Jurij Hatujevics Tyemirkanov (oroszul Юрий Хатуевич Темирканов, kabard nyelven Темыркъан Хьэту и къуэ Юрий; Nalcsik, 1938. december 10. – Szentpétervár, 2023. november 2.) orosz karmester, zenepedagógus.
Élete, munkássága Észak-Kaukázusban, cserkesz (kabard) családban született. Zenei tanulmányait kilencéves korában kezdte, majd tizenhárom évesen a leningrádi Tehetséges Gyerekek Iskolájába járt, ahol hegedülni és brácsázni tanult. Végzés után a leningrádi konzervatóriumban befejezte vonós tanulmányait, majd Ilja Muszinnál karmesterséget tanult, és 1965-ben végzett.
1966-ban megnyerte a II. Szovjet Szövetségi Karmesterversenyt. Ezután Kirill Kondrasin mellett, az ő meghívására részt vett a David Ojsztrah és a Moszkvai Filharmonikus Zenekar európai és amerikai turnéján. 1967 elején bemutatkozott a Leningrádi Filharmonikus Zenekar élén, ezt követően pedig ugyanott Jevgenyij Mravinszkij asszisztense lett. 1968-ban kinevezték a Leningrádi Szimfonikus Zenekar első karmesterévé, 1976-ban pedig a Kirov (ma Mariinszkij) Opera és Balett zeneigazgatója lett. Az itteni Csajkovszkij-produkciói (Anyegin, Pikk dáma) máig legendásak a színház történetében, csakúgy, mint Prokofjev Háború és béke, vagy Scsedrin Holt lelkek című operái.
Gyakori karmestere a világ vezető szimfonikus zenekarainak, vezényelt például a Berlini Filharmonikusok, a Bécsi Filharmonikusok, a Drezdai Staatskapelle, a Londoni Filharmonikus Zenekar, a Philharmonia Zenekar, az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestra, a római Santa Cecilia Akadémia, a Milánói Scala, és még sok más együttes előadásain. Ő volt az első szovjet művész, aki felléphetett az Egyesült Államokban, miután 1988-ban, a szovjet–afgán háború után újrakezdődtek a kulturális kapcsolatok a Szovjetunióval. 1977-ben szerepelt először a Royal Filharmonikus Zenekar élén Londonban, majd rögtön ezután első vendégkarmesternek, 1992-ben pedig első karmesternek nevezték ki. A zenei világ városai és intézményei kapkodtak utána, a munkásságát kísérő kritikák magasra értékelték, értékelik zenei tevékenységét. 1992-től 1997-ig a Drezdai Filharmonikus Zenekar, 1998 és 2008 között a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának első vendégkarmestere volt. 2000-től 2006-ig a Baltimore-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, 2009-ig a Moszkvai Nagyszínház, a „Bolsoj” fő vendégkarmestere, 2010–2012-ben a Teatro Regio di Parma zeneigazgatója volt. 2009-ben ő vezényelte a Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekart a Nobel-díjasok tiszteletére adott koncerten. Ő indította el a szentpétervári Nemzetközi Téli Fesztiválok sorozatát, amelynek tizenkét napja alatt a legmagasabb rendű hazai és nemzetközi művészek lépnek fel.
Karmesteri tevékenysége középpontjában az orosz zene áll, ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy „Nem hiszem, hogy az orosz zene olyan különleges, hogy meg kellene tanítani a nyugatnak. Számomra nincs országhatár, legyen szó akár a zenéről, akár a művészet bármely más formájáról. Nem hiszek a határokban. A kultúra az emberiség eredménye…” Saját hangfelvételeit nem hallgatja, mert ezek az alkalmak arra emlékeztetik, hogy már semmit nem változtathat rajta. Szívesen hallgatja azonban mások felvételeit, például Furtwänglert vagy Karajant.
