Frank Magda (Kolozsvár, 1914. július 20. – Buenos Aires, 2010. június 23.) magyar-argentin szobrász. Szobrai sajátosan egyesítik a geometrikus kubizmus és az absztrakció jegyeit a prekolumbiánus művészet elemeivel.
Élete és pályafutása Tanulmányait 1945-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte, ahol Ferenczy Béni növendéke lett. Alkotásait a klasszicizáló felfogás jellemezte. 1947-ben átiratkozott az Iparművészeti Főiskolára, ahol Borsos Miklós műhelyében tanulta meg a kő, a különféle fémek és a fa megmunkálásának fogásait. 1949-ben kiállítása nyílt a Nemzeti Szalonban, de a náci üldöztetés miatt még ugyanebben az évben elhagyta Magyarországot. Néhány hónapnyi berni tartózkodás után Párizsba ment, hogy folytathassa művészeti tanulmányait. A Julian Képzőművészeti Akadémián Marcel-Antoine Gimond irányítása alatt dolgozott.
Párizs sokat nyújtott művészi fejlődése szempontjából, de nagyon magányos volt, így 1950-ben egyetlen életben maradt családtagjához, testvéréhez Buenos Airesbe költözött, és felvette az argentin állampolgárságot is. Kezdeti alkotásai a háborús évek emlékeiből születtek – tragikus hangvételű, a plasztika tömegét síkokra bontó figurális műveket készített: „... ezek a szobrok nem azért jöttek létre, hogy simogatásra csábítsák a nézőt. Vádolniuk kell! Felébreszteni az emberek lelkiismeretét, fékezni a pusztítási vágyat, amely egyesekben minden érzésnél erősebb.” 1950–57 között Buenos Aires és Párizs között ingázott, alkotott és kiállított. 1954-ben a a párizsi Salon de la Jeune Sculpture kiállításon bemutatott geometrikus kompozícióját megvásárolta a párizsi Musée national d’Art moderne. 1956-tól négy éven át a Buenos Aires-i Vizuális Művészetek Iskolájának professzoraként tanított. Ekkor fedezte fel és építette művészetébe a Kolumbusz előtti monumentális indián plasztikát. Végleg felhagyott a gipsz- és agyagmintázással, szobrait zömmel fából és kőből faragta. A gömbölyű formákat teljesen elhagyva alkotásainak vonalai leegyszerűsödtek és szögletessé váltak, az egymást kiegészítő pozitív és negatív elemek zárt kompozíciói lettek. Absztrakt, geometrikus elemekből építkező, de emberi alakot sejtető szobrokat készített. Benito Quinquela Martín-díjat kapott, és az argentin szenátus is kitüntette.
1960-ban újra Párizsba költözött és kizárólag a szobrászatnak élt. Bekapcsolódott a különböző művészeti szalonok, a Comparaisons, a Réalités Nouvelles, a Jeune Sculpture pezsgő művészéletébe. Alkotásainak nem adott címet, jellemzően csak a méretet és a technikát jelölte. 1964-ben a jugoszláviai Portorožban szobrászszimpóziumon vett részt. Itt faragta márványba első, monumentális méretű szobrát, melyet a bori munkaszolgálatban meghalt testvérének ajánlott. Ekkortól sorra születtek hatalmas méretű, a prekolumbiánus művészet hatását mutató, köztéri szobrai, melyeket Franciaország különböző városaiban, többek között a Le Havre melletti Saint-Romain-de-Colboscban, Grenoble-ban, Limoges-ban, Toulouse-ban, Párizsban, a korzikai Ajaccióban, valamint Pécsett állítottak fel.
A 70-es években színezett faszobrokat alkotott. Az ekkor formálódó bábuk, vagy ahogy ő nevezte őket, „bébik” mintájára később két-három méteres köztéri festett fafigurákat, óriásbébiket készített. Hét óriásbébiből álló szoborcsoportja Metz-Borny egyik iskolaépülete előtt kapott helyet.
Ezután a 80-as években visszatelepedett Argentínába és Buenos Airesben a Saavedra barrio vedia No 3546. alatt Magda Frank Ház néven berendezte saját múzeumát. 2010-ben, 95 éves korában hunyt el. Alkotásai számos közgyűjteményben, így a budapesti Szépművészeti Múzeumban, a calais-i, a Buenos Aires-i, az ugyancsak argentin Pringles múzeumban, valamint a párizsi Modern Művészetek Múzeumában szerepelnek.
Kiállításai Egyéni kiállítások 1953 • Henry Galéria, Buenos Aires 1955 • Maison Internationale de la Cité Universitaire, Párizs 1956 • Pizzaro Galéria, Buenos Aires 1965 • Galerie La Roue, Párizs 1967 • Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest 1970 • Galerie La Roue, Párizs 1972 • Old Jaffa Galéria, Tel Aviv 1973 • Galerie La Roue, Párizs 1979 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Városi Galéria, Pécs 1986 • Dourdan 1988 • Magyar Intézet, Párizs 1989 • Vasarely Múzeum, Budapest 1994 • Csepeli Művelődési Központ, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások 1947 • a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete tavaszi kiállítása, Alkotás Művészház 1954 • Salon de la Jeune Sculpture, Párizs 1957 • IV. Nemzetközi Biennálé, São Paulo 1961 • Nemzetközi szobrászati kiállítás, Musée Rodin, Párizs 1964 • Nemzetközi szobrász szimpozion, Portorozs 1967 • I. Francia Szobrász Szimpozion, Grenoble 1970 • XX. századi magyar származású művészek külföldön, Műcsarnok, Budapest 1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest
Művei közgyűjteményekben Calais-i Múzeum, Calais Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs Musée d’Art Moderne, Párizs Musée national d’Art moderne, Párizs Szépművészet Múzeum, Budapest
Jegyzetek
Források Cserba Júlia: Magyar képzőművészek Franciaországban 1903-2005. Budapest, Vince Kiadó, 2006. 175-176. o. Művészlexikon - Frank Magda Liste des œuvres publiques du 14e arrondissement de Paris
További információk
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar nők Kategória:Kolozsváriak Kategória:1914-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek