Tolcsvai Bónis Lajos János (Érsekújvár, 1863. szeptember 10. – Budapest, 1935. szeptember 19.) színész. 220px|bélyegkép|Feleségével közös sírja a Fiumei úti sírkertben (34-5-41) Élete Bónis János cipészmester és Kollár Genovéva fia. Középiskoláit szülővárosában és Budapesten végezte. Pályafutását 1881-ben kezdte a Népszínházban, majd 1884-ben Evva Lajos társulatában játszott. 1885 és 1887 között a kolozsvári Nemzeti Színházban, 1887-ben Debrecenben, 1888-tól Szegeden, majd Nagyváradon lépett színpadra. 1893 és 1895 között a Városligeti Színkör tagja volt. 1893 augusztusától Kömley Gyula társulatában rendezett is, majd Halmai Imréhez került. 1896-tól 1899-ig Krecsányi Ignác budai társulatában, 1900-tól 1903-ig Kolozsvárott, 1902–1903-ban Szendrey Mihály kassai, majd pozsonyi társulatának tagja volt. 1903-ban fellépett vendégként a Nemzeti Színházban, 1904-05-ben Aradon, majd a következő évadban Pécsett szerepelt.
1906-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, mely intézménynek 1926. július 1-jei nyugdíjba vonulásáig a művésze volt. Vidéken főképp szerelmes és bonvivánszerepeket játszott, míg 1906-tól a Nemzeti Színházban epizodistaként működött. Évekig az Országos Színészegyesület tanácsosa volt.
Magánélete Felesége pákei Pákey Margit (Nagyenyed, 1873. okt. 17. – Budapest, 1960. márc. 2.) színésznő volt, aki 1893 és 1905 között férjével együtt is szerepelt.
Gyermekei
Bónis Adrienne Edit Eulália (1895–?). Férje szentpéteri Nyárády Jenő főhadnagy volt. Bónis László (1898–?). Felesége Csáky Vilma volt. Bónis Endre Jenő (1908–?). Felesége Pelikán Mária volt.
Szerepei
Színházi szerepei
Amynias (Arisztophanész: Felhők) Krisztyán Tódor (Jókai Mór: Az aranyember) Torcy marquis (Eugène Scribe: Egy pohár víz)
Filmszerepei
Őrház a Kárpátokban (1914) – magyar tábornok Ágyú és harang (1915) – Sonino miniszter A karthausi (1916) – az öreg Palmaux, Julia apja Egyenlőség (1918) Becstelen becsület (1919) A tizennegyedik (1920) – Walley, milliomos Dauphin (1922) Diadalmas élet (1923) – Jack, inas
Jegyzetek
Források
Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969 Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929 Életrajza (hangosfilm.hu)
Kategória:Magyar színészek Kategória:1863-ban született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:Érsekújváriak Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek