jobbra|bélyegkép|A hivatalos Pokémon logo
A Pokémon cég médiaterméke, amelyet 1996-ban Tadzsiri Szatosi ötlete alapján készítettek. Eredetileg a Game Boy kézi videójáték-konzolra tervezett szerepjátékként indult el. Mára a világ egyik legsikeresebb videójátékává vált. A Pokémon név alatt már készítettek többek közt animét, mangát, gyűjthető kártyát, mozifilmeket is. A termék 2006. február 27-én ünnepelte 10. születésnapját, és 2006 decemberéig megközelítőleg 155 millió példányban kelt el.
A név szóösszerántás az angol szavakból és az angol nyelvből szerkesztett japán címből származik. Az amerikai rövidített kifejezésben é-betűként az e-betű egyedülálló módosítása az angoloktól valójában eö-kiejtésre utal - az angol ABC-ből megszokott - i helyett, miközben valójában nem is tudnak é-betűt használni. Ezt az írást minden ország átvette saját kiejtésekkel, így Magyarországon eredetileg az RTL által valódi é-betű lett belőle. Bár azt követően némelyik mozifilmben hibásan e-betű vagy e-kiejtés lett alkalmazva. A Pokémon név nemcsak a márkát, hanem azt az idáig 1015 különféle kitalált lényt is jelöli, amelyek a márkanév alatt megjelenő videójátékok, az anime és mangák szereplői. A játék jelmondata japánul "Pokémon, elkaplak!" (ポケモンゲットだぜ! = Pokemon Getto Daze!), de az amerikai (és így a magyar) változatban "Szerezd meg mind!" (Gotta catch 'em all!) lett.
A játék alapja lett a Pokémon Go nevű ingyenes okostelefonos játéknak, amelyet a The Pokémon Company dobott piacra. 2016 nyarán a Niantic Labs fejlesztésében iPhone-ra és Androidra jelent meg.
Összegyűjteni és játszani jobbra|bélyegkép|Misty az anime sorozat egyik főszereplője, nagy álma, hogy ő legyen az egyik legjobb vízipokémon-mester A játékban és a többi létező történetben megjelenő Pokémon univerzum lényege az igen népszerű hobbiból, a rovargyűjtésből ered, amit maga a kitaláló, Tadzsiri Szatosi is előszeretettel űzött fiatal korában. A játékosokat pokémonedzőknek hívják, és minden edzőnek két fő célja van (főleg a játékban): összegyűjteni a Pokédexben szereplő összes pokémonfajtát, ami a játékban adott vidéken található; és kiképezni a legerősebb pokémoncsapatot azokból a pokémonokból, amit elkapott, hogy sikeresen szembeszálljon más edzőkkel, és hogy a legjobb pokémonedző legyen, vagyis a pokémonmester. Ez a fajta gyűjtés, edzés, és csatározás minden létező pokémon médiatermékben jelen van, beleértve a videójátékokat, az animét, a manga sorozatot és a Pokémon Gyűjthető Kártyajátékot.
A pokémonok világában, ha egy edző el akar kapni egy általa kiszemelt pokémont, akkor az erre a célra kifejlesztett, és bárki számára elérhető pokélabdát használja. Abban az esetben, ha az elkapni kívánt pokémon nem tud elmenekülni, illetve tovább küzdeni az edző pokémonja ellen, akkor a pokélabda bezárja, ezzel az edző tulajdonává téve a pokémont. Előfordulhat az az eset is, hogy egy adott edző egy másik pokémonját szeretné (valószínűleg tévedésből) elkapni, ám ilyenkor ez nem lehetséges. Kettő, vagy több edzőhöz egy pokémon nem tartozhat. Az edzője kezelheti barátként is a pokémont, ugyanakkor használhatja csak küzdelemre. Ha az edző egy szabadon lévő pokémont kíván elkapni, akkor akármennyi pokémonját ellene küldheti, azonban a küzdelmeknél 1-1 elleni, vagy 2-2 elleni csaták léteznek. A pokémonedző egyszerre hat pokémont tarthat magánál, a többi pokémonja a játékokban egy számítógépes rendszerben, az animében pedig saját vidékének pokémonprofesszoránál (Ash esetében Oak professzornál) vannak. Egy pokémoncsata lényege az ellenfél pokémonjainak kiütése. A játékokban alapértelmezetten fennáll a pokémon lecserélésének lehetősége egy másik pokémonra, de egyes küzdelmekben ez tiltva van (például mint az animében, vagy a Battle Revolutionben egyes Colosseumokban). Abban az esetben, ha egy pokémon kiüt egy másikat, akkor értékes tapasztalatpontokat szerez, ezek gyűjtése szintemelkedéseket tesz lehetővé. A pokémonnak szintemelkedésnél növekedhetnek a küzdelemhez hasznos statisztikai adatai (mint például a támadás, vagy a sebesség), ezzel még erősebbé téve a pokémont. Időről időre a pokémon új támadásokat is megtanulhat, amit a küzdelem során hasznosítani tud. Ezenfelül számos pokémonnak megvan a képessége a továbbfejlődéshez, amikor egy teljesen új pokémonná alakul át az adott pokémon.
