A Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléseiből címmel egy tudományos könyvsorozat jelent meg Magyarországon a XIX. század végétől a XX. század közepéig.

Jellemzői A római katolikus Szent István Társulat felolvasó ülésiből készült könyvsorozat 1894-ben indult, és kisebb-nagyobb (20–150 oldalas) könyveket (füzeteket, tanulmányokat) adott közre a legkülönbözőbb tudományos területekről (teológia, történettudomány, irodalomtörténet, fizika). Emlékbeszédek is helyet kaptak a tanulmányok mellett. A sorozatban az első világháború koráig 92 tétel jelent meg. Ezt követően a nagyobb tudományágak szerinti részekre hasadt a sorozat, illetve az emlékbeszédek számára is új sorozat indult. Ezek az utód-sorozatok az 1940-es években szűntek meg.

1894–1915

1. sz. Kandra Kabos. Az ezeréves Károlyiak. (23 l.) 1894. 2. sz. Giesswein Sándor, dr. Az urali nyelvek helyhatározó demonstrativ elemei. (29 l.) 1894. 3. sz. Karácson Imre, dr. Két török diplomata Magyarországról a XVIII. században. (20 l.) 1894. 4. sz. Dedek Crescens Lajos. Boncz könyve a vallás körüli felségjogokról. (71 l.) 1894. 5. sz. Kiss János, dr. Az értelmi ismeretek keletkezése. (28 l.) 1894. 6. sz. Hummer Nándor. A kereszténység nyomai Magyarország mai területén a honfoglalás előtt. (69 l.) 1894. 7. sz. Czobor Béla, dr. A spalatói archaeológiai kongresszusról. (33 l.) 8. sz. Mihályfi Ákos, dr. Emlékbeszéd Szvorényi József fölött. (40 l.) 1895. 9. sz. Kiss János, dr. A katholikusok III. nemzetközi tudományos kongresszusáról. (22 l.) 1895. 10. sz. Székely István, dr. Monismus és dualizmus a filozófiában. (22 l.) 11. sz. Felsmann József. A kalocsai codex. Középkori német költemények gyüjteménye. (60 l.) 1895. 12. sz. Surányi János, dr. Az állami tekintély erkölcsi alapja. (22 l.) 1895. 13. sz. Hummer Nándor. A szláv kereszténység hazánk mai területén a honfoglalás előtt. (112 l.) 1896. 14. sz. Bodnár Gáspár. A katholikus népies irodalom műveléséről. (16 l.) 1896. 15. sz. Czobor Béla, dr. Giovanni Battista de Rossi emlékezete. (50 l.) 1896. 16. sz. Szekrényi Lajos. Emlékbeszéd Szulik József fölött. (30 l.) 1896. 17. sz. Margalits Ede, dr. Márk királyfi (Králjevits Márkó.) Délszláv népballadák a XIV. és XV. századból. (188 l.) 1896. 18. sz. Áldássy Antal, dr. Az 1400. évi cividalei zsinat története. (64 l.) 1896. 19. sz. Karácsonyi János, dr. A honfoglalás és Erdély. (30 l.) 1896. 20. sz. D. José Zorilla. Isten a legjobb tanú. Toledói legenda. Forditotta Kőrösi Albin. (23 l.) 1897. 21. sz. Imets F. Jákó. Hunn nyomok a székelyföldi hely- és családnevekben. (56 l.) 1897. 22. sz. Kereszty Viktor, dr. Egy fejezet a keresztény ikonografiából. (39 l.) 1897. 23. sz. Pintér Kálmán. Ujabb elbeszélő irodalmunk. (46 l.) 1897. 24. sz. Piszter Imre, dr. Szent Bernárd és a képzőművészek. (30 l.) 1897. 25. sz. Demkó György. A gyermekek vallása. (29 l.) 1897. 2. kiadás. (27 l.) 1906. 26. sz. Margalits Ede, dr. Emlékbeszéd Szabó István magyar hellenista fölött. (16 l.) 1897. 27. sz. Platz Bonifác, dr. Ó-Egyiptom irodalma. (25 l.) 1897. 28. sz. Prohászka Ottokár, dr. Produktiv-e a pénz? Nemzetgazdasági tanulmány. (68 l.) 1898. 