Ramuald Jazepavics Klim, belaruszul: Рамуальд Язэпавіч Клім (Hvojevo, 1933. május 25. – Minszk, 2011. május 28.) olimpiai bajnok szovjet-fehérorosz atléta, kalapácsvető.
Pályafutása 22 évesen kezdett a kalapácsvetéssel foglalkozni és már 30 éves volt, mikor megnyerte a Riga-kupát, illetve a szovjet bajnokságon második lett. Az 1964-es tokiói olimpia volt az első nemzetközi versenye. Három kísérlet után a harmadik helyen állt Zsivótzky Gyula és a világrekorder amerikai Hal Connolly mögött. A negyedik sorozatban 69,74 m-t dobott és meglepetésre aranyérmet nyert. Ezt követően megnyerte az 1966-os budapesti Európa-bajnokságot is. Fő riválisa itt is az ezüstérmes Zsivótzky volt. 1966 és 1968 között sorozatban háromszor lett szovjet bajnok. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián ezüstérmet szerzett Zsivótzky mögött. Az 1969-es athéni Európa-bajnokságon szintén második helyezett lett. Ebben az évben felállította egyetlen világrekordját (74,52 m).
1973-ban vonult vissza. Atlétikai edzőként és versenybíróként dolgozott. 1989-től haláláig a Belorusz Testnevelési és Sportakadémia professzora volt. Házas volt, 1960-ban két ikerfia született.
Sikerei, díjai
Olimpiai játékok – kalapácsvetés aranyérmes: 1964, Tokió ezüstérmes: 1968, Mexikóváros Európa-bajnokság – kalapácsvetés aranyérmes: 1966, Budapest ezüstérmes: 1969, Athén
Jegyzetek
Források
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Szovjet atléták Kategória:Fehérorosz atléták Kategória:Kalapácsvetők Kategória:Szovjet olimpiai bajnokok Kategória:Szovjet olimpiai ezüstérmesek Kategória:Olimpiai bajnokok (1964) Kategória:Olimpiai bajnokok (atlétika) Kategória:Minszkiek