Grósz Gyula (Pest, 1862. november 26. – Budapest, 1933. július 28.)Dr. Grósz Gyula halála (1933. július 30.) Magyar Hírlap, 43. évfolyam, 171. szám, 16. oldal gyermekorvos, kórházigazgató, az MTA tagja.
Élete A Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán tanult, azután Ajtai K. Sándor mellett dolgozott asszisztensként a törvényszéki orvostani intézetben, majd a Stefánia gyermekkórház orvosa lett. 1892-ben hosszabb külföldi tanulmányúton volt. Később Tauffer Vilmos klinikáján dolgozott. 1896-ban megválasztották a Bródy Adél Gyermekkórház igazgató-főorvosának. 1917-ben egyetemi magántanár lett. Számos tanulmánya jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban.
A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra.
Művei Gyermekegészségtan (1914)
Jegyzetek
Források Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:MTA-tagok Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek