Mary Willie Grace Moore (Slabtown, Tennessee, 1898. december 5. – Koppenhága, Dánia, 1947. január 26.) amerikai operaénekesnő és színésznő.
Élete Mary Willie Grace Moore néven született Tessa Jane és Richard Lawson gyermekeként a Tennessee állami Slabtownban (a mai Del Rio részében).PeoplePillBritannica Kétévesen családjával átköltöztek Knoxville városába, amivel a kislány nehezen birkózott meg. Pár év után a család Jellicóba költözött, ahol Moore fiatalkorát töltötte. Miután végzett a jellicói középiskolában, egy ideig a Ward-Belmont Főiskolán volt hallgató Nashville-ben, majd Washingtonba és New Yorkba vette az irányt, hogy zenei képzését folytathassa.
Első énekesi munkáját a greenwich village-i Black Cat Kávézóban kapta meg. 1920-ban lépett fel először a Broadwayn a Hitchy-Koo című musicalben. Ezután Irving Berlin Music Box Revue című műsorának második és harmadik évadjában szerepelt, ahol Moore Berlin "What'll I Do" című számát is bemutatta. Moore Franciaországban képezte tovább magát, ahol találkozott példaképével, Mary Gardennel. Garden tovább ajánlotta az énekesnőt Richard Barthelemynek, Moore pedig 1927-ben sikeres felvételt nyert a new york-i Metropolitan Operába, ahol 1928. február 7-én debütált Puccini Bohémélet című művének főszerepében. Ugyanebben az évben szeptemberben Párizst is meghódította a tragikus sorsú Mimi szerepében, 1935-ben pedig Londonban is énekelt.
Tizenhat évada alatt a Metropolitanban olyan neves olasz és francia operákban játszott, mint a Tosca, a Manon, a Carmen és a Louise. A harmincas és negyvenes évek alatt Amerika és Európa-szerte koncerteket adott, főként áriákat és népszerű dalokat, amelyeket német, francia, spanyol és angol nyelven énekelt el. A második világháború alatt is aktívan szórakoztatta az amerikai hadsereget.
Moore nemcsak a színpadon és operaházban adott elő, a hangos filmek megjelenésével a mozgófilmek is felkeltették az érdeklődését. Első filmszerepét 1930-ban kapta meg az A Lady's Morals című filmben a Metro-Goldwyn-Mayer gyártásában. Ugyanebben az évben az operaénekes Lawrence Tibett-tel játszott a New Moon című produkcióban, ami Sigmund Romberg operettjének feldolgozása volt. Moore-t ezután a Columbia Pictures szerződtette le hat filmre. Első filmjéért, a Csak nekem daloljért (One Night of Love) Oscar-díjra jelölték 1935-ben. 1936-ban Sissi hercegnő szerepébe bújt a The King Steps Out című filmben. 1937-ben flannelingbe és nadrágba bújva az öttagú férfibandához csatlakozott a When You're in Love című filmben. Szintén ebben az évben az I'll Take Romance című produkcióban Frank Foresttel énekelte el a Pillangókisasszony "Vogliatemi bene" című duettjét.
Utolsó filmjét 1939-ben mutatták be Louise címmel, ami Gustave Charpentier operájának feldolgozása volt. 1944-ben kiadta önéletrajzát You're Only Human Once címmel.
Magánélete Moore 1931-ben ment férjhez Valentín Parera spanyol színészhez Cannes-ban. Gyerekük nem született. Moore 1947-ben életét vesztette egy repülőgép-balesetben a koppenhágai repülőtérnél. A repülőn utazott Gusztáv Adolf svéd herceg is, aki akkor második helyen állt a trónöröklésben, és XVI. Károly Gusztáv király édesapja volt.
Filmográfia Színpadi szerepei Év Cím Szerep Színház1913 The Beggar Student kórustag Casino Theatre The Mikado zenekartag Casino Theatre 1919–20 The Magic Melody zenekartag Shubert Theatre 1920 Hitchy-Koo (1920) előadó New Amsterdam Theatre 1922 Up in the Clouds Jean Jones Lyric Theatre (1922. január 2. – január ?) 44th Street Theatre (1922. január 23. – március 18.) 1923–24 Music Box Revue (1923) előadó Music Box Theatre 1924–25 Music Box Revue (1924) előadó Music Box Theatre 1931 Ziegfeld Follies of 1931 előadó Ziegfeld Theatre 1932–33 The Dubarry Jeanne George M. Cohen's Theatre
Hangosfilmek Év Cím Szerep1930 Dalol a szerelem Jenny Lind Hercegnők hadnagya Tanya Strogoff hercegnő 1931 Jenny Lind Jenny Lind 1934 Csak nekem dalolj Mary Barrett 1935 Szeress örökké Margaret Howard 1936 The King Steps Out Sissi hercegnő1937 When You're in Love Louise Fuller I'll Take Romance Elsa Terry 1939 Louise Louise
Díjak és jelölések 1935: Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek (jelölés) – Csak nekem dalolj
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Tennesseeiek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai operaénekesek Kategória:Amerikai nők Kategória:Légi balesetben elhunyt személyek