A müncheni sörpuccs ( vagy Hitler-Ludendorff-Putsch) Adolf Hitler és Erich Ludendorff vezetésével lezajlott sikertelen, erőszakos hatalomátvételi kísérlet volt a bajorországi Münchenben, 1923. november 8. estétől november 9. kora délutánig tartott. Az angol és magyar nyelvű történetírásban meghonosodott elnevezés az esemény kezdeti helyszínéről, a Bürgerbräukeller sörházról kapta nevét.

Végrehajtásában részt vettek a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (, NSDAP) rohamosztagai, illetve az NSDAP vezetése alatt álló Kampfbundba tömörült paramilitáris szervezetek, mint a Sturmabteilung is. Végcélja a berlini birodalmi kormány hatalmának megdöntése és a weimari köztársaság helyett egy nemzetiszocialista politikai rendszer létrehozása volt. Ezek voltak Hitler erősen túlzó híres nyitó mondatai a sörpuccs kezdetén: „Kitört a nemzeti forradalom! […] A bajor és a berlini kormányt eltávolítottuk a helyéről, és azonnal új kormányzatot alakítunk. A Reichswehr és a rendőrség laktanyáit elfoglaltuk. Mindkét fegyveres szerv csatlakozott a szvasztikához.”

Az államcsíny azonban éppen a rendfenntartó szervek ellenállása miatt teljes katonai kudarccal végződött. A puccskísérlet vezetőinek nagy részét – bár többen külföldre menekültek – letartóztatták és bíróság elé állították. A néhány hónap múlva indított per során mégis viszonylag enyhének mondható ítéletek születtek. Hitler a hazaárulás vádjánál kiszabható legkisebb tételt, az öt év fegyházbüntetést kapta, amelynek letöltését Landsberg am Lech börtönében kezdte meg. Ezalatt diktálta Mein Kampf (1925) című műve első kötetét helyettesének, Rudolf Heßnek. A börtönből rövid idő múlva, kilenc letöltött hónap után szabadon engedték, így az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámításával összesen tizenhárom hónapot volt büntetésben. Ludendorffot, az első világháborús német nemzeti hőst a személyét övező tekintély, illetve jó kapcsolatai miatt mentesítették a börtönbüntetés alól. A sörpuccs a gyakorlati kudarc ellenére politikai értelemben nem volt teljesen eredménytelen, hiszen megteremtette a később hatalomra jutó német nemzetiszocialisták eredetmítoszát, és ebben a tizenhat áldozatuk kultikus szerepet kapott. Szimbolikusan az ő vérükkel megfestett „véres zászló”, a Blutfahne követőik számára szent ereklyévé vált. Végső soron ez a puccs így a fasizmus német változata, a nemzetiszocializmus hatalomra jutásának egyik lépcsőfoka lett.

A sörcsarnokok politikai szerepe bélyegkép|jobbra|350px|NSDAP-gyűlés a Bürgerbräukellerben (1923) A német nemzetiszocializmus korai története akár a müncheni sörözők jegyzéke alapján is áttekinthető. Magát a pártot a Sterneckebräuban alapították, a Bürgerbräukeller volt az első összejövetelek helyszíne, és a nagyobb gyűléseket a Hofbräuhausban tartották. A sörözők e korban a társadalmi élet központjai voltak, ahol különféle „egyletek” működtek. E helyeken alakultak az első munkásszövetségek, a szakszervezetek és a szociáldemokrata tömörülések is. A pártok számára rendkívül előnyös volt a nagy befogadóképességű sörözők bérlése. Adolf Hitler 1919. szeptember 12-én a Sterneckebräuban lépett be a frissen alapított Német Munkáspártba.

A nemzetiszocializmus kezdetei Hitler hamarosan a párt élére került. 1920. február 24-én volt a DAP első tömeggyűlése a Hofbräuhaus sörözőben 2000 résztvevővel és ezen átnevezték e pártot Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (NSDAP)). Hitler a pártvezetést a saját embereivel töltötte fel. Az 1920-as évek elején kisebb-nagyobb politikai pártok tucatjai alakultak, amelyek tevékenysége nagyrészt szponzorok keresésével telt. A német ipar tulajdonosi rétegének érdekében állt e pártok támogatása, hiszen bármelyikük élre kerülése esetére bebiztosították magukat, így a Német Munkáspárt is jelentős támogatásokat kapott tőlük. Ezt főleg a már korán megszervezett párt-rohamcsapatoknak köszönhette, amelyek nem egyszer játszották a sztrájktörő szerepet, amit a nagyipar vezetése anyagi támogatással hálált meg.

Politikai programja egyenesen következett a weimari köztársaság létrejöttét megelőző 1918–1919-es helyzetből, a kommunizmus eszméinek gyors terjedéséből. Hitler csúcsra kerülésével az antikommunizmus, a versailles-i békeszerződés revíziója és a francia megszállók hazaküldése került előtérbe, megtűzdelve mindazokkal a zavaros ideológiákkal, amelyeket Hitler később a Mein Kampfban foglalt össze. Az 1920. március 17-i Kapp-puccs sztrájkok miatti sikertelensége megerősítette Hitlert abban a hitében, hogy elsősorban a baloldali munkásmozgalmak ellen kell fellépnie. 1921. május 11-én Németország elfogadta a szövetségesek jóvátételi követeléseit, ettől kezdve Hitler programja kiegészült a jóvátétel elutasításával.

Külpolitikai minták 1922-ben Benito Mussolini a Marcia su Roma után miniszterelnöki kinevezést kapott. A későbbiekben Hitler a számára amúgy is példaképként szolgáló olasz diktátor mintáját követte. Úgy gondolta, hogy Németországban is épp olyan könnyű lesz a nemzetiszocialista hatalomátvétel, mint Olaszországban volt a fasiszta. Hasonló pozitív megerősítés volt az 1923. szeptember 13-án bevezetett spanyol katonai diktatúra Miguel Primo de Rivera vezetésével. A müncheni sörpuccsot alig másfél hónappal később szervezték meg.

Előzmények bélyegkép|balra|200px|Gustav Stresemann Wilhelm Cuno kormányának a Ruhr-vidékkel kapcsolatos passzív ellenállási politikája nem tudta elérni a francia csapatok kivonulását. A sztrájkok, szabotázsok szétzilálták a nehézipari termelést, az infláció üteme soha nem látott mértékűre gyorsult. Az életszínvonal általános csökkenése forradalmi válság kialakulásával fenyegetett. Ennek egyik jele a rajnai szeparatizmus felerősödése volt Aachen, Köln, Wiesbaden, Trier körzetében, ahol szeptemberben kikiáltották a Rajnai Köztársaságot, amely még a sörpuccs bukása után is majdnem három hétig fenn tudott maradni.Biermann, Werner (2017): Konrad Adenauer, Ein Jahrhundertleben (in German). Rowohlt E-Book. Bizonyos tőkés körök a forradalomtól való félelmüktől vezérelve a francia megszállókkal is késznek mutatkoztak kompromisszumra a termelés és a profit helyreállítása érdekében. A robbanásig feszült helyzet tarthatatlanságára hívta fel a figyelmet az augusztus 11-én lezajlott országos általános sztrájk viharos sikere is, amely Cuno kormányát egy nap leforgása alatt lemondásra kényszerítette. Az új koalíciós kormányt a Német Néppárt (DVP) vezető képviselője, Gustav Stresemann alakította meg a Németország Szociáldemokrata Pártja (németül Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD), a Centrumpárt és a Német Demokratikus Párt (németül Deutsche Demokratische Partei, DDP) részvételével. Stresemann felismerte, hogy a passzív ellenállás zsákutca Németország számára, ezért a viszonyok normalizálásának elkötelezett híveként az akkor igen népszerűtlen teljesítési politika felvállalása mellett döntött. 1923. szeptember 26-án kiáltványt adott ki a passzív ellenállás feltétel nélküli beszüntetéséről, amelyet a kormány összes tagja aláírt. Ennek hosszú távon látványos eredményei születtek, külpolitikailag a német-francia viszony rendeződése, belpolitikailag az általános társadalmi konszolidáció, rövidtávon azonban a revansista szélsőjobboldal agresszív sajtókampányának célpontja lett.

