Az SMS V 4 A hajónév előtt álló három betű (SMS; pontosabban: S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Császári Haditengerészet egyik rombolója – korabeli német meghatározás szerint nagy torpedónaszádja (Großes Torpedoboot) – volt a V 1-osztályból. A romboló részt vett az északi-tengeri front mindhárom jelentősebb összecsapásában, a helgolandi csatában, a doggerbanki csatában és a skagerraki csatában. A skagerraki csatából visszatérőben 1916. június 1-én hajnalban aknára futott. Túlélői kimentése után a súlyosan sérült hajót egyik testvérhajója süllyesztette el.
Építése A Kaiserliche Marine 1911-ben 12 romboló (torpedónaszád) megépítésére adott ki megrendelést a flottaépítési terv azévi részeként. A flottilla egységeiből hatot a stettini AG Vulcantól, hatot wilhelmshaveni Germaniawerfttől rendeltek meg.
Az 1911-es mintájú rombolókat kisebbeknek építették a korábbi évek egységeinél, hogy jobban tudjanak manőverezni és ezáltal jobban együtt tudjanak működni a flottával. Az új hajóosztállyal a rombolók ismét számozást kaptak. A méret növelése a hajók tengerállóságának csökkenésével járt együtt.
A V 4-et 1911. december 23-án bocsátották vízre Stettinben és 1912. június 15-én állították szolgálatba. A teljes hosszúsága , vízvonal menti hosszúsága , szélessége , merülése volt. Normál vízkiszorítása , teljes terhelés melletti vízkiszorítása volt.
Három széntüzelésű és egy olajtüzelésű vízcsöves kazánja táplálta a két közvetlen meghajtású gőzturbinát, melyek teljesítményét -re becsülték és amivel végsebességet tudott elérni. Az üzemanyagkészletét képező szénnel és olajjal volt a hatótávolsága 17 csomós sebesség mellett, ami 29 csomóval való haladás esetén -re csökkent.
A fegyverzete két 8,8 cm űrméretű, 30-as kaliberhosszúságú gyorstüzelő löveg (8.8 cm SK L/30) A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/30 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 30-szor olyan hosszú, mint a cső átmérője. és négy 50 cm-es torpedóvető cső alkotta. Alkalmas volt ezen kívül 18 tengeri akna szállítására. Az ágyúit 1916-ban hasonló űrméretű, de jóval erősebb, 45-ös kaliberhosszúságú lövegekre cserélték. The ship had a crew of 74 officers and other ranks.
Szolgálata 1914 májusában a V 4 az V. rombolóflottilla 10. romboló-félflottillájához tartozott. Az első világháború elején, 1914. augusztus 28-án egy csatacirkálókkal támogatott rombolókból és cirkálókból álló brit kötelék ütött rajta a Helgolandi-öbölben őrjáratozó német rombolókon. Az V. rombolóflottillát, közte a V 4-et kiküldték a Helgoland szigetén lévő bázisról, hogy a közelben észlelt tengeralattjárókat felkutassa. Ezeket a tengeralattjárókat a britek csalétekként küldték ki, hogy az ellenük küldött német hadihajókra lecsaphassanak. A német rombolók összefutottak a britek rombolóival. A német flottilla igyekezett kitérni előlük, de a V 1 és a V 4 nem tudták elérni a teljes sebességüket és a felmentésükre érkező Stettin könnyűcirkáló beérkezése előtt számos találatot kaptak. Az összecsapásban azonban a németek három könnyűcirkálót és egy rombolót veszítettek el a túlerővel folytatott harcban.
A V 4 részt vett a szintén balul sikerült doggerbanki csatában 1915 januárjában.
A skagerraki csata során a 10. romboló-félflottilla tagjaként a csatahajókat kísérte. A csatából visszatérőben június 1-én 03:15-kor aknára futott. A hajó orrát leszakító robbanás végzett 18 tengerésszel és megsebesített négyet. A túlélők kimentése után testvérhajója, a V 6 elsüllyesztette a magára hagyott sérült hajót ágyúlövésekkel és egy torpedóval.
Megjegyzések
Jegyzetek
Fordítás
Forrás
Kategória:Első világháborús rombolók Kategória:A skagerraki csatában elsüllyedt német hadihajók Kategória:Német rombolók