A Triceratops (jelentése 'háromszarvú arc', az ógörög τρι- / tri 'három', κέρας / kérasz 'szarv' és ωψ / -opsz 'arc' szavak összetételéből) a növényevő ceratopsida dinoszauruszok egyik neme, amely a késő kréta kor maastrichti korszaka idején, körülbelül 68–66 millió évvel ezelőtt élt Észak-Amerika területén. A kréta–tercier kihalási esemény előtt élt utolsó dinoszaurusznemek egyike volt. A nagy nyakfodorral és három szarvval rendelkező, négy lábon mozgó, a modern orrszarvúéhoz hasonló testű Triceratops az egyik legkönnyebben felismerhető dinoszaurusz. Habár élőhelyén olyan ragadozókkal osztozott, mint a félelmetes Tyrannosaurus, nem tisztázott, hogy e két állat harcolt-e egymással olyan módon, ahogy az a múzeumi kiállításokon és dinoszauruszokat ábrázoló képeken látható.
Eddig még nem fedeztek fel teljes Triceratops csontvázat, de az állat jól dokumentált a számos részleges fosszília révén, melyeket a nem felfedezése, 1887 óta találtak. A nyakfodor és a három feltűnő arcszarv funkciója sok vitát váltott ki. A hagyományos elképzelés szerint a ragadozókkal szembeni védekezés eszközei voltak, az újabb elméletek azonban azt állítják, hogy inkább az udvarlás során és a dominancia kimutatásában játszottak szerepet, a modern rénszarvasok, havasi kecskék és óriásbogarak agancsaihoz vagy szarvaihoz hasonlóan.
A Triceratops az egyik legjobban ismert ceratopsida, bár a nem csoporton belüli pontos elhelyezkedése vita tárgya az őslénykutatók között. Két faját, a T. horridust és a T. prorsust tekintik érvényesnek, azonban több másikat is elneveztek. Egy újabb keletű vizsgálat szerint a régóta ismert ceratopsida, a Torosaurus talán a Triceratops felnőtt formáját képviseli.Ugyanaz a kettő
Anatómia bélyegkép|balra|A Triceratops és az ember méretének összehasonlítása bélyegkép|Egy fiatal Triceratops rekonstrukciója A Triceratops becsült hossza 7,9–9,0 méter, magassága 2,9–3 méter, a tömege pedig 6,1–12,0 tonna. A legegyedibb jellemzője a nagy méretű koponya, ami a szárazföldi állatok között a legnagyobbak közé tartozik. Elérhette a 2,5 méteres hosszúságot is, vagyis majdnem az állat hosszának egyharmadát. Az orrán, az orrlyukai mögött egy szarvat viselt, a szemei felett pedig még egy párat, melyek nagyjából 1 méteresre nőttek meg. A koponya hátsó részéhez egy aránylag rövid, csont nyakfodor tartozott. A legtöbb ceratopsida dinoszaurusznál ezen a testrészen nagy nyílások (fenestrae-k) helyezkedtek el, a Triceratopsé azonban tömör volt.
A Triceratops bőre a többi dinoszauruszéhoz viszonyítva szokatlan. Egy még leíratlan példány bőrlenyomatai megmutatták, hogy némelyik fajt a jóval kezdetlegesebb ceratopsiáéhoz, a Psittacosauruséhoz hasonló sörteszerű struktúrák boríthatták.
A Triceratops fajok robusztus testtel, erős, három patában végződő hátsó és rövid, négy patában végződő mellső lábakkal rendelkeztek. Bár nyilvánvalóan négy lábon jártak, a testhelyzetük hosszú időn át vita tárgya volt. Az őslénykutatók eredetileg úgy gondolták, hogy a mellső lábak terpeszben álltak a mellkas alatt, hogy jobban meg tudják tartani a fej súlyát. Ez a testhelyzet látható Charles R. Knight és Rudolph F. Zallinger festményein is. A ceratopsia dinoszauruszoktól származó nyomfosszíliák és az újabb keletű (fizikai és digitális) csontváz-rekonstrukciók azonban megmutatták, hogy a Triceratops a terpesztett és a teljesen felegyenesedett közti átmeneti helyzetben, a könyökeit kissé kifelé tartva, nagyjából felegyenesedve (a modern orrszarvúkhoz hasonlóan) állt a szokványos mozgás során. Ez a következtetés nem zárja ki, hogy terpesztett helyzetet vett fel az összetűzések vagy a táplálkozás közben.
A Triceratops mellső és hátsó lábai más négy lábon járó dinoszauruszokhoz, például a thyreophorákhoz és a sauropodákhoz mérten elég kezdetleges felépítésűek maradtak. E két csoportban a négy lábon járó nemek mellső lábai rendszerint úgy állnak, hogy az ujjak járás közben előrefelé mutatnak. Azonban a Triceratopsnál, a többi ceratopsiához és a rokonságukba tartozó ornithopodákhoz hasonlóan a járó állat ujjainak többsége kissé kifelé fordul – e kezdetleges tulajdonság a két lábon járó formáknál, például a theropodáknál is megmaradt. A Triceratops súlyát a mellső lábak esetében csak az első három ujj tartotta, míg a negyedik és az ötödik ujj elcsökevényesedett, és e kettőn nem volt sem karom, sem pata.
Osztályozás bélyegkép|balra|A Triceratops koponyája, szarvai és nyakfodra az Oxfordi Egyetem Természetrajzi Múzeumában A Triceratops a nagy méretű észak-amerikai ceratopsia dinoszauruszok csoportja, a Ceratopsidae család legismertebb tagja. A Triceratops ceratopsiák közti pontos elhelyezkedése éveken át vitatott volt. A zavart a rövid, tömör (a centrosaurinákéhoz hasonló) nyakfodor és a hosszú (a ceratopsinákra jellemző) szemöldökszarvak okozták. A szarvas dinoszauruszokról szóló első áttekintésben R. S. Lull azt feltételezte, hogy két, a Monoclonius és a Centrosaurus, illetve a Ceratops és a Torosaurus által képviselt fejlődési vonal vezetett el a Triceratopshoz, melyek közül az utóbbi csoport mai értelmezése tette ezt a nemet centrosaurinává. A későbbi áttekintések támogatták ezt a nézetet, hivatalosan hosszú nyakfodrúként írva le a Chasmosaurinae alcsaládot, és rövid nyakfodrúként jellemezve a Centrosaurinae alcsaládot (belevéve a Triceratopsot is).
1949-ben C. M. Sternberg volt az első, aki megkérdőjelezte ezt az elképzelést, mivel úgy vélte, hogy a Triceratops a koponya és szarv jellegzetességei alapján közelebbi rokonságban állt az Arrhinoceratopsszal és a Chasmosaurusszal, azaz a chasmosaurinákkal (későbbi nevükön ceratopsinákkal). John Ostrom és később David Norman azonban figyelmen kívül hagyták a véleményét, és a Triceratopsot a Centrosaurinae alcsaládban helyezték el.
A további felfedezések és elemzések megerősítették Sternberg nézetét a Triceratops helyzetével kapcsolatban, T. M. Lehman pedig 1990-ben újradefiniálta mindkét alcsaládot, és ezt az állatot, különböző morfológiai jellemzői alapján, chasmosaurinaként (ceratopsinaként) sorolta be. A Triceratops, egyetlen jellemzőjétől, a rövid nyakfodortól eltekintve jól illik a ceratopsinák közé. A Peter Dodson által végzett későbbi kutatás egy 1990-es kladisztikai elemzés, valamint egy 1993-as RFTA (Resistant-Fit Theta-Rho Analysis, a koponyák alakjának hasonlóságát szisztematikusan lemérő morfometriai technika) tanulmány felhasználásával megerősítette, hogy a Triceratops a Ceratopsinae alcsaládba tartozik.
A filogenetikus rendszertanban a nemet referencia pontként használják a Dinosauria csoport definiálásához; dinoszauruszoknak nevezik a Triceratops és a Neornithes alosztály (azaz a modern madarak) legújabb közös ősét, és annak valamennyi leszármazottját. Továbbá madármedencéjű (Ornithischia) dinoszauruszoknak nevezik az összes olyan dinoszauruszt, amelynek újabb keletű közös őse van a Triceratopsszal, mint a modern madarakkal.
Felfedezés és azonosítás bélyegkép|Egy Othniel Marsh által 1896-ban megjelentetett kép a Triceratops prorsus koponyájáról bélyegkép|O.C. Marsh, 1913-as Triceratops prorsus csontváz rekonstrukciója Az elsőként elnevezett Triceratops példány egy pár szemöldök szarvval ellátott koponyatetőből állt, melyre a coloradói Denver közelében találtak rá 1887 tavaszán. A fosszíliát elküldték Othniel Charles Marsh-nak, aki azt hitte, hogy egy pliocén korszakbeli formációból származik, és, hogy a lelet egy nagy méretű, szokatlan bölényhez tartozik, melynek a Bison alticornis nevet adta. A következő évben jött rá, hogy léteztek szarvas dinoszauruszok, amit a töredékes maradványok alapján ismert Ceratopsról szóló publikáció is igazol, de még ezután is úgy gondolta, hogy a B. alticornis egy pliocén korszakbeli emlős volt. A harmadik és jóval teljesebb koponya megtalálása után azonban megváltozott a véleménye. A John Bell Hatcher által 1888-ban, a Lance-formációból, Wyomingból begyűjtött egyedről először a Ceratops újabb példányaként készült leírás. A felismerés után azonban Marsh megváltoztatta a véleményét, és a lelet számára létrehozta a Triceratops nevet, elfogadva, hogy a Bison alticornis a Ceratops egy másik faja (melyet később a Triceratopshoz kapcsolt). Az állat koponyájának robusztus felépítése sok példány fosszilizációját biztosította, lehetővé téve a különböző fajok és egyedek tanulmányozását. A Triceratops maradványait ezután az Egyesült Államok Montana és Dél-Dakota államaiban, valamint a kanadai Saskatchewan és Alberta tartományokban is megtalálták.
Fajok A Triceratops leírása utáni első évtizedben különböző koponyák kerültek elő, melyek között voltak kisebbek és nagyobbak is az eredeti, Marsh által T. horridusnak nevezett Triceratopsénál. A név a latin horridus 'durva', 'ráncos', 'borzasztó' szóból származik, és a később idős egyedként azonosított típuspéldányhoz tartozó csontok durva felületére utal. Ez a változatosság nem meglepő, mivel a különböző korú és ivarú Triceratopsok koponyái háromdimenziós tárgyak, melyek különböző mértékű és irányú nyomásnak voltak kitéve a fosszilizálódás során. A felfedezők a leletek alapján különféle fajokat hoztak létre (lásd lentebb) és többféle filogenetikai mintát dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy ezek hogyan kötődnek egymáshoz.
balra|bélyegkép|A Triceratops prorsus a Minnesotai Tudományos Múzeumban (Science Museum of Minnesota) Lull, amikor először próbálta értelmezni a fajokat, két csoportot talált, de azt nem fogalmazta meg, hogy mi a különbség a kettő között: az egyikbe a T. horridus, a T. prorsus, és a T. brevicornus; a másikba pedig a T. elatus és a T. calicornis tartozik. Két faj (a T. serratus és a T. flabellatus) nem tartozik egyik csoportba sem.
1933-ban, és az összes ismert ceratopsiáról szóló 1907-es, mérföldkőnek számító Hatcher-Marsh-Lull-féle monográfia áttekintésében megtartotta a két csoportot és a két különálló fajt, egy harmadik, a T. obtusus és a T. hatcheri által képviselt, nagyon kis orrszarv jellemezte fejlődési vonallal együtt. A T. horridus–T. prorsus–T. brevicornus jelenleg a legkonzervatívabbnak számító fejlődési vonal, növekvő koponyával és csökkenő orrszarv mérettel, a T. elatus–T. calicornis fejlődési vonalat pedig a kis orrszarv mellett nagy szemöldökszarv jellemzi. C. M. Sternberg módosította az elméletet a T. eurycephalus hozzáadásával, és kijelentette, hogy ez a faj kapcsolatot képez a második és a harmadik fejlődési vonal között, melyek közelebb állnak egymáshoz, mint a T. horridus által képviselt vonalhoz. Az 1980-as és az 1990-es évek nagyobb tanulmányai ezt a mintát követték.
jobbra|bélyegkép|A Triceratops horridus csontváza a New York-i Amerikai Természetrajzi Múzeumban
Idővel azonban az az elmélet, ami szerint a különböző koponyák egyedi változatosságot képviselnek egy (vagy két) fajon belül, egyre népszerűbbé vált. 1986-ban John Ostrom és Peter Wellnhofer megjelentetett egy cikket, amiben azt állították, hogy csak egyetlen faj létezett, a Triceratops horridus. Magyarázatuk részét képezte, hogy a nagy méretű állatoknak egy területen általában csak egy vagy két faja volt (modern példa erre az afrikai elefánt és a zsiráf). Felfedezésüket Lehman kiegészítette a Lull-Sternberg-féle fejlődési vonalak és a nemi kétalakúság kombinációjával, kijelentve, hogy a T. horridus–T. prorsus–T. brevicornus fejlődési vonal nőstényekből, a T. calicornus–T. elatus fejlődési vonal hímekből, a T. obtusus–T. hatcheri fejlődési vonal pedig beteg, idős hímekből állt. Indoklása szerint a hímek magasabb testtel, egyenesebb szarvakkal és hosszabb koponyával, a nőstények pedig kisebb koponyával és rövidebb, előre hajló szarvakkal rendelkeztek.