Kamala Devi Harris (Oakland, Kalifornia, 1964. október 20. –) amerikai demokrata politikus, az Amerikai Egyesült Államok 49. alelnöke Joe Biden elnöksége alatt, 2021-től 2025-ig. A történelem során azon kevés alelnökök közé tartozik, akik protokolláris feladatkörön túl közvetlenül is részt vesznek a döntéshozatalban, mivel a kiegyenlített szenátusban ő dönt.

A kaliforniai Oaklandben született, a Howard Egyetemen és a Kaliforniai Egyetemen végzett. Alameda megye kerületi ügyészeként kezdte karrierjét, mielőtt San Francisco főügyésze lett. 2010-ben megválasztották Kalifornia legfőbb ügyészének, amely pozíciót 2017-ig töltötte be. 2017 és 2021 között Kalifornia demokrata szenátora volt az Amerikai Egyesült Államok Szenátusában. A 2020-as elnökválasztáson indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, de az előválasztás előtt visszalépett a versenytől. A demokraták elnökjelöltje Joe Biden lett, aki 2020 augusztusában őt választotta alelnökjelöltjének. 2020 decemberében a páros megnyerte a választást.

Ő az Egyesült Államok első női, első afroamerikai és első ázsiai-amerikai alelnöke. 2024. júliusi visszalépése után Joe Biden bejelentette, hogy Harrist fogja támogatni a Demokrata Párt jelölőgyűlésén az elnökválasztás előtt. Pár nappal később a párt feltételezett jelöltje is lett, de a 2024-es elnökválasztást végül elvesztette.

Szülei és testvére bélyegkép|balra|Harris gyermekkori otthona Berkeley-ben (Kalifornia)

Anyja, Shyamala Gopalan (1938–2009) Tamilnáduból (India) érkezett az Egyesült Államokba 1958 táján. Orvosbiológus volt, aki a mellrákkutatásban tevékenykedett, és ragaszkodott ahhoz, hogy lányainak a hindu mitológiából származó neveket adjon, hogy így segítsen megőrizni a kulturális identitásukat. Apja, Donald J. Harris (1938–) a Stanford Egyetem közgazdasági professzora, 1961-ben érkezett az országba Jamaicából.

Egy testvére van, Maya, akivel Berkeleyben nőttek fel.

Szülei származása miatt Kamala Harrisről elterjedt az a hamis állítás, hogy nem jogosult az amerikai elnök címre. Jogi szakértők szerint azonban nem igaz. Kamala Harris az Egyesült Államokban született, legalább 14 éve az országban él, és 35 éves is elmúlt – így megfelel az ezzel kapcsolatos jogi kritériumnak. Az, hogy szülei Kamala Harris születésekor milyen állampolgárok voltak, nem számít az alkalmasság megítélésekor. Ezek mellett gyakran terjednek róla olyan hírek is, hogy családja régen rabszolgatartó volt, erre komoly bizonyíték nincs. Ha a kijelentés igaz, akkor valószínű, hogy egyik afroamerikai felmenője nemi erőszak áldozata lett. Az időszakban elterjedt volt, hogy rabszolga-tulajdonosok rabszolgáikat szexuális kapcsolatra kényszerítették.

Fiatalkora Amikor elkezdte az óvodát, Berkeley-ben egy faji szegregáció megszüntetését támogató programot folytattak, amelynek kereteiben őt is áthelyezték a Thousand Oaks Általános Iskolába, amely akkoriban túlnyomórészt fehér gyermekek iskolája volt. Egyik szomszédjuk gyakran vitte a Harris-gyerekeket egy afroamerikai templomba, ahol tagjai voltak a kórusnak. Anyja mutatta be neki a hinduizmus világát és egy közeli hindu templomba járatta őket, ahol Harris esetenként énekelt. Gyakran látogatta anyai ági nagyszüleit Csennaiban (akkoriban Madrász). Elmondása szerint nagyban befolyásolták nagyanyja progresszív nézetei a nők jogairól és a demokráciáról. Jamaicai családját is meglátogatta korábban.

Szülei hétéves korában elváltak. Erről azt nyilatkozta, hogy mikor meglátogatták apjukat Palo Altóban hétvégenként, a környékbeli gyerekeknek nem volt szabad velük játszani, mert ők „színesbőrűek” voltak. Tizenkét éves korában Montréalba (Kanada) költöztek, mert anyja elfogadott egy kutatói-professzori állást a McGill Egyetemhez tartozó Zsidó Kórházban. 1982-ben folytatta tanulmányait a Howard Egyetemen, amely egy történelmileg fekete többségű egyetem Washingtonban. Gyakornok volt Alan Cranston szenátor alatt, elnöke a közgazdász társaságnak, és a vitacsapat vezetője volt. 1986-ban diplomázott politikatudomány és közgazdász szakon. Ezután visszatért Kaliforniába, és jogi szakra járt a Kaliforniai Egyetemen San Franciscóban. 1989-ben doktorált.

