Ingrid Syrstad Engen (Melhus, 1998. április 29. –) norvég női válogatott labdarúgó. A spanyol Olympique Lyon középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban A Melhus és a Gimse csapatainál töltött első évei alatt figyeltek fel rá a Trondheims-Ørn csapatánál és 16 évesen bemutatkozhatott a norvég első osztályban. Mindössze két idényt játszott a Sasoknál, amikor már több hazai és külföldi együttes is csapatában szerette volna tudni a 18 éves tehetséget, de Ingrid maradt Trondheimben és Guro Reiten, valamint Lisa-Marie Karlseng Utland távozása után a csapat egyik meghatározó játékosává lépett elő.
A 2017-ben a 8. helyen végzett klubjával a bajnokságban, így a szezon végén a Lillestrøm SK-hoz igazolt. Első mérkőzésén góllal mutatkozott be. A Vålerenga elleni összecsapás 5. percében talált Tinja-Riikka Korpela kapujába. Az idény folyamán még egy találatot jegyzett és december 18-án aláírt a VfL Wolfsburg gárdájához.
2021. július 6-án két évre a Barcelonához szerződött.
Bemutatkozására a szeptember 25-i 8–0-ra végződött Valencia elleni bajnoki mérkőzésen került sor.
A válogatottban
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Norvég bajnok (1): Lillestrøm SK (1): 2018 Norvég kupagyőztes (1): Lillestrøm SK (1): 2018 Német bajnok (1): VfL Wolfsburg (1): 2019-20 Német kupagyőztes (1): VfL Wolfsburg (1): 2020 Spanyol bajnok (2): Barcelona (2): 2020–21, 2021–22 Spanyol kupagyőztes (1): Barcelona (1): 2021 Spanyol szuperkupa-győztes (1): Barcelona (1): 2022 Bajnokok Ligája döntős (2): VfL Wolfsburg (1): 2019-20 Barcelona (1): 2021–22
A válogatottban
Algarve-kupa győztes: 2019 Algarve-kupa bronzérmes: 2020
Jegyzetek
Források
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Norvég női labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A Lillestrøm női labdarúgói Kategória:A VfL Wolfsburg női labdarúgói Kategória:Az FC Barcelona női labdarúgói Kategória:A 2023-as női világbajnokság labdarúgói