Mihail Vasziljevics Pletnyov (oroszul Михаил Васильевич Плетнёв; Arhangelszk, 1957. április 14. –) szovjet-orosz zongoraművész, karmester, zeneszerző.

Élete, munkássága Mihail Pletnyov a Szovjetunióban, Arhangelszk városában született 1957. április 14-én. Apja bajanon (harmonika) játszott és tanította is a hangszert, anyja zongorista volt. Először a kazanyi konzervatórium zeneiskolájában Kira Saskinánál, majd tizenhárom éves korától a moszkvai központi zeneiskolában, Jevgenyij Tyimakin irányításával tanult. 1974-től a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatóriumban folytatta tanulmányait Jakov Flier és Lev Vlaszenko osztályában. 1978-ban, 21 évesen megnyerte a VI. Csajkovszkij Nemzetközi Versenyt, ami ráirányította a nemzetközi sajtó figyelmét az ifjú zongoravirtuózra. Ennek következtében a következő évben bemutatkozhatott az Egyesült Államokban, de a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt a nemzetközi kulturális kapcsolatok leálltak, emiatt karrierje kibontakozása is késedelmet szenvedett.

1990-ben – Mihail Gorbacsov támogatásával – megalapította az Orosz Nemzeti Zenekart, 1917 óta az első nem állam által támogatott zenekart, aminek természetesen első karmestere lett. Az 1990-es évek végén karmesterként távozott a zenekartól, de a művészeti vezető státuszt megtartotta. A zenekarral számos felvételt készített a Deutsche Grammophon és a Pentatone kiadónál, de más hanglemezcégekkel (Virgin, Melogyija, Philips, Erato, Decca stb.) is dolgozott. Felvételei elsősorban orosz szerzők műveiből állnak, de 2007-ben felvette Beethoven minden szimfóniáját is. A Csajkovszkij 1. szimfóniáját tartalmazó hangfelvétele komoly kritikai elismerést kapott. Zongora-repertoárja széles, Domenico Scarlatti szonátáitól, Csajkovszkij Évszakokján keresztül az Egy kiállítás képeiig (Muszorgszkij) terjed, emellett számos mű, például A diótörő és a Csipkerózsika zongoraátiratát is elkészítette. Saját szerzeményei között zenekari művek, versenyművek és szólódarabok vannak.

Pletnyovot 2010 júliusában a thaiföldi hatóságok letartóztatták pedofília vádjával. A zenész tagadta a vádakat, és csak óvadék ellenében engedték szabadon.. Végül a vádakat szeptember 28-án visszavonták. Ezt követően Pletnyov folytatta koncertjeit, 2020 januárjában például Budapesten is fellépett (először 1987-ben járt a fővárosban).

Díjai, elismerései 1973 – A Párizsi Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverseny nagydíja 1977 – A Leningrádi Szövetségi Zongoraverseny első díja 1978 – Első díj a moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Versenyen 1978 – A Lenini Komszomol díja 1982 – Az Orosz Föderáció Glinka állami díja 1989 – Az Orosz Föderáció népművésze 1995 – Az Orosz Föderáció Állami díja 1997 – A Hazáért érdemrend 4. fokozata 1999 – Az Echo Klassik díja Szkrjabin-lemezéért 2002 – Az Orosz Föderáció Állami díja 2005 – Grammy-díj Martha Argerich-csel közös kamarazenei felvételéért 2005 – Európai karmesterdíj 2005 – Triumf-díj 2006 – Az Orosz Föderáció Állami díja 2007 – A Hazáért érdemrend 3. fokozata

Diszkográfia Válogatás az AllMusic listájáról. MegjelenésTartalomKözreműködőkKiadó1988Rachmaninov: 1. zongoraverseny, Rapszódia egy Paganini-témáraPhilharmonia Orchestra, vez.: Libor PešekVirgin1990Csajkovszkij: ZongoradarabokMelogyija1991Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Csajkovszkij: Csipkerózsika – zongora-átiratokVirgin1991Csajkovszkij: 1. zongoraverseny, KoncertfantáziaThe Philharmonia, vez.: Vlagyimir FedoszejevVirgin1991Csajkovszkij: 2. és 3. zongoraversenyThe Philharmonia, vez.: Vlagyimir FedoszejevVirgin1994Csajkovszkij: Az évszakok, Hat zongoradarabVirgin1995Domenico Scarlatti: ZongoraszonátákVirgin1996Beethoven: ZongoraszonátákVirgin1998Csajkovszkij-, Ljadov- és Rachmaninov-művekOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon1999Hommage à Rachmaninov; Rachmaninov, Beethoven, Chopin, Mendelssohn zongoradarabokDeutsche Grammophon2004Szergej Tanyejev: Egy zsoltár olvasása Orosz Nemzeti Zenekar, Szentpétervári Állami Kamarakórus, Glinka FiúkórusPentatone2006Sosztakovics: 11. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2009Sosztakovics: Hamlet, 15. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2010Csajkovszkij: 1. szimfónia, Szláv induló, NyitányfantáziaOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2010Rimszkij-Korszakov: Zenekari szvitekOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2011Csajkovszkij: 4. szimfónia, Rómeó és Júlia nyitányfantáziaOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2011Csajkovszkij: 6. szimfónia, Olasz capriccioOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2011Rachmaninov: 1–3. szimfónia és más darabok, Szergej Tanyejev: Damaszkuszi JánosOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2011Beethoven: 5. és 7. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2012Carl Philipp Emanuel Bach: Zongoraszonáták, Andante con tenerezza, Három rondóDeutsche Grammophon2012Csajkovszkij: 1. szimfónia, Szláv indulóOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2012Csajkovszkij: 2. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2012Csajkovszkij: 3. szimfónia, Koronázási indulóOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2012Beethoven: 2. és 4. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2013Dvořák: Szláv táncokOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2013Csajkovszkij: 4. és 6. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2014Csajkovszkij: Manfréd szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2015Szkrjabin: 1. szimfónia, Le Poème de l'ExtaseOrosz Nemzeti ZenekarPentatone2015Szkrjabin: 3. szimfónia, Le Poème de l'ExtaseOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2016Csajkovszkij: CsipkerózsikaOrosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2016Mikhail Pletnev Live at Carnegie Hall; Bach, Balakirev, Beethoven, Chopin stb. zongoraművekDeutsche Grammophon2016Mozart, Beethoven: KlarinétversenyekMichael Collins, Orosz Nemzeti ZenekarDeutsche Grammophon2018Sosztakovics: 4. és 10. szimfóniaOrosz Nemzeti ZenekarPentatone

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:Orosz zongoraművészek Kategória:Orosz karmesterek Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Szovjet karmesterek