Ez a szócikk az MTK Budapest FC 2020–2021-es szezonjáról szól, mely sorozatban az 1., összességében pedig a 109. idénye a csapatnak a magyar első osztályban, a klub fennállásának 132. évfordulója. A csapat a koronavírus-járvány miatt félbeszakított másodosztály tabellájának 1. helyén állt, így feljutott az első osztályba. A szezon 2020. augusztus 14-én kezdődik, és 2021. május 9-én ér véget.

Felkészülési mérkőzések

2x 60 perces mérkőzés

OTP Bank Liga

Mérkőzések

Első kör

MTK: Mijatović — Balázs, Nagy Zs., Baki , Herrera — Cseke, Mezei (Kata ), Katona — Gera (Palincsár ), Myke (Bíró ), Schön

• Fel nem használt cserék: Somodi (kapus), Barna, Lencse • Vezetőedző: Michael Boris

• Sérülés miatt nem tagja a keretnek: Kanta, Prosser, Ikenne-King, Ferreira, Pintér

Ferencváros: Dibusz — Botka, Blažič, Dvali, Ćivić – Haratin (Somália ), Sigér – Laïdouni (Uzuni ), Isael (Varga R. ), Tokmac – Boli

• Fel nem használt cserék: Bogdán (kapus), Frimpong, Heister, Škvarka • Vezetőedző: Szerhij Rebrov

• Sérülés miatt nem tagja a keretnek: Lovrencsics, Zubkov, Vécsei

Az MTK Budapest védelmében eredetileg Pintér Ádám kezdett volna, ő azonban megsérült a bemelegítés közben. Helyére Michael Boris a 22 éves Nagy Zsombort állította be.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés az MTK letámadásának köszönhetően. Felváltva érkeztek a helyzetek mindkét oldalon, de Herrera lövésénél a kapufának, a többi próbálkozásnál pedig a kapusoknak, Dibusznak és Mijatovićnak köszönhetően nem született gól. A 28. percben Boli megszerezhette volna a vezetést az FTC-nek, aki Tokmac indítása után a kapus mellett is eltolta a labdát, de nagyon kisodródott, így ez a helyzet kimaradt. A 37. percben aztán Schön egy labdaszerzés után a felezővonaltól indította a megiramodó Myket, akinek a balról érkező lapos beadására Gera Dániel érkezett remek ütemben, és végül Ćivićet megelőzve, estében, jobbal, kilenc méterről a ferencvárosi kapuba juttatta a labdát. (1–0). A félidő további részében még egy-egy nagy lehetőség kimaradt mindkét oldalon, így 1–0-s MTK vezetéssel ért véget az első félidő.

A második félidő elején a Ferencváros jutott el inkább a kapuig, de a legnagyobb lehetőség mégis a hazaiak játékosa, Schön előtt adódott, aki Botkától vette el a labdát, amit aztán Dibuszba lőtt bele. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, ugyanis 10 perccel később, a 49. percben Ćivić passza után Tokmac egy remek testcsellel átverte Bakit, belépett a tizenhatoson belülre, majd jobb belsővel, kilenc méterről egy laza mozdulattal a bal alsó sarokba passzolta a labdát. (1–1). A hátralévő időben újabb helyzetekig jutott mindkét együttes, azonban senki nem tudott betalálni vagy egy jó szerelésnek vagy a kapusok védéseinek köszönhetően, így az Örökrangadó 1-1-es döntetlennel zárult.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Gera Dániel szerezte az idény első gólját. Ez volt élvonalbeli pályafutása tizedik gólja, hármat is a Ferencvárosnak lőtt. A kék-fehérek 2018-ban az Újpest ellen tértek vissza a második osztályból, akkor is jól, sőt győzelemmel. Érdekes: az MTK 1990 óta nem veszített az élvonalban az első fordulóban – ha Budapesten játszott. Nguen Tokmac a tizenharmadik gólját érte el a magyar élvonalban. Az MTK a nyolcadik csapat, amely ellen eredményes volt az OTP Bank Ligában. 2016. december 10. után játszott ismét döntetlent egymás ellen a két csapat, akkor is 1–1-re végeztek. A Ferencváros, fővárosi csapat ellen, vendégként, tavaly október óta először veszített pontokat, akkor a Honvéddal játszott döntetlent. A zöld-fehérek február 1. óta mindössze két idegenbeli meccsükön nyertek. A Ferencváros a mostani előtt legutóbb 2017-ben, a Puskás Akadémia ellen veszített pontokat a nyitányon. A hazai csapatnál a kezdőben 2 (Nagy Zsombor és Mezei Szabolcs), cserekén beállva 3 játékos (Kata Mihály, Palincsár Martin és Bíró Bence) debütált az első osztályban. Közülük Bíró Bence kivételével a fiatalok a Sándor Károly Akadémiáról kerültek fel. A légiósok közül Milan Mijatović és Sebastián Herrera kezdőként első NBI-es mérkőzésükön léptek pályára. A fent említett játékosok mellett az MTK vezetőedzője, Michael Boris is debütált az első osztályban mint vezetőedző.

