parancsnok: Eugen Pöschmann vezérőrnagy 40. Gyalogezred 4. Gyalogdandár – Jaroslau Parancsnok: Heinrich Trichtel ezredes (a 100. Gyalogezred parancsnoka) 89. Gyalogezred, 90. Gyalogezred három zászlóalja3. Gyaloghadosztály – Linz – XIV. Hadtest Parancsnok: Josef Roth altábornagy Vezérkari Főnök: Franz Podhajský őrnagy 40. Tábori Tüzérezred, 42. Tábori Tüzérezred 5. Gyalogdandár – Innsbruck Parancsnok: Joseph Schneider Edler von Manns-Au vezérőrnagy 28. Gyalogezred 3. zászlóalja, 59. Gyalogezred, 12. Vadász Zászlóalj 6. Gyalogdandár – Salzburg Parancsnok: Franz Ritter von Ržiha vezérőrnagy 14.Gyalogezred, 75. Gyalogezred három zászlóalja, 4. és 30. Vadász Zászlóalj, 2. Műszaki Zászlóalj
I. II. III.4. Gyaloghadosztály – Brünn – II. Hadtest Parancsnok: Rudolf Stöger-Steiner von Steinstätten altábornagy Vezérkari Főnök: Rásky László őrnagy 5. Tábori Tüzérezred, 2. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred 7. Gyalogdandár – Znaim Parancsnok: Kletus Pichler vezérőrnagy 12. Gyalogezred két zászlóalja, 81. Gyalogezred három zászlóalja, 99. Gyalogezred 8. Gyalogdandár – Brünn Parancsnok: Adolf von Boog ezredes 81. Gyalogezred 1. zászlóalja, 8. Gyalogezred három zászlóalja, 49. Gyalogezred három zászlóalja 5. Gyaloghadosztály – Olmütz – I. Hadtest Parancsnok: Karl Scotti vezérőrnagy Vezérkari Főnök: Felix Edler von Turner őrnagy 2. Tábori Tüzérezred, 3. Tábori Tüzérezred 9. Gyalogdandár – Olmütz Parancsnok: Gustav Smekal vezérőrnagy 54. Gyalogezred, 93. Gyalogezred három zászlóalja 10. Gyalogdandár – Troppau Parancsnok: Richard Kutschera vezérőrnagy 1. Gyalogezred három zászlóalja, 13. Gyalogezred6. Gyaloghadosztály – Graz – III. Hadtest Parancsnok: Karl Gelb Edler von Siegesstern altábornagy Vezérkari Főnök: Stephan Duié százados 9. Tábori Tüzérezred, 3. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred, 3. Hegyi Tüzérezred 11. Gyalogdandár – Graz Parancsnok: Ludwig von Fabini vezérőrnagy 7. Gyalogezred – Bosznia-Hercegovina, 2. Gyalogezred, 31. Vadász Zászlóalj, 3. és 5. Műszaki Zászlóalj 12. Gyalogdandár – Klagenfurt Parancsnok: Felizian Krasel ezredes (a 99. Gyalogezred parancsnoka) 17. Gyalogezred, 5. 8. 9. 17. 19. Vadász Zászlóalj, 4. Utász Zászlóalja
I. II. III.7. Gyaloghadosztály – Eszék – XIII. Hadtest Parancsnok: Kasimir von Lütgendorf altábornagy Vezérkari Főnök: Branko Staié őrnagy 38. Tábori Tüzérezred, 39. Tábori Tüzérezred 13. Gyalogdandár – Eszék Parancsnok: Carl Stracker vezérőrnagy 52. Gyalogezred két zászlóalja, 78. Gyalogezred, 13. Utász Zászlóalj 14. Gyalogdandár – Zimony Parancsnok: Emil Baumgartner ezredes (a 69. Gyalogezred parancsnoka) 38. Gyalogezred 1 zászlóalja, 68. Gyalogezred három zászlóalja, 70. Gyalogezred 1 zászlóalja, 21. Vadász Zászlóalj 8. Gyaloghadosztály – Bozen- XIV. Hadtest Parancsnok: Johann von Kirchbach auf Lauterbach altábornagy Vezérkari Főnök: Richard Ritter Schilhawsky von Bahnbrück százados 41. Tábori Tüzérezred, 14. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred, 14. Nehéz Ágyútarackos Tüzérosztály, 8. és 14. Hegyi Tüzérezred 15. Gyalogdandár – Bozen Parancsnok: Theodor Stipek vezérőrnagy 2. Császárvadász Ezred, 10. és 13. Vadász Zászlóalj 16. Gyalogdandár – Bozen Parancsnok: Emil Herzberg vezérőrnagy 1. 14. 16. 18. 