Bánffy Eszter (Budapest, 1957. március 27. – ) magyar régész. A Budapesti Fesztiválzenekar Egyesület elnöke. Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. A történelemtudományok kandidátusa (1988), a Magyar Tudományos Akadémia doktora (2005).
Életpályája Szülei: Bánffy György (1927–2010) színművész és Sátory Tilda voltak. 1975-ben érettségizett a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. 1975–1980 között az ELTE Bölcsészettudományi Karon tanult régészetet. 1977–1982 között szintén az ELTE-n indológiát hallgatott. 1980-ban az Országos Evangélikus Könyvtár segédkönyvtárosa volt. 1981–1982 között a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóintézetében angol tanárként dolgozott. 1983-ban a Heidelbergi Egyetemen tanult ösztöndíjjal. 1983–1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében volt akadémiai aspirantúra. 1986–1988 között a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos segédmunkatársa, 1988–2005 között tudományos főmunkatársa, 2001–2008 között tudományos osztályvezetője, 2005-től tudományos tanácsadója, 2008–2011 között tudományos igazgató-helyettese volt. 2005-től a Régészek Európai Szövetségének elnökségi tagja, majd 2021-től elnöke. 2008-ban a Harvard Egyetem vendégkutatója volt. 2009-től a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára.
Munkássága Kutatási területe a neolitikum és a rézkor régészete, az élelmiszer-termelésre való átmenet, az elméleti régészet és a korai vallások régészeti hagyatékai. A nyugat-dunántúli ásatások résztvevője és vezetője, újabban (2009) a Duna mentén is vezet kutatási programokat.
Művei Cult Objects of the Lengyel Culture. Connections and Interpretation (1997) A Unique Prehistoric Idol of the Near East (2001) The 6th Millenium BC Boundary in Western Transdanubia and its Role in the Central European Transition(2004) The late Neolithic Tell Settlement at Polgár-Csőszhalom: the 1957 Excavation (Bognár-Kutzián Ida, 2007) The Early Neolithic in the Danube-Tisza Interfluve (2013)
Díjai Révay József-díj (1986) Soros-ösztöndíj (1998-1999) Kuzsinszky Bálint-emlékérem (2007) Fulbright vendégkutatói ösztöndíj (2008) Rómer Flóris-emlékérem (2020)
Jegyzetek
Források
https://ri.btk.mta.hu/hu/cb-profile/userprofile/banffy_eszter A vonaldíszesek nyomában Magyar Szemle
További információk
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar indológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók