A MIUI (kiejtése mint az angol: Me You I), egy Android alapú operációs rendszer, amit a kínai Xiaomi által gyártott okostelefonokban és táblagépekben alkalmaznak. Ez az Android OS egyik leágazása.http://tech.sina.com.cn/t/2011-07-28/01255847379.shtml A MIUI-ban több kiegészítő is helyet kapott, mint például a témakezelő.

A Xiaomi néhány telefont Android One-nal dobott piacra, míg a többin a MIUI lett előtelepítve, mely mindig az Android legfrissebb változatát használja. A Xiaomi eszközein az Android verziót általában csak egyszer frissítik, de a MIUI-t mindig négyévenként, így több applikáció és kiegészítés nem elérhető a MIUI-nak a piacra kerülése utáni verzióiban, csak ha root jogosultsága van a felhasználónak a rendszerhez.

A Xiaomi lehetővé tette, hogy a MIUI-t más okostelefon-gyártók telefonjain is elérhessék, mint a Samsung, a Sony, a HTC, a BLU, a OnePlus, a Google Nexus és a Google Pixel.

2016. február 24-én a Xiaomi bejelentette, hogy a MIUI ROM-nak világszerte több mint 160 millió felhasználója van, és legalább 678 modell támogatja.

Fejlesztés Az első MIUI ROM alapja az Android 2.2.x Froyo volt, és eredetileg kínaiul fejlesztette a Xiaomi Tech kínai startup vállalat. A Xiaomi számos programot hozzáadott a rendszerhez. Ilyen a saját Notes, Backup, Music, és Gallery applikációjuk. A MIUI-t független fejlesztők átültették más nyelvekre is. 2019-ben még mindig dolgoztak nem hivatalos változatokkal, de miután a Xiaomi elkezdte gyártani a saját telefonjaikat, ezek népszerűsége visszaesett. 2023 októberben a Xiaomi bemutatta a HyperOs-t amit a Miui leváltására készített. 2024-tól egyre több készülék futtatja ezt az operációs rendszert!

A MIUI és a Google Play szolgáltatásai Ellentét van a Google és a kínai kormány között, így a Google több szolgáltatásához is megtagadták a hozzáférést. A MIUI a szárazföldi Kínában a Google Play Services nélkül szállítja a telefonjait. Azonban a Xiaomi kiterjesztette a működési területét Kínán kívülre is, ahol előre telepítve elérhetőek a Google szolgáltatásai és applikációi mint a Gmail, a Google Maps, a Google Play Store, melyek a többi Android készülékhez hasonlóan a megszokott módon működnek. A MIUI külföldi terjesztései rendelkeznek a Google elismerésével.

A MIUI változatainak összehasonlítása KínaGlobálisXiaomi.euElérhető nyelvNéhány, köztük a kínai és angol.Szélesebb választékLetölthető témák választékaMind NéhányFelugró kereső Igen, a nemzetközi Bing kereső és kiválasztott kínai keresőmotorokkal. Google colspan="2" Smart AssistantApp tárcaAz appok alapvető forrásaMi App StoreGoogle Play Ezen kívül Indiában: Mi Picks (amit átneveztek, s új neve Apps)Google PlayMi felhő szolgáltatásokMind NéhányMindFrissítésekFejlesztőStabilBétaStabilFejl/BétaStabilMagasabb prioritás. Frissítés minden csütörtökönÁltalában kéthavontaMár nem elérhetőÁltalában kéthavonta frissítikFrissítés minden péntekenÁltalában kéthavonta frissítikOTA colspan="4" colspan="2" ; Patchekkel nem foglalkoznak, így minden egyes alkalommal a teljes ROM-ot le kell tölteni.Hivatalos colspan="4" (a Xiaomi terméke)Hivatalos forgalmazásra jóváhagyva az Európai Unióban. Az Európai Unióban értékesített telefonokon nem jelenti a garancia elvesztését.

A Xiaomi.EU honlapján összegyűlt rajongók fejlesztései.Vevői újratelepítés szükséges?NemIgenTovábbi eszközök Opcionális hozzáférés számos kínai online szolgáltatáshoz beépített root támogatás(a bootloader kikapcsolása szükséges hozzá)Opcionális hozzáférés különféle kínai online szolgáltatásokhozcolspan="2" További ikonok egyes harmadik féltől származó applikációkhoz Néhány készüléken számos hardveres lehetőség feloldva.Támogatott Xiaomi eszközökMind kivéve Redmi Note 3SE és Mi 4i (egy ideje)

Régebbi készülékek nem kapnak támogatást.A többsége kivéve azon eszközöket, melyeket a Kínai Népköztársaságon kívül nem forgalmaznak.

MIUI vs Android Bár a MIUI Android platformra épült, a korábbi változatainak alapértelmezett felhasználói felülete az iOS-re hasonlított, mert nem volt benne programtálca, ehelyett ikonrács volt a főpanelen. Továbbá abban is hasonlított az iOS-re, hogy egyforma alakúak az appok ikonjai ugyanazt az interface-t használta a tárcsázó és a hívó app, megegyezett a Beállítások app kiosztása, valamint ugyanaz volt a vizuális elrendezése a felhasználói felületen. Ebből sok megfigyelő arra következtetett, hogy a MIUI az iOS azon felhasználóit veszi célba, akik át akarnak váltani androidos platformra. 2018-ra a MIUI lényegesen eltolódott a kinézet szempontjából a megszokott androidos design felé. Például a MIUI 10 több eleme is az Android Pie rendszerére hasonlít, mint a multitaskingra alkalmas menü vagy az érzelem alapú vezérlés. Ez a változás először a Xiaomi Mi Mix 2S-ben elérhető MIUI 9 (ver. 8.5.11)-ben jelent meg. A MIUI firmware-e már korábban is az Android P-re hasonlított.