Művészetét egyik olasz elismerése kapcsán így méltatták: „Beszélhetünk a jelen előadóiról: ha Abbado klasszis, Barenboim karizma, Haitink egyéniség, akkor Tyemirkanov zseni, kiszámíthatatlan és ragyogó.” László Ferenc Varázsló, pálca nélkül című kritikájában kifejtette, hogy „…a világhírű, ám világsztárként sosem ajnározott … dirigens, Jurij Tyemirkanov bátran a nagy karmesterek legszűkebb elitjéhez sorolható művész. … minden hókuszpókusz nélkül vezényel: pontos és elegáns, az ütemezést korrekten megadó mozdulatai ugyan a hangulati és emocionális mozzanatokat is kirajzolják, csakhogy takarékosan, és döntően nem a közönség, hanem a zenészek számára.” Erről a látszólagos eszköztelenségről maga azt mondta egy interjúban, hogy a dolgok nagy része már a próbán eldől, „a koncertre talán öt százalékot kell hagyni … A koncert alatt egy kis csodának kell történnie. … Csodán azt értem, hogy a közönségnek úgy kell éreznie, hogy a most hallott esemény ebben a percben született, ezen a koncerten, és hogy soha nem létezett korábban.”
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el Oroszországban (illetve a Szovjetunióban), de külföldön is több ország elismerte tevékenységét. Elnyerte a Lenin-rendet, a Hazáért érdemérem mind a négy fokozatát, a Szovjetunió népművésze címet, az Oroszországi Föderáció állami díját, és Szentpétervár díszpolgára lett. Olaszországban kétszer is megkapta az Abbiati-díjat, a Santa Cecilia tiszteletbeli akadémikusa elismerést és az Arturo Benedetti Michelangeli-díjat. Japánban megkapta a Felkelő Nap érdemrendet, 2015-ben az Academia Santa Cecilia Kórus és Zenekar örökös tiszteletbeli karmestere lett. Szentpétervár zenei életének megőrzése és fejlesztése érdekében megalapította a Maestro Tyemirkanov Nemzetközi Kulturális Kezdeményezési Alapítványt valamint a Tyemirkanov-díjat, amelyet minden évben a szentpétervári zeneiskola legjobb tanulóinak ítélnek oda.
Szentpétervárban élt. Felesége, Irina Guszeva 1997-ben meghalt, egy fiuk született.
Elismerései A Szentpétervári Akadémiai Filharmónia összeállítása szerint. 1966 – A II. Szovjet Szövetségi Karmesterverseny I. díja 1971 – OSZSZSZK tiszteletbeli művésze 1973 – Kabard- és Balkárföldi Köztársaság népművésze 1976 – OSZSZSZK népművésze 1976 – Szovjetunió Állami Díja Petrov I. Péter című operája bemutatásáért 1981 – Szovjetunió népművésze 1983 – Lenin-díj 1985 – Szovjetunió Állami Díja az Anyegin című opera bemutatásáért 1998 – A Nemzetközi Tudományos, Ipari, Oktatási és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja (USA) 1998 – Cirill és Metód Rend (Bulgária) 1998 – Hazáért érdemérem III. fokozat 1998 – Oroszország Elnöki díja 1999 – Oroszország Állami díja 2002 – Nagy Katalin Tudományos és Kulturális Rend 2003 – A Szentpétervári Állami Konzervatórium díszdoktora 2003 – Triumph-díj 2003 – Abbiati-díj – Az év legjobb karmestere 2003 – A Szentpétervári Humanitárius Egyetem díszdoktora 2003 – Hazáért érdemérem II. fokozat 2007 – A Santa Cecilia Akadémia díszdoktora (Olaszország) 2007 – Abbiati-díj – Az év legjobb karmestere 2008 – Hazáért érdemérem I. fokozat 2009 – Szentpétervár díszpolgára 2010 – Nalcsik díszpolgára 2011 – Balti Csillag nemzetközi díj 2012 – Az Olasz Csillag Rendjének parancsnoka 2013 – Hazáért érdemérem IV. fokozat 2014 – Arturo Benedetti Michelangelo-díj (Olaszország) 2015 – „Una vita nella musica” („Élet a zenében”) győztese (Olaszország) 2015 – Felkelő Nap érdemrend harmadik osztály (Japán) 2015 – A Santa Cecilia Nemzeti Akadémiai Zenekar és Kórus örökös tiszteletbeli karmestere (Olaszország) 2016 – A Kabard- és Balkárföldi Köztársaság Hazáért érdemérme 2016 – „Arca d'oro” („Arany bárka”) érdemrend (Olaszország) 2017 – Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatórium tiszteletbeli professzora 2018 – Az Orosz Föderáció Állami díja a nemzeti és a világzenei kultúra fejlődéséhez való kiemelkedő hozzájárulásért
Felvételei A hangfelvételek listája (jellemzően az új kiadások) az AllMusic és a Discogs adatai alapján készült.