Ziegler Ignác, németül Ignaz Ziegler (Alsókubin, 1861. szeptember 29. – Jeruzsálem, 1948. július 18.) magyarországi származású cseh rabbi, teológus. 1888 és 1938 között a zsidó közösség főrabbijaként szolgált Karlovy Varyban.
bélyegkép|Ziegler rabbi ötven évig, 1888 és 1938 között dolgozott a Nagy Zsinagógában, Karlovy Varyban.
Élete Ziegler Ignác a felvidéki Alsókubinban született, Zsolna közelében, 1861. szeptember 29-én. Középiskolai tanulmányait Rózsahegyen és Trencsénben végezte. Ezt követően a budapesti Rabbiképzőben és egyidejűleg a Budapesti Tudományegyetemen tanult, ahol 1888-ben védte meg disszertációját, melyben Malakiás prófétáról értekezett,http://www.jewishencyclopedia.com/articles/15256-ziegler-ignaz és így elnyerte a filozófia doktora címet.
Közvetlenül ezután elfogadta a rabbi pozíciót Karlovy Vary-ban, ahol további ötven évig, azaz teljes szakmai életében működött. Ebben a korszakban Karlovy Varyban volt az egyik legnagyobb és leggazdagabb zsidó közösség Csehországban.http://www.kehilakv.cz/Zide-v-Karlovych-Varech-3.htm Ziegler számos vallási és filozófiai publikációt írt. Egyike volt a csehszlovákiai reform judaizmus vezető szereplőinek és egyben lelkes cionista, akinek szerepe volt abban, hogy két cionista világkongresszusra is Karlovy Varyban került sor.https://web.archive.org/web/20071204225248/http://bh.org.il/Names/POW/Ziegler.asp
Ziegler könyörtelen erőfeszítéseinek a szociális és egészségügyi ellátás területén (és fáradhatatlan adománygyűjtésének), a zsidó közösségnek sikerült megnyitnia egy kórházat 1903. május 1-jén, mely a Kaiser Franz Josef Regierungs-Jubiläum Hospiz nevet viselte. Az építkezést 1898-ban kezdték. A terveket a híres zsidó származású zsinagóga építész, Wilhelm Stiassny készítette, s az építkezés költségei elérték az 500 000 osztrák koronát. Az intézet évente akár 270 zsidó vendég számára is biztosíthatott ingyenes, négy napos gyógyfürdő-tartózkodást a fürdőben.http://www.kehilakv.cz/Zidovske-spitaly.htm
Ziegler Rabbi elsősorban németül prédikált és publikált. A Karlovy Vary-i Nagy Zsinagógában 1938-ig dolgozott, amikor a Müncheni egyezmény eredményeként kénytelen volt elmenekülni – mint hívőtársai ezreinek. Először Prágába ment, ahonnan később sikerült emigrálnia az akkori Palesztinába, ahol túlélte a holokausztot. A háború után azonban nem tért vissza Csehországba. Néhány hónappal Izrael állam függetlenségének kikiáltása után halt meg, 1948. július 18-án és Jeruzsálemben temették el.
Művei
Malachiás próféta (Budapest, 1888) Die Haphtaroth für Sabbat und Feiertage (Bécs, 1891) Religiöse Disputationen im Mittelalter (Frankfurt, 1894) Geschichte des Judentums (Prága, 1900) Die Königsgleichnisse des Midrasch beleuchtet durch die römische Kaiserzeit (Breslau, 1903) Die Geistesreligion und das jüdische Religionsgesetz (Berlin, 1920) Die sittliche Welt des Judentums. Teil 2: Vom Abschluß des Kanons bis Saadja (Leipzig, 1928)
Jegyzetek
Források
974. o. Online elérés Dr. Hevesi Ferenc, székesfehérvári főrabbi: Ziegler Ignác. Emlékkönyv a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet ötven éves jubileumára 1877–1927. Magyar-Zsidó Szemle. 1927. 336-339. o. Online elérés
Fordítás
Kategória:Rabbik Kategória:1861-ben született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek Kategória:Alsókubiniak Kategória:Zsidó származású csehek Kategória:Cseh teológusok Kategória:Cseh egyházi személyek Kategória:Emigránsok Izraelben