22. Vadász Zászlóalj, 1. Műszaki Század 96. Gyalogdandár – Rovereto Parancsnok: Richard Meyer vezérőrnagy 3. Császárvadász Ezred három zászlóalja, 8. és 9. Utász Zászlóalj 121. Gyalogdandár – Trient Parancsnok: Adolf Brunswik von Korompa ezredes (a 73. Gyalogezred parancsnoka) 4. Császárvadász Ezred 1. és 3. zászlóalja, 27. Vadász Zászlóalj, 14. Utász Zászlóalj 122. Gyalogdandár – Bruneck Parancsnok: Ludwig Goiginger vezérőrnagy 36. Gyalogezred három zászlóalja (későbbi nagy számú dezertálások miatt feloszlatva), 2. és 6. Vadász Zászlóalj9. Gyaloghadosztály – Prága – VIII. Hadtest Parancsnok: Viktor von Scheuchenstuel altábornagy Vezérkari Főnök: Hugo Freiherr von Pitreich alezredes 23. Tábori Tüzérezred, 8. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred 17. Gyalogdandár – Prága Parancsnok: Franz Daniel vezérőrnagy 91. Gyalogezred három zászlóalja, 102. Gyalogezred három zászlóalja 18. Gyalogdandár – Prága Parancsnok: Josef Mayrhofer von Grünbühel ezredes (a 89. Gyalogezred parancsnoka) 28. Gyalogezred 1. zászlóalja, 73. Gyalogezred három zászlóalja
I. II. III. 10. Gyaloghadosztály – Josephstadt – IX. Hadtest Parancsnok: Theodor Hordt altábornagy Vezérkari Főnök: Rudolf Brougier százados 25. Tábori Tüzérezred, 27. Tábori Tüzérezred (a 9. Tábori Ágyútarackos Tüzérezreddel kiegészítve)
19. Gyalogdandár – Josephstadt Parancsnok: Artur Iwański von Iwanina ezredes (a 83. Gyalogezred parancsnoka) 36. Gyalogezred 1. zászlóalja , 98. Gyalogezred három zászlóalja 20. Gyalogdandár – Königgrätz Parancsnok: Hugo Reymann vezérőrnagy 18. Gyalogezred három zászlóalja, 21. Gyalogezred három zászlóalja 11. Gyaloghadosztály – Lemberg – XI. Hadtest Parancsnok: Pokorny Alajos altábornagy Vezérkari Főnök: Hugo Freiherr Senarclens de Graney őrnagy 32. Tábori Tüzérezred, 11. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred 21. Gyalogdandár – Lemberg Parancsnok: Milan Grubić vezérőrnagy 15. Gyalogezred, 55. Gyalogezred, 11. Utász Zászlóalj 22. Gyalogdandár – Lemberg Parancsnok: Alexander Ritter Wasserthal von Zuccari ezredes 58. Gyalogezred három zászlóalja, 95. Gyalogezred, 32. Vadász Zászlóalj 12. Gyaloghadosztály – Krakkó – I. Hadtest Parancsnok: Paul Kestřanek altábornagy Vezérkari Főnök: Wilhelm Edler von Droffa százados 1. Tábori Tüzérezred, 1. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred, 1. Nehéz Ágyútarackos Tüzérosztály 23. Gyalogdandár – Krakkó Parancsnok: Miécislaus Edler von Zaleski vezérőrnagy 3. Gyalogezred két zászlóalja, 56. Gyalogezred három zászlóalja 24. Gyalogdandár – Tarnów Parancsnok: Godwin von Lilienhoff-Adelstein vezérőrnagy 20. Gyalogezred három zászlóalja, 57. Gyalogezred három zászlóalja
I. II. III. 14. Gyaloghadosztály – Pozsony- V. Hadtest Parancsnok: Hugo Martiny von Malastów altábornagy Vezérkari Főnök: Ludwig Tlaskal Edler von Hochwall alezredes 13. Tábori Tüzérezred, 14. Tábori Tüzérezred, 5. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred 27. Gyalogdandár – Pozsony Parancsnok: Georg Schariczer von Rény vezérőrnagy 71. Gyalogezred, 72. Gyalogezred három zászlóalja 28. Gyalogdandár – Sopron Parancsnok: Rudolf Ritter von Willerding vezérőrnagy 48. Gyalogezred három zászlóalja, 76. Gyalogezred három zászlóalja 15. Gyaloghadosztály – Miskolc – VI. Hadtest Parancsnok: Friedrich Freiherr Wodniansky von Wildenfeld altábornagy Vezérkari Főnök: gróf Alexander Christalnigg von und zu Gillitzstein őrnagy 17. Tábori Tüzérezred, 18. Tábori Tüzérezred 29. Gyalogdandár – Ungvár Parancsnok: Carl von Bardolff ezredes 5. Gyalogezred három zászlóalja, 66. Gyalogezred három zászlóalja 30. Gyalogdandár – Miskolc Parancsnok: Joseph Mark ezredes (a 26. Gyalogezred parancsnoka) 60. Gyalogezred három zászlóalja, 65. Gyalogezred 16. Gyaloghadosztály – Nagyszeben – XII. Hadtest Parancsnok: Franz Paukert altábornagy Vezérkari Főnök: Theodor Lassy főhadnagy 36. Tábori Tüzérezred, 12. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred, 12. Nehéz Ágyútarackos Tüzérosztály 31. Gyalogdandár – Brassó Parancsnok: Ernst Dieterich von Nordgothen ezredes 2. Gyalogezred, 82. Gyalogezred 1. zászlóalja 32. Gyalogdandár – Nagyszeben Parancsnok: Anton Goldbach ezredes 31. Gyalogezred három zászlóalja, 64. Gyalogezred három zászlóalja
I. II. III. 17. Gyaloghadosztály – Nagyvárad – VII. Hadtest Parancsnok: Johann Ritter von Henriquez altábornagy Vezérkari Főnök: Say Viktor százados 19. Tábori Tüzérezred, 7. Tábori Ágyútarackos Tüzérezred 33. Gyalogdandár : Nagyvárad Parancsnok: Alexander Barbini vezérőrnagy 37. Gyalogezred 1. zászlóalja, 39. Gyalogezred 1. zászlóalja, 101. Gyalogezred három zászlóalja 34. Gyalogdandár – Arad Parancsnok: Franz Resch vezérőrnagy 33. Gyalogezred három zászlóalja, 46. Gyalogezred három zászlóalja, 7. Műszaki Zászlóalj 18. Gyaloghadosztály – Mostar- XVI. Hadtest Parancsnok: Ignaz Trollmann altábornagy Vezérkari Főnök: Robert Ryctrmoc őrnagy 3. Hegyi Tüzérezred 7. Hegyi Tüzérezred 1. Hegyi Dandár – Mostar Parancsnok: Guido Novak von Arienti ezredes 1. Gyalogezred 1. zászlóalja, 4. Gyalogezred 1. zászlóalja, 51. Gyalogezred 1. zászlóalja, 63. Gyalogezred 1. zászlóalja, 102. Gyalogezred 1. zászlóalja, 1. Ulánus Század 2. Hegyi Dandár – Trebinje Parancsnok: Theodor Gabriel vezérőrnagy 8. Gyalogezred 1. zászlóalja, 64. Gyalogezred 1. zászlóalja, 70. Gyalogezred 1. zászlóalja, 76. Gyalogezred 1. zászlóalja, 101. Gyalogezred 1. zászlóalja, 1. Utász Század 3. Hegyi Dandár – Nevesinje Parancsnok: Heinrich Pongráz de Szent-Miklós et Óvár vezérőrnagy 18. Gyalogezred 1. zászlóalja, 30. Gyalogezred 1. zászlóalja, 42. Gyalogezred 1. zászlóalja, 46. Gyalogezred 1. zászlóalja, 80. Gyalogezred 1. zászlóalja 6. Hegyi Dandár – Bileća Parancsnok: Heinrich Goiginger vezérőrnagy 6. Gyalogezred 1. zászlóalja, 37. Gyalogezred 1. zászlóalja, 38. Gyalogezred 1. zászlóalja, 50. Gyalogezred 1. zászlóalja, 81. Gyalogezred 1. zászlóalja 13. Hegyi Dandár – Mostar Parancsnok: gróf Anton Graf Berchtold, Freiherr von und zu Ungerschütz, Frätting und Püllütz ezredes (a 88. Gyalogezred parancsnoka) 22. Gyalogezred három zászlóalja, 4. Bosznia-hercegovinai Gyalogezred 1. zászlóalja 19. Gyaloghadosztály – Pilsen – VIII. Hadtest Parancsnok: Karl von Lukas altábornagy Vezérkari Főnök: Karl Olleschik Edler von Elbheim őrnagy 22. Tábori Tüzérezred, 24. Tábori Tüzérezred 37. Gyalogdandár – Pilsen Parancsnok: Ernst Kletter vezérőrnagy 11. Gyalogezred, 35. Gyalogezred három zászlóalja 38. Gyalogdandár – Budweis Parancsnok: Heinrich Teisinger vezérőrnagy 75. Gyalogezred 1. zászlóalja, 88. Gyalogezred
I. II. III. 24. Gyaloghadosztály – Przemyśl – X. Korps Parancsnok: Andreas Pitlik von Rudan und Poria altábornagy Vezérkari Főnök: Theodor Kolbenheyer százados