A belpolitikai helyzet 1923 őszén bélyegkép|jobbra|300px|Hitler propaganda-körúton (1923) Hitler már 1923. szeptember 2-án, az 1870-es sedani győzelem évfordulóján Nürnbergben megrendezett „német nap” ünnepségén éles támadást intézett Stresemann ellen a közel százezer ember előtt tartott beszédében. Fontos fordulópontot jelentett az ekkor létrehozott Német Harci Szövetség (Deutscher Kampfbund), melyben az NSDAP, a Bund Oberland és a Reichsflagge egyesült. A szervezet katonai vezetését Hermann Kriebel látta el, a gazdasági ügyek Hitler híve, Max Erwin von Scheubner-Richter irányítása alá kerültek, szeptember 25-én pedig a szervezet politikai vezetőjévé Hitlert választották meg. Ezzel birodalmi méretekben is figyelemre méltó fegyveres szervezet élére került, amelynek a Scheubner-Richter által írt akcióprogramja szerint: „…Bajorországban először az államhatalmat fenntartó katonaság és rendőrség támogatását kell megszerezni, s csak utána kerülhet sor a »nemzeti forradalomra«”. Scheubner-Richter azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy a rendőrséget formailag törvényes módon úgy kell átvenni, hogy a Kampfbund vezetői lássák el a bajor belügyminisztérium és a müncheni rendőrség vezetését. Hitler a Kampfbundban lévő partnereihez hasonlóan tisztában volt azzal, hogy Bajorországban egy, a katonaság és a müncheni rendőrség ellenében megkísérelt puccs vajmi kevés sikerre számíthat. Ezek félreérthetetlen bizonyítékai az államcsínyre való törekvésnek. Mindazonáltal az NSDAP lapja, a Völkischer Beobachter cinikus módon Stresemannt vádolta azzal, hogy Seeckt tábornok révén diktatúra kiépítésére törekszik, hogy „a német népet idegen érdekeknek rendelje alá”.

Hitler annyira döbbenetesen értett a tömeghangulat önkívületi állapotig való felkorbácsolásához, hogy amikor szeptember vége közeledtével mozgósította 15 ezer fős rohamosztagát, és 27-ére 14 tömeggyűlés megtartásának szándékát jelentette be, amelyek mindegyikén szónokolt volna, a beláthatatlan következményektől való félelem a bajor miniszterelnököt a rendkívüli állapot bevezetésére késztette.

Országos rendkívüli állapot 200px|bélyegkép|balra|Hans von Seeckt és Otto Geßler A politikai feszültség drámai növekedése miatt a kormány 1923. szeptember 26-án az egész birodalom területére rendkívüli állapotot hirdetett, és az alkotmány 48. cikke alapján Otto Gessler birodalmi védelmi minisztert rendkívüli jogokkal ruházta fel.A végrehajtó hatalom átruházása a birodalmi védelmi miniszterre (1923. szeptember 26.), In: Németh 2007 114–115. o. Az alkotmány 114., 115., 117., 118., 123., 124. és 153. cikkelyeit felfüggesztették, és a rendelet szerint: „Ennek értelmében lehetséges a személyes szabadságnak, a szabad véleménynyilvánításnak, beleértve a sajtószabadság jogának, az egyesülési és gyülekezési jognak a korlátozása, a levél-, posta-, távirat- és távbeszélő titok megsértése, házkutatások és elkobzások elrendelése, valamint a magántulajdon korlátozása az egyébként idevonatkozó törvények ellenében is.”A végrehajtó hatalom átruházása a birodalmi védelmi miniszterre (1923. szeptember 26.), In: Németh 2007 114. o. A rendelet lehetővé tette kormánybiztosok kinevezését, akik szintén kiterjesztett jogkört kaptak. A büntetési tételeket legtöbb területen súlyosbították, figyelemre méltó a halálbüntetés körének jelentős kiterjesztése (hazaárulás, lázadás vezetése, csoportosulásban elkövetett erőszakos cselekedetek, szabotázscselekmények). Ennek alkalmazása esetén a puccs után Hitlert több vádpontban halálra lehetett volna ítélni.