Egy másik különbség az Android és a MIUI között, hogy utóbbi támogatja a témákat és az egyedi betűtípusokat. A felhasználók témacsomagokat és betűkészleteket tölthetnek le, melyekkel, miután telepítették azokat a MI Theme Store-ból, egyedire szabhatják a rendszer külsejét. Ezen kívül a tapasztalt felhasználóknak lehetőséget biztosít arra, hogy kijátsszák a készülékeik gyárilag beégetett firmware-jét.

Ellentmondások

A MIUI kernele jogvédett, és ezzel megszegi a Linux kernel GPL licenszét. Egyes részek forráskódjait 2013. október 25-én közzétették a GitHubon. 2015. márciusban közzétették több márka, így a Mi3, a Mi4, a MiNote és a Redmi 1S kernelének a forráskódját is.

Az Android Ice Cream Sandwich és a Jelly Bean alapokon nyugvó MIUI 4-et a Xiaomi egy olyan víruskereső motorral adta ki, melyet a régebben Kingsoft, akkoriban Tancent nevű, közös igazgatóval rendelkező cég gyártott, és ezt korábban több felhasználó ellenezte. Miután kiderült, hogy a program lényegében hatástalan, a MIUI kínai fórumán nyilvánosságra hozták, hogyan lehet letörölni a programot.

Szintén a MIUI 4 fejlesztése közben a Xiaomi elkezdte eltávolítani a ROM-jaiból a Google Mobile Services (GMS) szolgáltatásait arra válaszul, hogy feszültség alakult ki a Google és a kínai kormány között. A kormány a szárazföldi Kína teljes területén blokkolta a hozzáférést minden Google-szolgáltatáshoz, és a kínai piacra szánt mobilokon le kell tiltani bármiféle Google-program telepítését. A GMS-t azonban a MIUI globális piacra szánt változata támogatja.

Hogy a vállalat számára pénzt szerezzen, a MIUI saját, online szolgáltatásokat is nyújt a Xiaomin belül, melyek között ott vannak a felhő alapú szolgáltatások, a fizetős témák és játékok. A fizetéshez a MiCredit digitális valutát kell használni.

Verziótörténet + VerzióKépernyőkép Android verzió Legutolsó béta megjelenés Legelső béta megjelenés Megjelenés dátuma Legutolsó stabil változat Jelentős változások MIUI 1 2.1 0.8.16 2010. augusztus 16. Első kiadás MIUI 2 2.1-2.3.6 Újragondolt felhasználói felület MIUI 3 2.3.6 2.4.20 Újragondolt felhasználói felület MIUI 4 4.0.4 – 4.1.2 3.2.22 ICS24.0 Új felhasználói felület Beépített antivírus program MIUI 5 4.1.2 – 4.4.2 4.12.5 3.3.1 2013. március 1. 22.0 Új felhasználói felület Eltávolították a Google Services-t a kínai verzióból. MIUI 6 4.4.2 – 5.0.2 5.8.6 4.8.29 2014. augusztus 29. 6.7.2.0 Új felhasználói felület MIUI 7 4.4.2 – 6.0.1 6.5.26 5.8.13 2015. augusztus 13. 7.5.1.0 Blokkolt bootloader számos eszközön, illetve a később kiadott készülékeken. MIUI 8 4.4.2 – 7.1.1 7.7.20 6.6.16 2016. június 16. 8.5.10.0 Kisebb változtatások a felhasználói felületen Frissített rendszerappok Támogatás a Second Space-hez és a Dualhoz. MIUI 9 4.4.2 – 8.1.0 8.5.24 7.8.10 2017. augusztus 10. 9.6.5.0 Kisebb változtatások a felhasználói felületen Osztott képernyő Feljavított Notification Shade és QuickCard (Jelenlegi nevén App Vault) Új csendes mód Újabb parancs billentyűs illetve gesztusos parancsok. MIUI 10 6.0 – 9.0 9.9.6 8.6.14 2018. június 19. 10.4.5.0 Új értesítési árnyalatok Kiterjesztett funkciók Új legutóbb használt appok séma, hangerő-szabályozó, óra, naptár és jegyzetek. Nagyobb integráció a XiaoAI-vel Kisebb változtatások a felhasználói felületen Eltávolították a fekete témát (Mi Note 2) Innentől az Android Lollipop vagy régebbi változatok nem használhatták MIUI 11 7.0 – 10.0 20.3.26 9.9.24 2018. október 22. 11.0.9.0Az Android Marshmallow-t vagy régebbi változatokkal nem kompatibilis Néhány eszközön az Android 10-re alapozva A teljes rendszerben elérhető sötét mód, sötét mód időzítővel. Monokróm ultraerős energiatakarékos üzemmód Mi számológép (Pip mód) Miui Notes App Download Új ikonok Lebegőbb animációk Jelzősáv optimalizálása Automatikus képernyőkép menedzsmenthttps://www.xda-developers.com/miui-11-new-features/ Opt Out Of Adverts Settings Először csak kínai ROM MIUI 12 9.0 – 10.0 20.5.x 20.4.27 2020. április 27. Az Android Oreo és régebbi változataival nem komptabilis. Sötét mód 2.0 Új gesztusok és animációk (Áttetszőbb animációk a dobozokban) Új ikonok Több Recent App Style lehetőség Új jelző lehetőségek AI segítség hívásoknál (automatikus válasz) Super Wallpaper App rajzoló először. Jobban fókuszban van a privát szféra Egyszeri engedély megadás tartózkodási helyhez, névjegyekhez és egyebekhez harmadik féltől származó alkalmazásokban

Jegyzetek

Kategória:Linux Kategória:Mobiltelefonos operációs rendszerek