29. sz. Kuhn Lajos, dr. A ragadozó madarak Torontál vármegye madárvilágában. (16 l.) 1898. 30. sz. Leskó József. Szaicz Leó a katholikus ujságirás uttörője. Irodalomtörténeti tanulmány. Szalcz Leó eddig kideritett munkáinak jegyzékével. (99 l.) 1898. 31. sz. Franciscy Lajos, dr. Az általános választói jog. (33 l.) 1898. 32. sz. Suták József, dr. Geometriai axiomák. (32 l.) 1898. –.60 33. sz. Margalits Ede, dr. A rigómezei ütközet. Szerb népdal a XIV. századból. (46 l.) 1898. 34. sz. Bartha József, dr. A Toldi-monda. Irodalomtörténeti tanulmány. (80 l.) 1899. 35. sz. Füssy Tamás. Mezőlaky Ferenc, zalavári apát s ennek végrendelete folytán inditott nagy fiskusi pör. (72 l.) 1900. 36. sz. Fényi Gyula S. J. A napon észlelt jelenségek természetének magyarázata. (24 l.) 1900. 37. sz. Surányi János, dr. A pozitiv bölcselet hatása hazánk jog- és állambölcselőire. (37 l.) 1900. 38. sz. Csaplár Benedek. A hellén ker. archaeologiai tevékenység ujabb eredményei. (59 l.) 1900. 39. sz. Pór Antal. Nagy Lajos király viszonya az aquiléjai patriárkákhoz. (45 l.) 1900. 40. sz. Békeffi Remig dr. A magyarországi káptalanok megalakulása és Szent Chrodegang regulája. (49, 1 l.) 1901. 41. sz. Divald Kornél. A régi Buda- és Pest művészete a középkorban. (103 l.) 1901. 42. sz. Bartha József dr. A magyar katholikus énekköltészet a XVIII. századig. (40 l.) 1901. 43. sz. Vargha Dezső dr. A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban. (84 l.) 1901. 44. sz. Platz Bonifác dr. A föld története. (27 l.) 1902. 45. sz. Békefi Remig dr. Hogyan lettek a cisterciek tanítórenddé Magyarországon? (52 l.) 1902. 46. sz. Érdújhelyi Menyhért. A kolostorok és káptalanok befolyása Magyarországon? (35 l.) 1903. 47. sz. Giesswein Sándor dr. Történelembölcselet és szociologia. (61 l.) 1904. 48. sz. Noiter Antal dr. Az egyház törvényhozó joga a házasság kötésére vonatkozólag. Különleny. a „Hittudom. Folyóirat”-ból. (87 l.) 1904. 49. sz. Csárszky Károly dr. Kanaán és Izrael. (34 l.) 1900. 50. sz. Békefi Remig dr. Pauler Gyula emlékezete. (32 l.) 1904. 51. sz. Acsay Antal dr. Lubric Ágost emlékezete. 1825–1900. (62 l.) 1905. 52. sz. Bán Aladár dr. Képek a finn nép életéből. Néprajzi tanulmány. Képekkel. (70 l.)1905. 53. sz. Karácsonyi János dr. Az Argyasi (Argesi, Ardisi) püspökség. (8 l.) 1905. 54. sz. Divéky Adorján. Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal, főleg a XVI– XVII. században. (VIII. 70 l.) 1905. 55. sz. Karácsonyi János dr. Szent Adalbert védelme. (31 l.) 1906. 56. sz. Notter Károly dr. A természetjog. (71 l.) 1906. 57. sz. Giesswein Sándor dr. Szent Jakab, Jeruzsálem első püspöke. Egyszersmind válaszul e kérdésre: Voltak-e az Úr Jézusnak testvérei? (32 l.) 1906. 58. sz. Czuberka Alfréd. Kuruckori fegyverek. (176 l.) 1906. 59. sz. Érdújhelyi Menyhért. Szerzeteseink mezőgazdasági tevékenysége 1526 előtt. (20 l.) 1906. 60. sz. MailáthJózsef gróf. Sociálizmus és katolicizmus. (171 l.) 1907. 61. sz. Erdélyi László. Egyházi földesúr és szolgái a középkorban. (47 l.) 1907. 62. sz. Sörös Pongrác. Jerosini Brodarics István. (1471–1539.) (148 l.) 1907. 