Pályafutása

1990–2004: Kezdeti évek bélyegkép|balra|260px|Kerületi ügyészként Nancy Pelosi képviselővel 2004-ben

1990-től 1998-ig helyettes ügyész volt Alameda megyében. 1994-ben tartott egy hat hónapos szünetet karrierjében. Állását akkori partnere, Willie Brown segítségével szerezte – kapcsolatuk gyakran téma volt a médiában.

1998 februárjában Terence Hallinan kinevezte San Francisco helyettes kerületi ügyészének. A bűnügyi osztály vezetője lett, ahol öt másik ügyész dolgozott alatta. A csoport gyilkosságokkal, betörésekkel, lopásokkal és szexuális zaklatások ügyeivel foglalkozott. 2000-ben nézeteltérései voltak Hallinan asszisztensével, ezért kilépett hivatalából.

2000 augusztusában állást kapott a San Franciscó-i városházán, ahol a város főügyésze, Louise Renne alatt dolgozott, és gyermekbántalmazási ügyekkel foglalkozott. Renne támogatta Harrist főügyészi kampánya során.

2004–2011: San Francisco főügyésze 2002-ben Hallinan és Bill Fazio ellen indult a pozícióért. Harris és Hallinan jutott tovább az előválasztásról. Egyik kampányígérete az volt, hogy soha nem fog alkalmazni halálbüntetést. Támogatói között volt Willie Brown, Dianne Feinstein szenátor, Aaron McGruder, Eddie Griffin és Chris Rock. Hallinan hivatali teljesítményét támadta, illetve alkalmatlanságát, hogy kezelje a város fegyverproblémáját. A szavazatok 56%-át szerezte meg, amivel az első afroamerikai főügyész lett.

2007-ben már ellenfél nélkül indult a pozícióért.

Közbiztonság bélyegkép|balra|Harris főügyészi évei közben

Nem erőszakos bűncselekmények Harris alatt a főügyészi iroda több mint 1900 embert ítélt el marihuánával kapcsolatos bűncselekmények miatt. Hallinanhez képest az elítélések aránya sokkal magasabb volt, viszont a börtönbüntetések száma sokkal alacsonyabb. Marihuána birtoklásért nem szabtak ki börtönbüntetést. 2018-ban Gascón bejelentette, hogy visszamenőleg 1975-től minden marihuánaesetre alkalmazni fogja a kaliforniai felnőttkori marihuánahasználatról szóló törvényt, hogy egyenlő feltételeket teremtsen a marihuána kriminalizálása által hátrányosan érintettek számára. Partnerként működött együtt a Code for America-val, egy nonprofit szervezettel, amely elindított egy nemzeti mozgalmat, amelynek eredményeként országszerte több tucat városban törölték el a marihuánával kapcsolatos ítéleteket.

Erőszakos bűncselekmények A 2000-es évek elején San Francisco gyilkossági rátája a nemzeti átlag felett volt. A hivatalának első hat hónapjában huszonhét gyilkossági ügyet vitt végig. 2004 és 2006 között 87%-os elítélési aránya volt a gyilkosságok között és 90% a fegyveres bűncselekmények között.

Amikor 2004-ben San Franciscó-i kerületi ügyész lett, hivatala kezdetén átadtak neki egy nagy iratgyűjteményt, amelyet elődje gyűjtött össze a katolikus egyházon belüli gyermekbántalmazási esetekről. Annak ellenére, hogy az áldozatok többször is megpróbálták felhasználni az aktákat a bántalmazóik elleni vádemelésre, Harris megtagadta az együttműködést. Amikor a gyermekbántalmazás túlélői felhívták a hivatalát, munkatársai azt mondták nekik: „A hivatali szabályzat az, hogy nem tudunk önnek segítséget nyújtani.”

Harris létrehozta a gyűlölet-bűncselekmények elleni egységet, amely LMBT-gyermekek és tinédzserek védelméért dolgozott. 2006 elején Gwen Araujót, egy 17 éves transznemű lányt meggyilkolt két férfi, akik a „meleg pánik védekezést” Az angolszász területeken elterjedt az ún. „meleg pánik védekezés”, amikor az LMBT+ áldozattal szembeni emberölés vagy a testi sértés terheltje, mint felelősséget kizáró vagy enyhítő körülményt hozza fel, hogy elvesztette az önkontrollját, amikor a homoszexuális vagy transzszexuális sértett közeledett felé. használták fel védelmükre, mielőtt elítélték volna őket gyilkosságért. Harris küzdött a „meleg pánik” jogi felhasználása ellen.

