Milka Zimková (Kiskörösfő, 1951. augusztus 1. – 2023. május 30.) szlovák író, filmrendező, és színésznő. Regényeket és monodrámákat írt.

Életpályája A szülővárosában járt általános iskolába, majd az eperjesi gimnáziumban végzett. 1969–1974 között a pozsonyi Művészeti Akadémia színésznövendék hallgatója volt. Miután megszerezte a diplomáját, színésznőként dolgozott a nagyszombati Gyerekek és Ifjúság Színházban. 1975-től szabadúszóként dolgozott, kedvelt témája a színházi monodráma műfaja. Előadásainak saját maga írta a forgatókönyvét. Film-, televíziós és művészeti ügynökségekkel működött együtt. Színésznőként számos játékfilmben szerepelt. A szlovákiai rendszeres előadások mellett többször fellépett a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Oroszországban, Bulgáriában és Kubában. Pozsonyban él.

Íróként Sikeresen indult a pályafutása, már az első, 1980-ban megjelent könyvét két évvel később, Štefan Uher, szlovák rendező megfilmesítette. Irodalmi műveit elsősorban a kelet-szlovák vidék környezetében helyezte el, ahol az élet boldogságát kereső nők sorsát ábrázolta. Prózája jellegzetes eleme a kelet-szlovák nyelvjárás gazdag használata. A szlovák irodalomban teljesen új, sajátos világot teremtett: népi szürrealisztikus, balladisztikus faluképet, mellette ironikus-játékos világot. Az irodalom mellett sikeres színésznő, rendező és forgatókönyvíró is.

Művei Prózai művek Pásla kone na betóne1982-ben Betonlegelő címmel filmet forgattak belőle, Štefan Uher rendezte. (1980) A lovak a betonon legelnek No a čo (történetek gyűjteménye, 1985) Szóval Bez slov (1999) Szavak nélkül

Monodrámák Neveľo nád idze, neveľo nám treba (1979) Nem túl jó, nem kell sokat Sojka (1980) Čas kikiríkania (1980) Žniva (1986) Aratógépek To len tak naoko (1989) Éppen így

Forgatókönyvek Vstupenka do neba (1983) Jegy a mennybe (rendező: Štefan Uher) … kone na betóne (1995) … lovak a betonon (rendező: Stanislav Párnický)

Filmográfia Zlaté časy (1978) Aranyidők Kamarátky (1979) Barátok Živá voda (1980) Élő víz Kosenie Jastrabej lúky (1980) Pásla kone na betóne (1982) Betonlegelő Zrelá mladosť (1983) Érett ifjúság Návrat Jána Petru (1984) Ján Petra visszatérése Zabudnite na Mozarta (1985) Felejtsd el Mozartot Sedmé nebe (1987) Hetedik ég Proč (1987) Miért Montiho čardáš (1989) …kone na betóne (1995) …lovak a betonon

Magyarul

A gyilkos menta; ford. Illés Anna; Európa–Madách, Bp.–Bratislava, 1984A könyv adatlapja Moly.hu Na és aztán; ford. Kopasz Csilla; Európa–Madách, Bp.–Bratislava, 1987

Jegyzetek

Fordítás

Források Milka Zimková – Irodalmi Információs Központ

További információk

Milka Zimková – A cseh-szlovák film adatbázisban

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:Szlovák színésznők Kategória:Pozsonyiak