Apollónia (ógörög Aπολλωνία) az ókori Illíria déli részének egyik legjelentősebb, az . és az i. sz. 6. század között fennállt városa volt az Adriai-tengerbe ömlő Vjosa (korabeli nevén Aóosz vagy Aous) egykori torkolatvidékén. A fénykorában 40-50 ezer lakosú város az északabbra fekvő Epidamnosszal együtt egy évezreden keresztül meghatározó szerepet játszott az illírek lakta vidék gazdasági, társadalmi és kulturális életében. Ma romváros, a középkori Szűz Mária-kolostort és az Apollóniai Régészeti Múzeumot is magában foglaló régészeti park Közép-Albániában (albán nevén Apoloni/Apolonia), Fier városától 7 kilométerre nyugatra. Az ország egyik legjelentősebb régészeti emlékhelye, 2014 óta Albánia világörökségi listára javasolt kulturális helyszíneinek egyike.
A taulant illírek szállásterületén az . század végén alapították a várost korinthoszi és kerkürai görög gyarmatosítók. A hajózható Aóosz közeli deltatorkolatánál létesített kikötő biztosította a polisz gyors kereskedelmi felvirágzását. A jövedelmező rabszolga-kereskedelem mellett a környék mezőgazdasági terményeit és bitumenjét juttatták el görög földre, valamint piacot teremtettek Illíria kézművestermékei számára. A saját pénzt is verető, virágzó Apollónia számos görög bevándorlót vonzott, ennek nyomán kiélesedtek a társadalmi ellentétek, és az . századra az illíreket elnyomó oligarchikus rend alakult ki a városban. Az . század végétől a hátországban politikailag és katonailag megerősödött makedón, epiróta és illír államalakulatok fennhatóságukat vagy éppen szövetségesi rendszerüket gyakorta kiterjesztették Apollóniára is. Az . század második felére a Római Birodalom is részese lett e változékony geopolitikai rendszernek, és kezdettől Apollóniát használta hadi kikötőjéül és támaszpontjául. A rómaiak protektorátusuk alá vonták a várost, amely a meghódított illíriai részekkel együtt Apollonia névenA város a római uralom alatt is megőrizte görögös kultúráját és görög nyelvhasználatát, a szócikkben ezért következetesen az Apollónia alakot használjuk. a római közigazgatás, a birodalom része lett.
A római uralom alatt a város mint civitas libera megtarthatta önkormányzatát, görög kultúráját és anyanyelvét. Az . század második felében a Via Egnatia egyik nyugati kiindulópontja lett, ami tovább növelte gazdasági szerepét. Emellett jelentős kulturális központ lett akadémiával, könyvtárral, és híres volt érett művészeti alkotásairól („a szobrok városa”). Az kirobbant római polgárháború során Iulius Caesar illíriai támaszpontja, kevéssel később a leendő Augustus császár tanulmányainak helyszíne volt. Augustus uralkodásával Apollónia szabadságjogai kiteljesedtek, és egy addigra nagyrészt romanizált Illíriában továbbra is görög kultúrájú és önkormányzatú városként prosperált. Az i. sz. 3–4. század kedvezőtlen természetföldrajzi változásai azonban megpecsételték Apollónia sorsát. Földrengés következtében a folyó medre jóval délebbre került, a tengeröböl fokozatosan feltöltődött. A kikötő és tengerpart nélkül maradt kereskedőváros virágkora leáldozott. Az 5. században püspöki székhelyként a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került, de a 6. századra végleg elnéptelenedett. Az elhagyott romváros területén a 13. században épült fel a Szűz Mária-kolostor.
Az 1916 óta folyó ásatások során feltárták a város antik falainak és nekropoliszainak nagy részét, az agorát és a temenoszt (szentélykörzet), valamint több görög, illetve római kori építészeti emléket. A régészeti park emblematikus építményei közé tartozik az Apollón-oszlop, valamint a rekonstruált homlokzatú buleutérion. Itt található az albán területről ismert legkorábbi pogány templom (Artemisz-szentély, . század) és nümphaion (–3. század), nevezetes továbbá a környék illír városainak is mintául szolgáló, sajátos építészeti megoldásokat alkalmazó nagy sztoa.
Fekvése és történeti földrajza Az ókori Apollónia romjai a Myzeqeja síkjának délnyugati részén, a síkságba délkeleti irányból benyúló, molassz alkotta neogén dombvidék északnyugati nyúlványán terülnek el, az Adriai-tenger partvonalától 8–9 kilométerre keletre. Az egykori városnak otthont adó magaslatot – helyben ismert nevén Frakullai-dombot (Kodra e Frakullës) – a Gjanica- és a Kryegjata-patakok választják le a Mallakastrai-hegység nagyobb tömbjéről. A domb legmagasabb pontja 104 méteres tengerszint feletti magasságban található. A helyszíntől 8 kilométerre északra a Seman, 10 kilométerre délre pedig a Vjosa meanderező völgyei húzódnak.
A romváros a légvonalban 7, közúton 10 kilométerre keletre lévő Fier városából közelíthető meg a legegyszerűbben, az SH94-es jelű, majd az abból balra, Pojan falu irányába letérő SH66-os aszfaltozott úton keresztül. Pojan központját elhagyva, a falutól délre, mintegy 1 kilométerre található a régészeti park bejárata és jegypénztára.
Az ókorban a terület geomorfológiai szempontból a maitól eltérő képet mutatott: az alsó szakaszán hajózható Vjosa (ógörög Aóosz, latin Aous) völgye északabbra, Apollónia közelében futott és torkolt az Adriai-tengerbe. Az . századi Pszeudo-Szkülax-féle periplusz arról számolt be, hogy a közvetlenül a folyóparton fekvő város a tengertől 50 sztadionnyi, kb. 8 kilométernyi távolságban volt, míg az . század végén Sztrabón földrajzi munkájában már arról tett említést, hogy Apollónia a folyótól 10, a tengertől 60 sztadionra, azaz kb. 1,5, illetve 9,5 kilométerre feküdt. A 2010-es években elvégzett műholdas elemzések és a talaj geokémiai-szedimentológiai vizsgálatai a fenti adatokat nem igazolták vissza. Ezek szerint a várost alapításakor mindössze két kilométer választotta el a tengerparttól, a kikötőt pedig az Aóosz egyik meanderében, a várostól 720 méterre délre építették ki.
A tengeröböl medre az évszázadok során lassan feltöltődött üledékkel, ami végső soron a tengerbe futó folyóágy megváltozását is előidézte. Az addig a város mellett húzódó Aóosz/Aous medre az i. sz. 3. században délebbre került, ezzel a tengerpart és a kikötő vízi úton való elérhetősége gyakorlatilag ellehetetlenült. Legvégül egy földrengés következtében a folyó ismét kilépett medréből, és ekkor alakult ki ma ismert, jóval délebbre fekvő völgye. A part előrenyomulása ezt követően sem állt meg. A 13. században az ókori romok már 4 kilométerre feküdtek a tengertől, a tenger helyét mocsaras terület vette át, a 16. századtól máig eltelt időszak további progradációja pedig kitette a 6 kilométert.
Története A későbbi Apollónia vidéke fontos szerepet játszott Albánia őstörténetében. A közvetlen közelében található Kryegjata-völgyben tárták fel az ország legkorábbi, 40 ezer éves késő őskőkori emberi településének nyomait. A vidék a vaskorban a taulant törzsbeli illírek hagyományos szállásterületének déli peremén helyezkedett el. Régészeti és epigráfiai leletek igazolják, hogy már a görög gyarmatosítás előtt, a bronzkortól az . századig egy illír település állt a későbbi város helyén, amelynek lakói helyben előállított fazekasedényeiket és fémeszközeiket hagyták az utókorra.
Alapítása
Az . században a görög gyarmatosítók megjelentek az illírek lakta jón- és adriai-tengeri partvidékén is. Létrehozták első kereskedelmi állomásaikat (empórion), majd kedvező feltételek esetén nagyszámú telepes követte őket és járult hozzá az új haza társadalmi-gazdasági fejlődéséhez. Legkorábbi városuk a mai Albánia területén az -ben alapított Epidamnosz, római kori nevén Dyrrachium volt. A hagyomány szerint Apollóniát az . század első felében, -ban alapították a korinthoszi görögök (akárcsak Kerkürát és Epidamnoszt). A 21. századra azonban az újabb régészeti és filológiai eredmények tisztázták az -as dátum tarthatatlanságát. A város alapítása korábbra tehető, és Epidamnoszé után mindössze egy évtizeddel, az -es években, de legkésőbb körül került rá sor. A századokkal később élt Pszeudo-Szkümnosz, Sztrabón és Pauszaniasz Periégétész feljegyzései szerint a jövevények között a korinthosziak mellett kerküraiak is voltak. Sztephanosz Büzantiosz i. sz. 6. századi műve, az Ethnika szerint mintegy kétszáz korinthoszi telepes vetette meg a lábát az Aoósz torkolatánál egy bizonyos Gülax (Γυλαξ) vezetésével, aki a városnak először a Gülakeia (Γυλακεια) nevet adta. Csakhamar Apollón tiszteletére az Apollónia nevet nyerte el a város, de ősi neve évszázadokig tartotta magát, és még az i. sz. 2. századból is ismertek olyan felirattöredékek, amelyek a város tágabb földrajzi környezetére, a mai Myzeqejára Gülaksz síkja (Γυλακιον πεδίον) elnevezéssel utalnak.
