+Polgármesterek 1990 ótaIdőszakPolgármesterSzerv.1990–1994Nagy Elemér –1994–19981998–20022002–20062006–2010Nagy Roland –2010–2014Fidesz-KDNP2014–20192019–20242024–
1990 és 2019 között nyolc polgármester-választást tartottak Garbolcon.
A nyolc választás során két polgármester nyerte el a választók többségének bizalmát. 2006 óta Nagy Roland a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község első embere.
A választásokon egy vagy két jelölt állt rajtvonalhoz és általában a hivatalban lévő vezető is megmérettette magát. A részvételi hajlandóság jellemzően 80% fölött volt.
Háttér
A másfélszáz lelkes község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében, a szatmári megyerészben található. A település különlegessége, hogy területe két államal is határos, északkeleten Ukrajnával, délkeleten Romániával.
A XX. század során többször is változott a megyei és járási hovatartozása. A század elején Szatmár vármegyéhez, majd sok változás után, 1950-től az egyesített Szabolcs-Szatmárhoz tartozott, ezen belül pedig mindig a Fehérgyarmat központú körzetbe sorolódott.A XX. század elején a község Szatmár vármegyéhez tartozott, azon belül pedig a Szatmári, illetve Szatmárnémeti járáshoz. Az első világháború után Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegye része, a második világháború alatt pedig az újra önállóvá váló Szatmár vármegyében találta magát a község. Az 1950-es megyerendezés nyomán létrejött Szabolcs-Szatmár megyén belül a Fehérgyarmati járáshoz tartozott, majd közvetlenül a rendszerváltás előtt a Fehérgyarmati városkörnyék része volt. 1994 és 2014 között a Fehérgyarmati kistérség tagja, majd a kistérségek megszűnése után az újra létrejövő Fehérgyarmati járás része. 2013 óta a Fehérgyarmati járás része.
Alapadatok + Jelöltek és részvételÉvJelöltekRészvétel1994281%1998188%2002193%2006293%2010279%2014180%2019175%
Az önkormányzati választásokon jellemzően igen magas volt a részvétel hajlandóság. A legalacsonyabb a választói kedv 2019-ben (75%), a legmagasabb 2002-ben és 2006-ban volt (93%). Vagy csak egy, vagy két jelölt indult a választásokon, a hivatalban lévő vezető pedig egy eset kivételével mindig megmérettette magát. (Az 1990-es választásokról nem állnak rendelkezésre részletes adatok.)
A település lakóinak a száma 140 és 160 körül mozgott a rendszerváltás óta, hol csökkenést, hol emelkedés mutatva. A község lélekszámából fakadóan a képviselő-testület létszáma előbb 3, majd 5 fős volt, a 2010-es önkormányzati reformot követően pedig 4 fős lett. A választójogosultak száma az ezredforduló környékén volt száz alatt is, a legutóbbi választásokon viszont a száztízet is meghaladta.
Időközi polgármester-választásra az ezredforduló óta nem került sor.A rendelkezésre álló adatok szerint 1998 óta biztosan nem volt, a sajtóhírek között pedig 1998 előtti időközi választásra sem található utalás.
Alapadatok (1990-2019)ÉvNapLakókVálasztó-jogosultSzavazóRészvételszáma+/–1990szept.30.163(nincs adat)1994dec.11.147- 1159380,9%1998okt.18.145- 988687,8%2002okt.20.137- 968992,7%2006okt.1.142+ 1019493,1%2010okt.3.150+ 1058379,0%2014okt.12.159+ 1169380,2%2019okt.13.147- 1188874,6%
Választások
Áttekintő táblázatÉvMegválasztott polgármesterSzavazatElőny a2. előttnévszervezetdbérv.%db%Az előny az érvényes szavazatok arányára vonatkozik. (A %-ban kifejezett adatok százalékpontot jelentenek.)1990Nagy Elemér –(nincs adat)1994Nagy Elemér –7884,8%+64+70%1998Nagy Elemér –83100,0% – 2002Nagy Elemér –86100,0% – 2006Nagy Roland –8187,1%+69+74%2010Nagy RolandFidesz-KDNP7894,0%+73+88%2014Nagy RolandFidesz-KDNP92100,0% – 2019Nagy RolandFidesz-KDNP80100,0% –
Kiegészítő adatokÉvjelöltekszámaÉrvényesszavazatÉrvény-telen1990 ?(nincs adat)19942921,1%19981833,5%20021863,4%20062931,1%20102830,0%20141921,1%20191809,1%
Összehasonlító tábla (1994 óta)ÉvPolgármester-jelölt#.Szavazatnévszervezetdbjogosultakarányábanszavazókarányábanérvényesszavazatokarányában 1994Nagy Elemér –1.7867,8%83,9%84,8%Csohán Lajosné –2.1412,2%15,1%15,2%1998Nagy Elemér –1.8384,7%96,5%100,0%2002Nagy Elemér –1.8689,6%96,6%100,0%2006Nagy Roland –1.8180,2%86,2%87,1%Csohán Lajosné –2.1211,9%12,8%12,9%2010Nagy RolandFidesz-KDNP1.7874,3%94,0%94,0%Csohán Lajosné –2.54,8%6,0%6,0%2014Nagy RolandFidesz-KDNP1.9279,3%98,9%100,0%2019Nagy RolandFidesz-KDNP1.8067,8%90,9%100,0%
Polgármesterek 1990-'941994-'981998-'022002-'062006-'102010-'142014-'192019-Nagy ElemérNagy Roland – –Fidesz-KDNP
Jegyzetek
Források – az egyes választások hivatalos honlapjai (1998-tól kezdve) (korábbi választások hivatalos honlapjai: • • • • ; időközi választások: ) – választástörténeti honlap (egységes szerkezetben, 1994-től kezdve) • • • • • • lakók száma: • • • • • • • – nyersadatok, szöveges fájlformátumokban (1990-től 2010-ig)
Kapcsolódó szócikkek Garbolc Helyi önkormányzati választások
Garbolc