A magyar katonai attasé szolgálat, a magyar katonadiplomácia egyaránt része a magyar diplomáciának és a magyar honvédelemnek. Az első magyar katonai attasék az Osztrák–Magyar Monarchia szolgálatában tevékenykedtek. Az önálló magyar szolgálat kezdetei az őszirózsás forradalom idejére tehetők. A trianoni békeszerződés elvette Magyarországtól azt a jogot is, hogy katonai attasékat küldhessen külföldi diplomáciai képviseleteire. Ekkor úgynevezett rejtett katonai attasék tevékenykedtek Magyarország néhány diplomáciai képviseletén. Ezután, a második világháborúig tartó időszakban alakult ki a hivatalos magyar katonai attasé szolgálat, amely a második világháború előtt és alatt a Honvédelmi Minisztériumon belül a Vkf-2 osztály, utána az MNVK 2. Csoportfőnökség, a rendszerváltás után pedig a Katonai Felderítő Hivatal szervezeti keretébe tartozott.
A második világháború után a magyar katonai attasé szolgálat is szovjet befolyás alá került és bizonyos függetlenedési törekvések ellenére a rendszerváltozásig lényegében megmaradt ez a helyzet. 1990 után a szolgálat is új alapokon, a függetlenségét őrizve szerveződött újjá. A 21. században a magyar katonai attasé szolgálat immár a nyugati szövetségi rendszer keretén belül, de önálló módon tevékenykedik.
Története Előzmények A Habsburg-birodalomban 1810-ben küldtek ki először külképviseletre úgynevezett „attachierter Offizier" beosztásba katonatisztet. A Radetzky és Metternich által kiadott alaputasításuk feladatukká tette a megfigyelendő állam katonai potenciáljának teljes felderítését, de kifejezetten megtiltotta olyan eszközök felhasználását, amelyek a kémkedés fogalmához tartoznak és így a szolgálatot kompromittálhatnák.
1860-ban, majd 1868-ban új utasításokban szabályozták a külképviseletekre delegált katonatisztek tevékenységét. 1868-ban jelent meg hivatalos szövegben először a „katonai attasé" kifejezés, jóllehet a gyakorlatban már régebben használatos volt. Az újabb utasítások kiterjesztették a katonai attasé jelentési kötelezettségét a politikai kérdésekre, a haditengerészet, a haditechnika és a mozgósítás problémáira. Az 1873-as utasítás már érvényben maradt egészen 1918-ig. Ez pontokba szedte a szolgálat célját és egyben az ide beosztott tisztek feladatait:
Tájékoztató tevékenység a hadügyminisztérium számára. A külképviselet vezetőjének segítése katonai referensként. Egyéb, főleg katonadiplomáciai feladatok.
A katonai attasék diplomáciai vonatkozásban a külképviselet vezetőjének alárendeltségében, katonai, szolgálati vonatkozásban pedig a bécsi hadügyminisztérium alárendeltségében voltak; katonai rendfokozatukat megtartották. Az utasítás azonban aláhúzta a katonai attasék különleges helyzetét azzal, hogy leszögezte: „Miután a katonai meghatalmazottak és a katonai (tengerészeti) attasék nem tartoznak a diplomáciai hierarchiához és szolgálati tevékenységük magával hozza, hogy a külképviselet vezetőjével bizonyos tekintetben függő, más tekintetben mellérendelt avagy független viszonyban állanak, nem lehetséges a külképviselethez fűződő viszonyukat minden esetre kiterjedően szabályozni." bélyeg|bal|100px|Tánczos Gábor az 1930-as években A 19. század második felében a katonai attasé szolgálat munkájának irányítása a vezérkar hírszerző szervének, a Nyilvántartó Irodának, (Evidenzbüro) a hatáskörébe tartozott. Franz Conrad von Hötzendorf tábornok, vezérkari főnök ragaszkodott ahhoz, hogy a politikai kérdésekről is közvetlenül tájékozódjék a katonai attasék útján, a külügyminisztérium megkerülésével.
A katonai attasék feladatkörének legfontosabb része a fogadó állam katonai képességeinek felderítése volt, azonban szigorúan tilos volt ügynököket beszervezniük, foglalkoztatniuk. Az ilyen jellegű személyes kapcsolatok kiépítése azonban a gyakorlatban nélkülözhetetlen volt a munkájukhoz. Ezért már ekkor, mint ahogy a későbbiekben is, a katonai attasénak kellett megtalálnia a bizonytalan határt tevékenységének legális és illegális eszközei között.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában magyar hírszerző, vagy katonadiplomáciai szolgálat nem volt, mivel a kiegyezési törvény a külügyet és a hadügyet a közös ügyek közé sorolta. A szolgálatnak csekély számban azért voltak magyar vezérkari tiszt tagjai, mint például Tánczos Gábor, Dáni Béla, Horváth Kálmán katonai attasék, valamint Jankovich Arisztid, akit kineveztek, de kiküldetésére már nem került sor. Az Evidenzbüróban szolgált Stojakovics (Sztójay) Döme és Czibur András. Nevezettek 1918. november után a Magyar Királyi Honvédségnél folytatták pályafutásukat.
Az önálló magyar katonadiplomácia létrejötte bélyeg|100px|Sztójay Döme 1944-ben miniszterelnökként Magyarország az őszirózsás forradalom idején, az önálló magyar külügyi szolgálat kiépítése során döntött az első magyar katonai attasék kiküldetéséről, az osztrák—magyar hadsereg katonai attasé szolgálatának tapasztalataira támaszkodva. 1918. november 5-én a minisztertanács határozatot hozott a szomszédos országokba kiküldendő diplomaták, úgynevezett politikai megbízottak kiválasztására, akik mellé katonai és kereskedelmi attasékat is be kell osztani.
A korabeli magyar Hadügyminisztérium a magyar külpolitika kialakításában és a külügyi szervezet létrehozásában is jelentős szerepet kívánt játszani. A minisztérium katonapolitikai osztálya foglalkozott a katonai vezetést is érdeklő politikai kérdésekkel. Az itt tevékenykedő tisztek még a közös hadseregben szereztek vezérkari képesítést; körük csaknem ugyanazon személyi összetételben szolgálta végig az őszirózsás forradalom majd a Tanácsköztársaság időszakát, utána pedig ők adták az alapját a Horthy-rendszer katonapolitikai szolgálatának. Az osztály első vezetője Tánczos Gábor lett, tagjai között volt Knauz (a későbbi Szombathelyi) Ferenc százados, Bajnóczy József százados, Béldy Alajos százados, és itt kezdte szolgálatát a forradalom győzelme után többek között Gömbös Gyula százados. Ezeket a hivatásos tiszteket — egzisztenciális okok mellett — a kormánynak az a törekvése kötötte a polgári forradalomhoz, hogy igyekezzen megőrizni az ország területi integritását és belső rendjét a radikálisabb forradalmi törekvésekkel szemben.
Bécs Az első magyar katonai külképviselet, a bécsi magyar katonai meghatalmazotti hely az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlásának során jött létre a magyar eredetű, illetve magyar vonatkozású vagyoni és szellemi értékek megmentésére létrejött magyar felszámoló testületből. A Bécsben szolgálatot teljesítő magyar katonákat az 1918. november 1-ével létrehozott „Magyar Katonai Misszió" irányította, vezetője gróf Takách-Tolvay József vezérkari ezredes volt, aki addig a magyar királyi honvédelmi miniszter meghatalmazottjaként a bécsi közös hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot. Ez a hivatal az összeomlás után a közös vagyon ügyeivel és a hazatérő magyar katonák irányításával foglalkozott. Magyar külképviselet hiányában Takách-Tolvay ezredes politikai kérdésekkel is szembesült, ezért szorgalmazta magyar diplomáciai képviselő küldését az akkori bécsi osztrák—német nemzeti tanácshoz a magyar érdekek megvédése céljából. A magyar kormány hamarosan ki is nevezte Harrer Ferencet Magyarország első bécsi követének, Takách-Tolvay ezredes pedig a hagyományos katonai attasé szerepkörét töltötte be mellette. 1919. februárjában azonban 11-én tette a minisztertanács úgy döntött, hogy egyelőre nem küld ki katonai attasékat. Ez a döntés csak egyetlen meglevő helyet érintett: a bécsi katonai meghatalmazott helyzetét. Takács-Tolvay ezredest a Hadügyminisztériumban nyugdíjazták, de a minisztertanács — a bécsi hely megtartása érdekében — átvette őt a Külügyminisztérium státusába, kinevezte I. osztályú követségi tanácsossá és beosztotta a bécsi magyar követséghez. Takács-Tolvay ebben a minőségében már a Tanácsköztársaság bécsi követe, Bolgár Elek előtt tette le a fogadalmat, majd polgári diplomataként töltötte be a katonai meghatalmazott feladatkörét.
Berlin Berlini magyar követség létrehozását tiltotta a világháborús harci cselekményeket lezáró belgrádi katonai egyezmény. A Hadügyminisztériumnak azonban Berlinben maradt négy tisztje, akik korábban a berlini osztrák—magyar katonai meghatalmazott beosztottjai voltak. A magyar Hadügyminisztérium a delegációnak a „berlini felszámolási bizottság" elnevezést adta, vezetőjéül a közöttük rangidős Hubrich Arisztid századost nevezte ki. A delegáció feladata a Magyarországon átvonult német csapatok, a nyugati hadszíntéren maradt magyar csapatok ügyeinek, a hadifoglyok hazaszállításának intézése, továbbá a Németország területén adódó egyéb más magyar vonatkozású ügyek kezelése volt.
Zágráb A magyar kormány minél előbb diplomáciai kapcsolatba kívánt lépni a délszláv utódállamokkal, ezért november 8-án követet küldött Zágrábba Balla Aladár személyében. A követség katonai attaséja lett Gömbös Gyula vezérkari százados. Fő céljuk az volt, hogy megakadályozzák Horvátország csatlakozását az egységes délszláv államhoz, de gyorsan kiderült, hogy ez lehetetlen. Balla Aladár elhagyta Zágrábot, és Gömbös maradt ott magyar képviselőként, de a szerb–horvát—szlovén tanács honvédelmi biztosa hamarosan őt is távozásra kérte fel. A Hadügyminisztérium katonapolitikai osztálya ekkor belátta, hogy az egységes délszláv állammal feltétlen szükséges kapcsolatokra Belgrádban lesz lehetőség, ezért javasolta ottani képviselet létesítését. Erre azonban egyelőre nem kerülhetett sor.
Krakkó A budapesti Hadügyminisztérium 1918. november 10-én egy háromtagú küldöttséget indított útba Krakkóba Köller György alezredes vezetésével a lengyel polgári és katonai hatóságokkal való kapcsolat felvétele, a keleti fronton levő magyar csapatok hazaszállítása, a Lengyelország területén maradt nagy mennyiségű magyar hadianyag biztosítása érdekében. A bizottság tartózkodási helyéül Krakkót jelölték ki.
Köller alezredes a rendkívüli körülmények között politikai jellegű tevékenységet is végzett. Felvette a kapcsolatot Varsóban a lengyel kormány képviselőivel, a lengyel vezérkar főnökével és megállapodást kötött arról, hogy a magyar katonák teljes fegyverzettel és felszereléssel utazhatnak haza Lengyelországon keresztül, ha a lengyel katonák is így térhetnek vissza hazájukba Magyarországon keresztül. Köller alezredes tiltakozott a lengyel hatóságoknál, amikor a lengyel csapatok megszállták Trencsén, Szepes és Árva vármegye területének egy részét. A küldöttség konzuli tevékenységet is folytatott: beutazási engedélyeket adott Magyarországra utazóknak. A Hadügyminisztérium katonapolitikai osztálya tervezetet készített egy magyar katonai meghatalmazott Varsóba való kiküldéséről, de erre végül nem került sor a kormány említett döntése miatt, miszerint katonai attasékat egyelőre nem küld ki.
A Magyarországi Tanácsköztársaság és a katonadiplomácia bélyeg|100px|Linder Béla 1918-ban
A Tanácsköztársaság Hadügyi Népbiztossága nem foglalkozott katonai attasék kiküldésével a magyarországi proletárdiktatúra államának nemzetközi elszigeteltsége, katonai fenyegetettsége, majd az ellene indított katonai intervenció körülményei között. Szövetségesével, Szovjet-Oroszországgal sem sikerült rendszeres összeköttetést kialakítania.