A Nemzeti Felszabadítási Front (; Jabhatu l-Taḥrīri l-Waṭanī; franciául: Front de libération nationale, FLN) egy algériai nacionalista politikai párt. A legfontosabb nacionalista mozgalom volt az algériai háború alatt és az egyetlen legális, így uralkodó politikai pártja volt Algériának a pártok 1989-es legalizációját megelőzően.Europa World Year Book 2014, p565 Az FLN 1954-ben alakult a Demokratikus Szabadságok Diadaláért Mozgalom tagjai közötti törés mentén, magába foglalja a Különleges Alakulat, félkatonai alszervezetét és a mozgalom fegyveres szárnyát: a Nemzeti Felszabadítási Hadsereget, amely 1954 és 1962 között részt vett az Algériai Háborúban is. Az 1962-es éviani egyezményt követően a párt felszámolta a belső nézeteltéréseket és egypártrendszerben állt az ország élén. Az 1988-as iszlamista csoportokkal szembeni Októberi Lázongások és az algériai polgárháború (1991–2002) után az FLN újra az ország élére került a 2002-es algériai parlamenti választáson, és azóta is kormányon maradt, időnként párkoalíciók formájában.

Története

Gyarmati korszak Az FLN előtörténete a második világháború kitörését követő gyarmatosításellenesség és algériai nemzeti érzés erősödéséhez vezethető vissza. Az algériai muszlim népesség elnyomása erősödött Abdel-Hamid Ben Bádisz sejk házi őrizetbe vételével és azzal, hogy Henri Philippe Pétain kormánya betiltotta az Algériai Kommunista Pártot, valamint az Algériai Néppártot. Evans, M. (2007). Algeria : Anger of the Dispossessed. London: Yale University Press. p. 49Ahogy a háború folyamatosan a nyugati szövetségeseknek kedvezményezett, és az USA globális ideológiai gyarmatosításellenes kampányával együtt, az algériai nacionalisták tevékenységük középpontjába helyezték, hogy az Európában aratott győzelmüket az ország függetlenségének népszerűsítésére használják, amely megjelenik a Ferhát Abbász által írt Az algériai nép követelései-ben is.Evans, M. (2007). Algeria : Anger of the Dispossessed. London: Yale University Press. p. 50 Ez a cél azonban elbukott, így egy új párt alakult: a Demokratikus Szabadságok Diadaláért Mozgalom (MTDL), amelyet a frissen felfedezett Ahmed Messzali Hadzs alapított és vezető szerepet végzett a mozgalomban.Britannica, The Editors of Encyclopaedia. "Ahmed Messali Hadj." Encyclopædia Britannica. January 01, 2019. Accessed April 22, 2019. https://www.britannica.com/biography/Ahmed-Messali-Hadj#ref31818.

Bár az algériai közgyűlés kettős elektori rendszere megszabta, hogy mind a francia telepesek, mind a muszlim közösség 60-60 képviselővel rendelkezhetnek, a muszlimok száma jelentősen nagyobb volt, mint a francia telepeseké.Spencer, William. "Freedom and Unity in Algeria." World Affairs 121, no. 2 (1958): 35-37. . Az alulreprezentáltságot fémjelező 1948-as méltánytalan választás korlátokat szabott az MTDL politikai hatalomszerzésének.Evans, M. (2007). Algeria : Anger of the Dispossessed. London: Yale University Press. p. 53 Ennek következtében az algériai nacionalisták egy militarista fordulatot vettek, ahogy ez a Különös Alakulat (Algéria) szerepvállalásában is megnyilvánul, amely az MTLD félkatonai alszervezete volt és tagjai az algériai politika olyan fontos tagjai voltak, mint Ahmed Ben Bella, Huszein Ait Ahmed és Mohamed Budiaf.

Később, 1951-ben Ahmed Ben Bella elfogását követő Különleges Alakulat felbomlása rövid időre visszavetette a nacionalista mozgalmat, mindeközben ösztönözte is a Különleges Alakulat harcosait egy új szervezet – a Forradalmi Bizottság az Egységért és Cselekvésért (CRUA) – alapítására.McDougall, James. A History of Algeria New York: Cambridge University Press, 2017. p. 194 Eleinte a vezetőség öt főből állt, ezek Musztafa Ben Bulaj, Larbi Ben M'hidi, Rabah Bitat, Mohamed Budiaf és Murád Didus voltak. Később augusztusban Krim Belkacem, a nyár folyamán pedig Huszein Ait Ahmed, Ahmed Ben Bella és Mohamed Khider is csatlakozott.Frank Tachau (1994) Political parties of the Middle East and North Africa, Greenwood Press, p31

A Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) 1954. október 10-én alakult. A CRUA alakulása után egy évvel jött létre, mivel a CRUA nem tudott egységet alkotni az MTLD párton belül. 1954. november 1-én az FLN kezdte az algériai háborút. Murád Didus 1955 január 18-án meghalt, miközben Ben Bulaj és Bitat is a franciák fogságába került. Így Abane Ramdane vette át az FLN algíri kampányának irányítását és lett a párt egyik legmeghatározóbb vezetője. 1956-ra csaknem az összes algériai nacionalista szervezet belépett az FLN-be, amely így az ország legmeghatározóbb nacionalista csoportja lett, a kisebb nacionalista szervezeteket kooptálta vagy csatlakozásra kényszerítette; az FLN-en kívül maradók közül a legnépszerűbb a Ahmed Messzali Hadzs által vezetett Algériai Nemzeti Mozgalom (MNA) volt. Ez időben az FLN egyfajta ideiglenes kormánnyá szerveződött egy ötfős törvényhozó és végrehajtó testülettel és területileg hat vilajetbe szerveződött az Oszmán Birodalom-kori közigazgatási határok szerint.S. N. Millar, "Arab Victory: Lessons from the Algerian War (1954–62)", British Army Review, No. 145, Autumn 2008, p. 49.

Az FLN háború alatti fegyveres szárnyát Nemzeti Felszabadítási Hadseregnek (ALN)-nek nevezték. Gerillacsoportokra oszlott, akik Franciaország és az MNA ellen harcoltak Algériában (és a francia „kávézói háborúkban” Messzali követőivel küzdöttek az emigráns közösség feletti kontrollért), az FLN másik része inkább hasonlított egy hagyományos hadsereghez. Ezeknek az egységeknek a bázisa a szomszédos berber országokban volt (főképpen Oujdában, Marokkóban és Tunéziában). És bár a seregek megszálltak területeket, fegyvert és ellátmányt vittek át a határon, általánosságban kevesebb akcióval néztek szembe, mint az elszórt gerillaseregek. A csoportok irányítását később Huári Bumedien, ezredes vette át, mint az FLN emigránskormány (GPRA)-káderek komoly ellenzéke és idővel az algériai politikai hatalom élére került.

Függetlenség és egypártállam A függetlenségi háború 1962 márciusában fejeződött be, amikor a francia kormány aláírta az éviani egyezményt, egy fegyverszüneti megállapodást az FLN-nel. Ugyanazon év júliusában az algériai nép is elfogadta a fegyverszüneti megállapodást Franciaországgal egy referendumban, amely gazdasági és szociális együttműködést is követel. Az egyezményt teljes függetlenség követte, az FLN megragadta az ország feletti hatalmat. A politikai ellenzéket, nevezetesen az MNA-t és kommunista szervezeteket törvényen kívül helyeztek és Algéria pártállamnak minősült. Az FLN vált az ország egyetlen jogerős és uralkodó pártja.

Rögtön az ország függetlenné válását követően a pártban komoly hatalmi harcok törtek ki. A politikai vezetők két nagyobb táborrá egyesültek: Egy központi bizottsággá, amelyet Ahmed Ben Bella alapított a határmenti hadsereg támogatásával, az előző emigránskormánnyal szemben. Bumedien hadserege gyorsan leverte az ellenállást és Ben Bellát tette elnökké. Az egyetlen és leghatalmasabb politikai szerv a korábbi ALN maradt, amely a száműzetésből sértetlenül került hatalomra és szervezte az ország hadseregét. Ezen felül voltak regionális hatalommal rendelkező gerillaseregek is, amelyek párton belüli befolyásért dolgoztak. Az egypártrendszert építve Ben Bella megszabadult minden ellenzéktől (úgymint Ferhat Abbásztól), ugyanakkor hamar falakba ütközött, különösen Bumediennel szemben, aki igyekezett elhatárolódni a hadseregtől.

1965-ben Bumedien és Ben Belle közötti feszültség egy puccsá növekedett, miután Ben Bella megkísérelte kirúgni az ezredes egyik legfőbb kollaboránsát, Abd el-Azíz Buteflíka külügyminisztert (akit 1999-ben Algéria elnökévé választottak). Államszocialista és gyarmatosításellenes nacionalistaként Bumedien rendeletekkel és „forradalmi legitimációval” kormányzott, háttérbe szorítva az FLN-t a saját döntéseivel és a hadsereg intézményével szemben, miközben megőrizte az egypártrendszert. Bumedien szoros ellenőrzés alatt tartotta a pártvezetőséget egészen az 1978-as haláláig, amikor is a párt ismét újraszerveződött a katonaság újabb jelöltje, Sadli Bendzsedid ezredes keze alatt. A katonaság alaposan reprezentált maradt az FLT Központi Bizottságában és országszinten is igen hatalmasnak mondható volt. Az 1980-as években az FLN mérsékelte programjának szocialista tartalmát néhány szabadpiacot támogató reformmal, miközben megszabadult Bumedien kulcsembereitől.

