Gyulai Elemér (Kaposvár, 1904. február 19. – ?, 1944. október 15.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 794/1952. folyószáma alatt. zeneszerző, zenepszichológus.

Élete Gyulai István kaposvári iskolaigazgató és Mikes Ilona fia. A középiskolát szülővárosában végezte, majd a Zeneakadémián tanult, ahol Siklós Albert tanítványa volt. Zenei tanulmányaival párhuzamosan a Budapesti Tudományegyetemen is tanult és jogi diplomát szerzett. Magyarországon elsőként foglalkozott tudományosan a zenepszichológiával. 1936 és 1938 között módszeres kísérleteket folytatott az Országos Szociálpolitikai Intézetben a zenehallgatás másodlagos színélményeinek vizsgálatára. Ennek során hallgatóinak zeneműveket mutatott be és feljegyezte asszociációikat és érzelmi állapotuk változásait. A szinesztéziás kutatásait összefoglaló műve két évtizeddel halála után jelent meg. Szerzeményeivel több nemzetközi és hazai díjat nyert. Számos cikke jelent meg folyóiratokban (Búvár, Magyar Zenei Szemle, A hangszer). A második világháború alatt igyekezett zsidó származású feleségét és barátait megmenteni a deportálástól, s egyes feltételezések szerint ennek is köszönhető, hogy a keleti frontra került. 1945-ben szovjet fogságban vesztette életét.Több forrás tévesen a holokauszt áldozatai közé sorolja. A budapesti központi járásbíróság 1952-ben 1944. október 15-iki dátummal holttá nyilvánította.A budapesti központi járásbíróság P.k. 529.133/52-4. sz. végzése.

Magánélete Felesége Zoltán Aladár bankigazgató és Janovitz Margit lánya, Zoltán Klára volt, akit 1937. augusztus 1-jén Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.

Művei

zenekari művek (Divertimento, 1944) kamarazene (Zongoranégyes, 1939; Vonósnégyes, 1943) zongoraszonáták dalok

Írásai

A zene hatása (Budapest, 1936) A látható zene (1944, megjelent Budapest, 1965)

Díjai, elismerései

Liszt-díj (1937) Chopin-díj (1938)

Jegyzetek

Források

Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Bársony Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (parlando.hu), Online elérés

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Kaposváriak Kategória:Magyar hadifoglyok a második világháborúban Kategória:Őrizetben elhunyt személyek Kategória:Szakírók