Események A kőszegiek András herceget léptetik fel IV. László ellen, I. Albert osztrák herceg pedig elfoglalja Pozsonyt. Erre László a nogaji tatár kánnal kíván szövetségre lépni, ez azonban általános felkelést vált ki. A főpapok a pápához fordulnak aki felhatalmazást ad országos zsinat tartására. A zsinat Lászlót és híveit kiközösíti az egyházból. október 19. – VII. Bohemond gyermektelen halálával a húga, Lúcia megörökölte a Tripoliszi Grófságot, valamint az antiochiai hercegi címet. Lúcia ekkor a Nápolyi (Szicíliai) Királyságban tartózkodott, így Bohemond és Lúcia anyjának, Szibilla özvegy hercegnének ajánlották fel a kormányzást, aki már fia kiskorúsága idején is vitte a kormányrudat, de nézeteltérés alakult ki a hercegné és a város vezetése között, ezért Szibilla lemondott a hatalomról, és hazájába, Kis-Örményországba távozott. december 14. – Egy heves vihar következtében a tenger átcsapott a holland partokat védő természetes gátakon és létrejött a Zuiderzee beltenger. Az áradásnak 50 000 ember esik áldozatul. Linköping svéd település városi rangot kap. Az első írásos emlék a bécsi önkormányzat élén álló polgármesterről.

Születések Halálozások április 3. – IV. Honoriusz pápa (* 1200) október 19. – VII. Bohemond antiochiai herceg (* 1260/62)

Jegyzetek

Kategória:13. század