Ellensburg az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Kittitas megyéjében fekvő város, a megye székhelye. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 18 174 lakosa van.
A város öt közintézménye mellett itt van a Közép-washingtoni Egyetem székhelye is. A Carnegie könyvtár 1910. január 20-án nyílt meg.
Történet Az 1871-ben a Kittitas-völgybe érkező John Alden Shoudy megvásárolta Andrew Jackson „A. J.” Splawn Robber’s Roost kereskedőhelyét, amely az indiánok árucserélő helyeit nem számítva a térség első kereskedőpontja. A helység névadója Shoudy felesége, Mary Ellen Shoudy. Ellensburg 1886. november 26-án kapott városi rangot.
A város korábban az Ellensburgh nevet viselte, amelyet az 1894-es szabványosításkor változtattak meg.
Éghajlat A város éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).
Népesség
Közigazgatás Ellensburg az adminisztratív feladatok ellátására egy városmenedzsert alkalmaz. A képviselőtestület hét tagját négy évre választják; a polgármester és alpolgármester közülük kerül ki.
Állami szinten a város a 13. körzetben van; a képviselőházban a republikánus Tom Dent és Matt Manwaller, a szenátusban pedig a szintén republikánus Judy Warnick képviselik. Szövetségi szinten a képviselőházi megbízottak a republikánus Alex Ybarra és Tom Dent, a szenátusi képviselők pedig a demokrata Maria Cantwell és Patty Murray.
Kultúra A városban számos múzeum (például Kittitas County Historical Museum és Goodey Gallery) található, emellett minden hónap első péntekén a belvárosban művészeti sétát tartanak.
A termelői piac májustól októberig szombatonként látogatható. A januári Winterhop Brewfesten a térség kézműves sörfőzdéi mutatják be termékeiket.
Nevezetes személyek Blippi, videós Brenden Adams, egykor a világ legmagasabb tinédzsere Brian Habib, NFL-játékos Brian Haley, színész Brian Thompson, színész Byron Beck, kosárlabdázó Daryl Chapin, a modern napelemek kifejlesztésén dolgozó tudósok egyike Dave Heaverlo, MLB-játékos Drew Bledsoe, NFL-játékos John Clymer, művész Jon Kitna, NFL-játékos Mark Lanegan, énekes-dalszerző Mark Pickerel, zenész Ron Magers, televíziós hírolvasó
Jegyzetek
Fordítás
Irodalom
További információk
Hivatalos honlap
Kategória:Washington megyeszékhelyei Kategória:Kittitas megye települései