Sztephanosz Büzantiosz már említett munkájában azt is megjegyezte, hogy a város a görög telepesek érkezésekor valójában már létezett és illírek lakták. Noha Sztephanosz az események után egy évezreddel élt, állításait a régészeti és epigráfiai leletek is alátámasztják: Apollónia lakosságának döntő része már a gyarmatosítást megelőzően, de azután is illír volt. A 2010-es években . század előtti korinthoszi görög és lofkëndi illír, valamint –2. századi apollóniai lakosok koponya- és fogmaradványainak összehasonlító fizikai antropológiai vizsgálata és regressziós analízise rámutatott, hogy az apollóniaiak számottevően több fenotipikus egyezést mutattak a lofkëndi illírekkel, mint az anyaországi görögökkel. A kutatók értékelése szerint mindez arra utal, hogy Apollónia lakosainak döntő többsége illír, esetleg illír–görög vegyes kapcsolatok leszármazottja volt.
A város elhelyezkedésének stratégiai jelentőségét visszaigazolta az elkövetkező évezred. A korinthosziak által alapított Apollónia (és Epidamnosz) meghatározó szerepet játszott az illírek lakta partvidék gazdasági, társadalmi és kulturális életének alakulásában. A part menti magaslatokról ellenőrzés alatt lehetett tartani a folyóvölgyet, egyúttal az Aóosz közeli deltatorkolatát és az azt övező lagúnákat védett és biztonságos kikötőként hasznosíthatták. Százhúsz hajót befogadni képes kikötőjük fennállásának évszázadaiban végig virágzott. Az illíriai és makedóniai háborúk során Apollónia volt a rómaiak egyik legjelentősebb katonai támaszpontja. Egyes források közelebbi időpont meghatározása nélkül, „virágzása csúcsán” 40-50 ezer főre teszik Apollónia lakosságát.
Görög–illír kor A városról hírt adó legkorábbi ismert forrás a történetíró Milétoszi Hekataiosz Periodosz gész (Περίοδος γῆς) című munkájának első, és 510 között írt, Európáról szóló része, amelyben a szerző az adriai poliszok (πόλεις) között sorolta fel Apollóniát. Hasonlóképpen járt el az –360 környékén keletkezett Pszeudo-Szkülax-féle periplusz is, amely a görög poliszok sorában említette a várost. Mindez arra utal, hogy a görög telepesek társadalmi berendezkedésüket is exportálták a gyarmatvárosba. Míg a gyarmatosítók a városon belül éltek a főként mezőgazdasággal foglalkozó, helóta jogállású illírekkel együtt, addig a rabszolgák a városfalakon kívülre szorultak. A város környékén elterült földeket jellemzően a helótákkal műveltettek meg.
Az első görög telepesek feltehetően békével érkeztek a városba, annál is inkább, mivel elsődleges céljuk nem a geopolitikai expanzió, hanem a mediterráneumi kereskedelmi útvonalak kiépítése volt. Görögök és illírek békés együttélését jelzi, hogy az . évi olümpiai játékokon az apollóniai Meneptolemész vitte haza városába a győzelemért járó babérkoszorút, -ban pedig apollóniai illírek különítménye is segítette a görögöket a perzsák ellen vívott szalamiszi csatában. Idővel maga Apollónia is rendezett atlétikai versenyeket, amelyeken több görög város is képviseltette magát. Ha ismertek is konfliktusok a történeti forrásokból, azok főként külső ellenség ellen vívott csatákról szólnak. Apollónia az . században vezető szerepre tört a régióban, és körül győztesen került ki a közeli Thronionnal szembeni katonai konfliktusból. Pauszaniasz feljegyzése szerint ennek emlékét őrizte meg a peloponnészoszi Olümpiában emelt emlékmű, az athéni Lükiosz munkájának felirata, amely szerint Thronion elestével az amantok törzsi területei – így a nümphaioni bitumenbánya és kultuszhely – is Apollónia fennhatósága alá kerültek.