Bodor Ödön, született Krausz (Kapuvár, 1882. október 24. – Budapest, 1927. január 22.) magyar atléta, labdarúgó, edző és újságíró.
Életpályája A MÚE (Magyar Úszó Egyesület), a BPTTSE (Budapesti Posta- és Távirda Tisztviselők Sportegyesülete), majd a PSE (Postás Sport Egyesület) sportolójaként versenyzett. Nemzetközi szintű eredményeit futásban érte el, de 1903-ban egy alkalommal tagja volt a magyar labdarúgó-válogatottnak is. Kétszer szerepelt a magyar atlétaválogatottban (1908 és 1912). Futásban nyolcszor javított magyar csúcsot. Az 1908. évi nyári olimpiai játékokon, Londonban a Simon Pál, Mezei Frigyes, Nagy József, Bodor Ödön összeállítású olimpiai váltó tagjaként bronzérmes lett. Ugyanezen az olimpián a 800 m-es síkfutásban a 4. helyet szerezte meg. Részt vett az 1912. évi nyári olimpiai játékokon is. bélyegkép|260px|jobbra|Bodor Ödön sírja Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben 15
Visszavonulása után postatisztviselőként, a Sporthírlap és a Pesti Napló, majd a Pesti Hírlap és a Világ című lapok munkatársa volt, illetve atlétikaedzőként tevékenykedett. A városligeti műjégpályán elszenvedett súlyos baleset következtében hunyt el.
Sporteredményei Olimpiai játékok 3.: 1908 (olimpiai váltó) 4.: 1908 (800 m) Magyar bajnokság bajnok (12): 1905, 1906, 1908, 1910 (1 mérföld), 1906, 1909, 1910, 1911, 1912 (880 yard), 1908, 1909, 1911 (440 yard) 2.: 1902 (1 mérföld) 3.: 1905 (440 yard) Osztrák bajnokság bajnok: 1902 (1 mérföld)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 –
Kahlich Endre – Gy. Papp László – Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1976 – Budapest, 1977 – Keresztényi József: Kis olimpiatörténet – Budapest, 1988 – Kutassi László – Erwin Niedermann: A magyar és az osztrák olimpiai mozgalom története 1918 előtt – A Magyar Olimpiai Akadémia kiadványa, Budapest, 1990 – (ISBN szám nélkül) Magyar atlétika honlap – Magyar férfi bajnokok atlétikában
Kategória:Magyar futók Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:A MÚE labdarúgói Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Magyar atlétaedzők Kategória:Magyar sportújságírók Kategória:Kapuváriak Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:A Pesti Napló vezetői, újságírói Kategória:A Pesti Hírlap (1878–1944) vezetői, újságírói Kategória:Zsidó származású magyarok