Bikszád vára () egy várrom Horvátországban, Bisag falu határának északi részén.
Fekvése Horvátország északnyugati részén, a Varasd megyei Bisag falu északi határrészén, a falutól mintegy 1500 méterre északra, az A4-es autópálya és a 3-as számú főút között fekszik.
Története A vár felépítésének ideje nem ismert, de mint síkvidéki vár, a 14. században keletkezhetett. Később a Lonja folyó mellékének legjelentősebb várává fejlődött. Első birtokosai a Grebenváriak rokonai, a Bikszádiak voltak, akikről a vár a nevét kapta. Bikszádi (Bisaški) György 1445-ben horvát vicebán volt, fia, Péter viszont 1474-ben örökös nélkül halt meg. Ekkor a birtokot királyi engedéllyel Anna nevű leánytestvére kapta meg, aki 1488-ban a Pozsega vármegyei, szentlelki Kastelanovich Miklóshoz ment feleségül. Az adományozást a Grebenváriak leszármazottai, a Hermánffyak vitatták és pert is indítottak a javakért, ennek ellenére a Kastelanovichok a birtokot a család 1550-ben bekövetkezett kihalásáig megtartották. 1492-ben említik várnagyát, Bikszádi Györgyöt. 1519-ben "ex castro nostro Bykzaad" alakban innen keltez egy levelet Kastelanovich György özvegye.
Ezután a bikszádi uradalmat felosztották a Bikszádiak leszármazottai között, így birtokosok lettek Rátkayak, a Zemcheiek, a Bradachiak, a Geréczyek, a Pethők, a Gottalok, a Patacsichok és a Keglevichek is. A vár a Keglevichek, a Patacsichok, közben 1620 körül egy időre a Zrínyiek birtoka lett. A 18. században Bikszád tulajdonosa volt Jankovich Antal is, akiről August Šenoa a Diogeneš című művét írta, tiltakozásként az akkori Horvátországban terjedő idegen szokások miatt. Az 1755-ös Körös vármegyei parasztlázadás központja Bikszád volt, de a felkelők megkímélték az általuk elfoglalt várat. A 19. században az uradalom a trakostyáni Draskovich grófoké lett. Draskovich Károly és Batthyányi-Strattman Erzsébet négy gyermeke közül Bikszádot József örökölte. A család a 20. század elején egy magyarországi banknak adta el Bikszádot, amely a birtokot felparcelláztatta. Legutoljára az I. világháború után, de nem az eredeti állapotnak megfelelően restaurálták. A várnak később több tulajdonosa is volt, köztük 1932-től Milan Begović író, aki 1943-ig ott is élt. A második világháború folyamán a várkastély egy tűzvészben végleg elpusztult, csak romjai maradtak.
A vár mai állapota A vár a 14. században már állt, a 18. században barokk várkastéllyá építették át. Alaprajza négyzetes volt a sarkokon egy-egy hengeres toronnyal. A kastélyt vizesárok övezte, az árkon egy fából készített hídon keresztül lehetett átjutni. A várkastélyt a későbbiekben jelentősen átalakították úgy, hogy jelentősen megnövelték a kaputorony magasságát. Ma már csak két tornyának és kápolnájának romos maradványai vannak meg, de egy kétszintes melléképülete, az egykori magtár ma is viszonylag jó állapotban van. A kápolna néhány, Krisztus életét ábrázoló falfestménye és gazdag díszítésű belső falmaradványa még látható, bár állapotuk egyre romlik. A kápolnában temették el 1861-ben Edgar de Corberon francia grófot, máltai lovagot, Jelačić tábornok barátját. A kastély déli, keleti és északi szárnya már csak a sűrű bozóttal benőtt terepalakulatokban figyelhető meg. A várárok ma is jól látható, szépen gondozott. A maradványok közvetlen közelében ma már néhány lakóház is található. A kastélypark feltehetően a 19. század első felében keletkezhetett. Az egykor 2,32 hektáron elterülő parkból mára csak néhány fa maradt fenn.
Galéria
Források Síkvidéki és másféle erősségek az Ivánscsice hegységtől délkeletre Bikszád a Varak.hu oldalán
Jegyzetek
Kategória:Horvátország várai Kategória:Horvátország elpusztult építményei Kategória:14. századi építmények Kategória:Varasd megye