Eredetileg a Honvéd lett volna hazai pályán, azonban a két klub és az MLSZ döntése értelmében a pályaválasztói jogot felcserélték. MTK: Mijatović — Balázs, Nagy Zs., Baki , Herrera — Cseke, Mezei, Katona — Gera ( Palincsár), Myke ( Lencse), Schön ( Bíró)

• Fel nem használt cserék: Somodi (kapus), Barna, Ferreira, Kata • Vezetőedző: Michael Boris

• Sérülés miatt nem tagja a keretnek: Kanta, Pintér, Miovski

Honvéd: Tujvel — Mezgrani, Batik, Baráth, Tamás — Gazdag, Zsótér, Hidi , Kesztyűs ( Gale) — Tóth-Gábor ( Traoré), Ugrai ( Cipf)

• Fel nem használt cserék: Nagy S. (kapus), Uzoma, Kamber, Lovrić • Vezetőedző: Bódog Tamás

• Sérülés miatt nem tagja a keretnek: Lanzafame, Banó-Szabó, Szendrei

Már a mérkőzés elején, a 13. másodpercben veszélyes támadást alakított ki a Honvéd, de Baki ki tudta fejelni a labdát. Az első 14 percben nagy lehetőséghez a vendégek jutottak el, az igazán veszélyes lehetőségek azonban a hazai csapat előtt adódtak. A 13. percben egy ívelés után Cseke lőtt kb. 20 méterről jóval a kapu fölé. 1 perccel később Gera lövését könnyedén fogta Tujvel. A 16. percben azonban tehetetlen volt, hiszen Herrera bal oldali beadását Batik nem érte el, Gera pedig megelőzte Baráthot közelről estében a jobb felső sarokba lő (1–0). Ezután mindkét oldalon sorban alakulnak ki a helyzetek. A 26. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Gazdag egyedül tör kapura, és 12 méterről a másik irányba mozduló Mijatović mellett a kapu jobb oldalába lő (1–1). Néhány perc elteltével mindkét oldalon gólszerzési kísérlet, Cseke lövését, majd Herrera kipattanóját is védte Tujvel, Ugrai 12 méteres lövése centikkel ment el a jobb alsó sarok mellett. Az apró, mezőnyben elkövetett szabálytalanságokkal tarkított félidőben több nagyobb helyzetet (Tóth-Gábor les helyzetből való lövését leszámítva) nem láthattunk, döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész kezdete után 3 perccel hazai gólhelyzet alakult ki Schön révén, akinek Gera gurította vissza a labdát, de 11 méterről kapu mellé lőtt. Az 51. percben Ugrai lövését a kapus védte, 6 perccel később pedig mellé gurított a támadó. A 63. percben nagy esélyt puskázott el a Honvéd a vezetés megszerzésére: Gazdag a kapus mellett vitte el a labdát, ám amikor kapura fordulna, balról Zsótér ellőtte előle a játékszert, ami így az oldalhálóban kötött ki. Gazdag joggal volt mérges csapattársára, mert ha Zsótér nem önzőzi el, könnyen vezethetett volna a Honvéd. Ehelyett a 66. percben az MTK szerezte meg a vezetést Herrera lévén, aki egy jobb oldali szöglet után az ötös túloldaláról fejelt, a Gazdagról lepattanó labdát 3 méterről estében, bal lábbal a hálóba pofozta (2–1). A 75. minutumban Bíró tekerését Tujvel, majd egy tekerést Mijatović védett. Gólt ismét az MTK tudott szerezni. A 78. percben Mezei jobb oldali szöglete után Katona 13 méterről ballal, kapásból a hosszú sarokba lőtt, a labda a jobb kapufáról pattant be (3–1). A találkozó hátralévő részében említésre méltó helyzet nem alakult ki, így az MTK a 3 pontot otthon tartotta.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

A Honvéd az idényben először lépett pályára, ugyanis a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzésüket elhalasztották, mert a hazaiak több játékosánál a koronavírus teszt pozitívnak bizonyult. Michael Boris megszerezte első győzelmét az NBI-ben, Bódog Tamás vereséggel mutatkozott be a Honvéd kispadján. A vendégeknél Tóth-Gábor Kristóf kezdőként, Thierry Gale és Boubacar Traoré csereként beállva első NBI-es mérkőzésüket játszották. Az MTK tovább folytatja az előző szezonban megkezdett sorozatát, hiszen utoljára a 2018-2019-es NBI-es szezonban – pont a kispesti együttestől – kapott ki hazai pályán.

DVTK: Antal — Memolla ( Vági), Hegedűs J., Polgár , Sestakov — Iszlai, Márkvárt ( Szűcs), Grozav, Molnár ( Rui Pedro), Hasani — Dražić

• Fel nem használt cserék: Bukrán (kapus), Max, Cortés, Korbély • Vezetőedző: Feczkó Tamás

• Sérülés vagy eltiltás miatt nem tagja a keretnek: Ivanovski (eltiltás), Danilović (kapus) (sérülés)

MTK: Mijatović — Balázs ( Palincsár), Nagy Zs., Baki , Herrera ( Bíró) — Cseke, Mezei, Katona — Gera ( Prosser), Myke, Schön

• Fel nem használt cserék: Somodi (kapus), Lencse, Ferreira, Kata • Vezetőedző: Michael Boris

• Sérülés miatt nem tagja a keretnek: Kanta, Pintér, Miovski

Az első 7 percben az MTK alakított ki helyzeteket, a Diósgyőr a 8. percben veszélyeztetett először, igaz előtte Molnár szabálytalankodott. Néhány vendég lehetőség után a 15. percben az addigi legnagyobb gólhelyzet Dražić előtt adódott, aki Molnártól kapott labdát és el tudta lőni Baki mellett, gól azonban nem született ebből. Ezek után szinte felváltva jönnek a helyzetek, az MTK szögletekből is veszélyeztetett. A 28. percben aztán sem a kapusoknak, sem a védőknek nem sikerül menteni: Memolla labdáját elvéti Nagy Zsombor, és egy szép labdalevétel után látványos gólt szerez Molnár félfordulatból (1–0). 5 perccel később Schön helyzeténél nagyot véd Antal, majd egy sérülés miatt kényszerű csere. A 37. percben hasonló eset: kisebb vendég helyzet, majd újabb csere a hazaiaknál, ezúttal a csapatkapitány, Márkvárt nem tudja folytatni. Az első félidő Dražić és Baki párharcával, illetve egy MTK lehetőséggel és 1-0-s eredménnyel zárul.

A második játékrész egy blokkolt Mezei lövéssel folytatódott, majd 5 perccel később, az 55. percben Schönnek már sikerült betalálnia. Gera passza után ballal a bal alsó sarokba lőtt az ötös bal sarkánál (1-1). 1 perccel később szerencsével Gerához kerül a labda, gól azonban nem született belőle. A következő percekben inkább a mezőnyharcoké a főszerep, mint a helyzeteké. A 65. percben könnyen megszerezhette volna a vezetést az MTK, miután Schön jó labdát adott Herrerának, aki az ötös bal sarkáról lőtt, de kapu mellé. A kimaradt helyzet után inkább egymást rugdosták a játékosok, helyzetig a DVTK jutott el: Iszlai egy szép támadás után Grozavhoz passzolt, majd Mijatovićnak kellett védeni. A következő percekben inkább a vendég csapat volt veszélyesebb, egy Pedro helyzetet leszámítva. A 90. percben egy kérdéses eset: Palincsár és Pedro tizenhatoson belüli találkozása után a DVTK játékosa elesett, a játékvezető továbbot intett. A 4 perc ráadás után a mérkőzés feszült hangulatban 1-1-es döntetlennel ért véget.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

A Diósgyőr 2017 óta először áll az első két bajnoki mérkőzése után veretlenül, négy ponttal. Molnár Gábor február 29. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. A borsodi piros-fehérek a legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzésükből csak egyet nyertek meg. 2017 óta nem született e két csapat egymás elleni mérkőzésén vendéggyőzelem. Az MTK 2012 ősze (nyara) óta először maradt veretlen az első három mérkőzésén az élvonalban. Schön Szabolcs a nyolcadik élvonalbeli találkozóján megszerezte az első gólját. Ez volt sorozatban a két csapat harmadik olyan egymás elleni bajnokija, amelyen mindkét fél szerzett gólt. Az MTK harmadik mérkőzésén is ugyanazzal a kezdő tizeneggyel állt fel. A DVTK az idényben másodszor lépett pályára és csakúgy mint a Mezőkövesd ellen, ismét Berke Balázs vezette a mérkőzést. A Diósgyőr hamar változtatni kényszerült. A 35. és a 39. percben két kulcsjátékosukat, Memollát és Márkvártot le kellett cseréni sérülés miatt.

MTK: Mijatović — Balázs ( Prosser), Nagy Zs., Baki , Herrera ( Barna) — Cseke, Mezei, Katona — Gera ( Miovski), Bíró, Schön

• Fel nem használt cserék: Somodi (kapus), Palincsár, Ferreira, Kata • Vezetőedző: Michael Boris

• Sérülés miatt nem tagja a keretnek: Kanta, Pintér, Myke

ZTE: Demjén — Živko, Szalai D.( Tanaszin), Bobál D., Gergényi — Sanković, Bedi, Babati, Vass P. ( Szánthó), Favorov — Könyves ( Koszta)

• Fel nem használt cserék: Gyurján (kapus), Zimonyi, Kovács, Dragóner • Vezetőedző: Boér Gábor