Az alapsorozatban és minden egyes játékban, a szereplőknek/játékosoknak fel kell állítaniuk a saját pokémonjaikból álló csapatukat, hogy azokat az edzőket és pokémonjaikat, akiket nem a játékos irányít, le tudják győzni. Minden játékban található egy olyan útvonal, amelyet követve az edző bebarangolhatja az adott vidéket. Összemérheti tudását néhány igen erős edzővel, akiket teremvezetőknek hívnak, és akiket meg kell vernie ahhoz, hogy folytathassa útját. Ha sikeresen nyertesként került ki a küzdelemből, akkor az edző egy teremjelvényt kap. Nyolc darab teremjelvény (Minden játékban és régióban ez az összes, kivéve a 2. generációt!) összegyűjtése után az edző bekerülhet az adott vidék Pokémon Ligájába, ahol négy meglehetősen erős ellenféllel találja szemben magát. Őket az Elit Négyesnek hívják. Miután legyőzte őket, megmérkőzhet a vidék pokémonbajnokával, aki előzőleg már szintén megverte az Elit Négyest. Minden edző, akinek sikerül nyernie ezen a végső összecsapáson, lesz a játék pokémonmestere, ezzel a játék végéhez érve.
Videójátékok
Generációk
A Pokémon sorozat első részei a Pocket Monsters Aka és Midori Game Boy játékok voltak Japánban. Ezek a játékok nagyon népszerűnek bizonyultak, így egy feljavított verzió, az Aoi is megjelent, majd Pokémon Red és Blue verziókként újraprogramozták és kiadták Amerikában és Európában. Európában 1999-ben jelent meg az első két Pokémon játék. Az eredeti Red és Green verziók csak Japánban jelentek meg."Pokémon Green Info on GameFAQs" gamefaqs.com URL Accessed February 23, 2007 ezután egy másik feljavított változat, a Pokémon Yellow: Special Pikachu Edition is megjelent. A játék képes volt a Game Boy Color színpalettájának használatára és a szereplők úgy néztek ki, mint a népszerű animeváltozatban. Az első generáció játékai 151 pokémont mutattak be, a National Pokédex listája szerint, Bulbasaur-tól Mew-ig). Ezek a játékok a kitalált Kanto régióban játszódtak, bár ez a megnevezés a régióra csak a második generáció óta szerepel a Pokémon videójátékokban.
A Pokémon videójátékok második generációja a Pokémon Gold és Silver Game Boy Color játékokkal kezdődött. A két új játék Európában 2001-ben jelent meg. Az előző generációhoz hasonlóan ezekhez is megjelent egy harmadik, bővített változat Pokémon Crystal címen. A második generációs videójátékokban száz új pokémont ismerhetünk meg (Chikoritától Celebi-ig), 251-re kiegészítve a cserélhető lények listáját. Megjelent egy hordozható játékgép is, melyet Pokémon mininek hívtak és Japánban 2001 decemberében, Európában és az Egyesült Államokban 2002-ben adtak ki.
A Pokémon a Pokémon Ruby és Sapphire verziók 2003-as megjelenésével a harmadik generációjába lépett. Ezek a játékok a Game Boy Advance konzolra jelentek meg és 2004-ben a Pokémon Red és Blue verziók felújított változatai, a Pokémon FireRed és LeafGreen verziók követték őket. Az előző generációkhoz hasonlóan a Ruby és Sapphire verzióknak is megjelent a bővített változatuk, a Pokémon Emerald verzió, 2005 telén. A játékokban 135 új pokémon szerepel (Treecko-tól Deoxys-ig), így összesen 386 fajra egészült ki a lista. Az előző videójátékokhoz képest sokkal részletesebb grafika, új szabályok, mint például a duplacsata és a pokémonok egyedi különleges képességei (Ability), valamint a Pokémon Versenyek (Pokémon Contests) jellemzik az új generációt. A Pokémon Ruby, Sapphire és Emerald verziók a Hoenn régióban játszódnak. Az új játékokat azonban kritikák érték bizonyos játékmenetbeli elemek eltávolítása miatt. A játékból ki kellett venni a napszakok váltakozását, hogy megelőzzék a belső elem lemerülése miatti mentési problémákat. Ebben a játékban fordul elő először az is, hogy a létező összes pokémon közül csak bizonyos rendelkezésre álló fajokat lehet használni (386 pokémon közül csak 202 található meg a Ruby és Sapphire verziók Hoenn régiójában).
2006-ban Japánban készítették el Nintendo DS-re a Pokémon világ negyedik generációját a Pokémon Diamond and Pearl (Gyémánt és Gyöngy) játékban. A negyedik generáció 107 új pokémon fajt vezetett be (Turtwigtől kezdve Arceus-ig), megnövelve a pokémonok teljes számát 493-ra. A Nintendo DS érintőképernyője új lehetőséget kínált a játék élményének kibővítéséhez, de ez nagy szerepet nem játszott a játékban. Sokkal inkább kihasználta viszont az online többjátékos módot a Nintendo Wi-Fi kapcsolaton keresztül; továbbá a harmadik generációból kimaradt, de itt ismét jelenlévő és átalakított nap-éj rendszert; a harmadik generációból átvett és továbbfejlesztett Pokémon Versenyeket (Pokémon Contests), melyet Szuper Versenyeknek (Pokémon Super Contests) kereszteltek; és ezenfelül az új Sinnoh vidéket barangolhatjuk be. Nagykonzolos játékként az első generációhoz megjelent a Pokémon Stadium (Stadion), a másodikhoz a Stadium 2, a harmadikhoz a Colosseum és az XD: Gale of Darkness (A sötétség vihara), a negyedik generációhoz pedig a Battle Revolution (Harci Forradalom). 2009-ben megjelent a Pokémon Diamond és Pearl játékok átdolgozása, a Pokémon Platinum, továbbá Japánban a Gold / Silver változatok újragondolása, a HeartGold és SoulSilver, mely a Crystal verzióból is tartalmaz történeti elemeket.
Az ötödik generáció szintén a Nintendo DS-re készült, ez volt az első (és eddig egyetlen) példa, hogy két egymást követő generáció fő játékai ugyanarra a rendszerre jelentek meg. Az első játékok a Pokémon Black and White (Fekete és Fehér) voltak, melyek Japánban 2010-ben jelentek meg, ezek már fejlettebb online játékkal rendelkeztek, és a Pokémonok száma 155-tel (Victini-től Genesect-ig) nőtt. Később megjelent a Pokémon Black 2 and White 2, melyek nagyban hasonlítottak az eredeti Black and White-ra, de új egy személyes sztorit tartalmaztak, és használták a 3DS|Nintendo 3DS-re készült Pokémon Dream Radar nevű alkalmazást, mellyel a készülék giroszkópját használva lehet Pokémonokat elkapni. Az ötödik generációban nem volt egy sem, ebben különbözött a többi, őt körülvevő generációtól. A generáció érdekessége, hogy a pokédexe nem a kezdő pokémonnal, hanem egy legendással, Victini-vel kezdődik, ami egy Pszicho és tűz típusú pokémon.
2013-ban kezdődött meg a 6. generáció a 3DS-en, ez volt az első alkalom, mikor egységes megjelenési dátum volt az egész világon (eddig Japánban hamarabb jelentek meg), első játékai a Pokémon X and Y voltak. Ezek teljesen 3 dimenziós grafikával rendelkeztek, és már a csatákon belül is teljes modellek voltak, és a Pokémonok száma 721 (Chespin-től Volcanion-ig)-re nőtt. Ez mutatta be a Mega Evolution-t (Mega Evolúciót), melynek segítségével harc közben egyes pokémonok képesek ideiglenesen átalakulni. 2014-ben megjelent a Pokémon Omega Ruby and Alpha Sapphire, melyek a 3. generáció fő játékainak remake-jei voltak, felruházva az X és Y elemeivel, és kinézetével.
2016-ba megjelent a 7. generációs pokémonok (Rowlettől Zeraoraig), a legendás pokémonok mellé bekerültek az úgynevezett Ultra Beast (Ultra bestiak), illetve a Z-crystals (Z-kristályok) is.
2019 November 15-én megjelentek a 8. generáció pokémonjai (Grookey-tól Eternatus-ig). Az új generáció játékai a Sword and Shield névre hallgatnak.
2022. Novemberére tervezik bemutatni a 9. generációt, a Pokémon Scarlet-et, és Violet-et, amiknek a kezdőpokémonjai Sprigatito (fű) Fuecoco (tűz) és Quaxly (víz).
Játékleírás Kezdő pokémonok
Mindegyik régióban, mikor egy gyerek betölti a 10. életévét, a hozzá kijelölt professzortól választhat egy Pokémont, akivel Pokémon utazására elindul. A Pokémon Yellow kivételével (ahol ugyebár Pikachu-t kaptuk alapértelmezetten) mindig három Pokémon közül választhatunk, akik a következő három típusból kerülnek ki: Fű, Tűz és Víz.