2007 augusztusában Harris támogatott egy javaslatot, amely betiltotta volna a fegyverbemutatókat a Cow Palace-ban az illegális fegyvereladások miatt. Bár a törvényjavaslat elakadt, a helyi ellenállás a bemutatókkal szemben egészen addig tartott, amíg a Cow Palace igazgatósága 2019-ben meg nem szavazta a jövőbeli fegyverbemutatókat tiltó nyilatkozatot.

Halálbüntetési reform Harris véleménye szerint az életfogytiglani börtönbüntetés feltételes szabadlábra helyezés nélkül jobb és pénzügyileg is hatásosabb, mint a halálbüntetés. Állítása szerint a spórolt pénzösszegből a város ezer új rendőrt tudott volna munkába állítani.

Kampánya során megígérte, hogy nem fog halálbüntetést alkalmazni. Miután Isaac Espinoza rendőrt meggyilkolták 2004-ben, Dianne Feinstein, Barbara Boxer, Jerry Brown és a városi rendőrség is kérte, hogy változtassa meg álláspontját, amibe nem egyezett bele. (A szavazók 70%-a támogatta Harris döntését.) Mikor Edwin Ramos, egy illegális bevándorló megölt egy férfit és két fiát 2009-ben, Harris életfogytiglani börtönbüntetést kért rá, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, amit Gavin Newsom kormányzó is támogatott. 2014-ben egy kaliforniai szövetségi bíró alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést, Harris fellebbezett a döntés ellen. Azt állította, hogy a szövetségi bíró döntése a halálbüntetés törvényen kívül helyezéséről „aláássa a bíróságaink által a vádlottak számára biztosított fontos védelmet.”

Harris megtagadott egy DNS-tesztet, amely valószínűleg felmentette volna Kevin Coopert, egy gyilkossággal vádolt fekete férfit, aki a vádak szerint baltával gyilkolt meg egy fehér családot. Miután a The New York Times leleplezést írt az esetről, Harris hirtelen megváltoztatta álláspontját, és kiállt a tesztelés mellett.

2011–2017: Kalifornia legfőbb ügyésze Választások 2010 Majdnem két évvel a 2010-es választások előtt Harris bejelentette, hogy tervez indulni a legfőbb ügyészi pozícióért, azon kitétellel, hogy Jerry Brown nem fogja újra megpályázni a pozíciót. Brown helyette kormányzói pozícióért indult, és Harris támogatói között sok prominens demokrata volt, Dianne Feinstein és Barbara Boxer szenátorok, Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke, Dolores Huerta és Los Angeles polgármestere, Antonio Villaraigosa is. 2010. június 8-án az előválasztáson a szavazatok 33,6%-ának megszerzésével legyőzte Alberto Torricót és Chris Kellyt.

A választáson Steve Cooley ellen indult. November 2-án tartották a választást, Cooley november 25-én ismerte el vereségét. Harris beiktatására 2011. január 3-án került sor. Ezzel ő lett az első afroamerikai és dél-ázsiai-amerikai nő az állam történetében, aki a legfőbb ügyészi pozícióba került.

2014 Harris 2014 februárjában jelentette be, hogy indulni fog az újraválasztásért. 2014. november 4-én legyőzte Ronald Gold republikánus jelöltet a szavazatok 57,7%-ával.

LMBT-jogok Főügyészként támogatta, hogy minden transznemű személy, akinek szüksége van az állam segítségére (beleértve börtönben lévő személyeket), nemi megerősítő műtétekben részesülhessenek.

A „Prop 8” ellenzése 2008-ban a kaliforniai szavazók megszavazták az állam alkotmányának módosítását (röviden „Prop 8”, a 8. alkotmánymódosítás, ún. proposition), miszerint házasság csak egy férfi és egy nő között érvényes. Elfogadása után rögtön jogilag megtámadták, és több homoszexuális pár is beperelte az államot. A 2010-es kampányukban Jerry Brown és Harris is megígérte, hogy nem fogja megvédeni a Prop 8-at.

Miután megválasztották, Harris ismételten kijelentette, hogy az irodája nem fog az azonos neműek házasságának tiltása mellett kiállni. 2013 februárjában Harris amicus curiae levelet nyújtott be, azzal érvelve, hogy a Prop 8 alkotmányellenes és a támogatóinak nincsen jogi alapjuk (locus standi), hogy Kalifornia érdekeit képviseljék a szövetségi bíróságon. 2013 júniusában a Legfelsőbb Bíróság 5–4 arányban elutasította a javaslatot.

A „meleg- és transzpánik” tiltása