Többpárti korszak 1988-ban több tüntetés és zavargás nagy volumenű politikai reformok meghozatala felé lökte az országot. A felkelések eredményeként megváltoztatták az alkotmányt úgy, hogy az engedélyezze a többpártrendszert. Az első többpárti választások az 1990-es helyi választások voltak, amelyben komoly veszteség érte az FLN-t az iszlamista Iszlám Üdvözülés Front (ISF) javára, amely a helyi önkormányzatok több, mint felét elnyerte, míg az FLN mindössze a szavazatok negyedét szerezte meg és hasonló mennyiségű önkormányzatot tudott megtartani. A következő évben tartott parlamenti választásokon az ISF elsöprő győzelmet aratott, a 231 mandátumból 188-at nyertek, míg az FLN mindössze 15-öt, így harmadik helyen végzett a Szocialista Erők Frontja mögött. Ezt azonban hamarosan a választások után egy puccs követte a már meggyengült FLN-kormány ellen, amely elindította az Algériai Polgárháborút.

Algéria több éven át a hadsereg közvetlen irányítása alatt állt, ez idő alatt, a háború első felében a párt ellenzéki pozícióban volt. Ennek fontos mozzanata volt az 1995-ös Szent Egyed-platform aláírása, amely erősen kritikus volt a hadsereg intézményével szemben. Belső hatalmi harcokat és egy vezetőváltást követően azonban újból támogatta az elnökséget. A formális demokrácia visszaállítása után az FLN kezdetben nem tudta visszaszerezni befolyásos helyzetét, ezt mutatja az 1997-es parlamenti választások eredménye, ahol harmadik helyen végzett a szavazatok 14%-ának és a 231-ből 69 mandátum megnyerésével. A 2002-es választásokon azonban elsöprő győzelmet aratott, itt már a 389 mandátumból 199-et szerzett.

A párt Ali Benfilszt jelölte elnöknek a 2004-es elnöki választásokra. Abd el-Azíz Buteflíka ellenfeleként végezte, de a szavazatoknak mindössze 6.4%-át nyerte el. 2005-ben az FLN elnöki szövetségbe lépett a Nemzeti Gyűlés a Demokráciáért (RND) mozgalommal és a Társadalomért és Békéért Mozgalommal (MSP).

A 2007-es parlamenti választásokon az FLN mandátumai 163-ra csökkentek, bár Abdelaziz Belkhadem az FLN-től megtartotta miniszterelnöki pozícióját. A párt elnöki jelöltje a 2009-es elnöki választásokra Buteflíka volt, aki el is nyerte a szavazatok 90%-át.

2012-ben az MSP elhagyta az elnöki szövetséget és a Zöld Algéria Szövetséghez csatlakozott. Ennek ellenére a 2012-es parlamenti választásokon az FLN maradt a legtöbb mandátummal rendelkező párt, ekkor a 462-ből 208-at tudtak magukénak. Buteflíkát a 2014-es elnökválasztásokon újraválasztották az FLN listáján a szavazatok 82 százalékával. Az idős és betegeskedő Buteflíkát a közvélemény egy gyakran „homályosnak” nevezett tábornokok és hírszerző tisztekből álló csoport frontemberének tartja. Az FLN-re az algériaiak le puvoir („a hatalom”)-ként hivatkoznak, amelynek egyes tagjait décideurs („döntéshozó”)-nak nevezeik. A The Economist 2012-ben így írt róluk: „A leghatalmasabb ember a földön talán Mohamed Medjen, akit Toufiq-ként ismerünk, aki a katonai hírszerzés feje volt két évtizeden át.” Mohamed Medjen tábornok, a katonai hírszerzés feje volt 1990 és 2015 között egy vezető décideur-ként van számon tartva a pouvoir-on belül titokzatossága ellenére.

A 2017-es parlamenti választásokon az FLN a 462 mandátumból 164-et szerzett, tehát az előző választáshoz képest 44-gyel kevesebbet. Az RND jó szereplése miatt azonban (100 mandátumot szerzett) az Elnöki Szövetség képes volt fenntartani parlamenti többségét és ezzel kormányon maradni.

Ideológia