63. Hanuy Ferenc dr. A parthenogenesis első nyomai az őskeresztény írók műveiben. (42 l.) 1907. 64. Prónai Antal dr. Csaplár Benedek emlékezete. (26 l.) 1907. 65. Pór Antal. De-Surdis II. János esztergomi érsek. (56 l.) 1907. 66. Katona Lajos dr. Egy fejezet Petrarca életéből. (16 l.) 1907. 67. Túri Béla. A főkegyúri jog és az autonómia. Különös tekintettel a vallás- és tanulmányalapítványokra. (98 l.) 1907. 68. sz. Mázy Engelbert dr. A tiszta erkölcs érdekében. (16 l.) 1908. 69. sz. Lukisics József dr. Középkori pápai adókönyvek. (28 l.) 1908. 70. sz. Huber Lipót. A napkeleti bölcsek. (Szent Máté 2. 1–12.) Exegetikus tanulmány. (152 l.) 1908. 71. sz. Bódiss Jusztin dr. Xenophon „Sokrates emléke” című munkájának hiperkritikusai és pedagógiai értéke. (100 l.) 1908. 72. sz. Áldásy Antal dr. A görög búcsú ügye a baseli zsinaton. (84 l.) 1909. 73. sz. Molla Haszán Elkián. Az egri török emlékirat a kormányzás módjáról. Eger vár elfoglalása alkalmával az 1596. évben írta –. A Konstantinápolyban őrzött török kéziratból fordította és magyarázatát írta Karácson Imre dr. (28 l.) 1909. 74. sz. Pór Antal. Az Esztergom-várbeli Szent István első vértanúról nevezett prépostság története. (124 l.) 1909. 75. sz. Kmockó Mihály dr. Unu-Amon papyrusa. (36 l.) 1909. 76. sz. Platz Bonifác dr. Tudásunk korlátai. (40 l.) 1910. 77. sz. Varga Damján dr. Seuse Henrik Amand a magyar kódexirodalomban. (88 l.) 1910. 78. sz. Szuszai Antal: A krisztusi pedagógia főelvéről. Székfoglaló. 1911. 58 l. 79. sz. Márki Sándor: Du Maine herceg és felesége. 1911. 29 l. 80. sz. Concha Győző: A laikus morál válsága, 1912. 14 l. 81. sz. Concha Győző: A keresztény vallás a társadalom harcaiban. 1912. 33 l. 82. sz. Giesswein Sándor: Kereszténység és békemozgalom. 1913. 25 l. 83. sz. Ortvay Tivadar: Habsburgi Mária és férje, II. Lajos magyar király katolikus igazhívőségének kérdése. 1913. 35 l. 84. sz. Chobot Ferenc: A romhányi plébánia története. Felolvasta a Szent István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának 1912. okt. 25-én tartott ülésén. 87 l. 85. sz. Felsmann József: Mányoki levelek a 17. századból. Felolvasta a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának 1913. febr. 20-án tartott ülésén. 32 l. 86. sz. Márki Sándor: Kresznerics Ferenc leveles könyve. 1914. 49 l. 87. sz. Nagy Béni: A Marianus Ferencesek 1790-től az 1823-iki nemzeti zsinatig. 1914. 50 l. 88. sz. Platz Bonifác: Az ember származása a legújabb kutatások nyomán. 1914. 32 l. 89. sz. Luttor Ferenc: Mária Terézia halála és a római kúria. Nézeteltérések a bécsi udvar és a Vatikán között a „Cappela Pappale“-ra vonatkozólag. A bécsi és római diplomáciai levelezés alapján. 1914. 56 l. 90. sz. Kmoskó Mihály: A sémi népek ősvallásának főbb problémái. 1915. 80 l. 91. sz. Németh Ambrus: Szent Kamill-rendi szerzetesek Győrött (1761–1786). 1915. 35 l. 92. sz. Mohl Adolf: Horvátok bevándorlása 1533-ban. Székfoglaló értek. 1915. 34 l.

1915–1944 A sorozat 1918 után részekre oszlott: 1917–1944: Szent István Akadémia hittudomány-bölcseleti osztályának felolvasásai, 1918–1944: Szent István Akadémia nyelv és széptudományi osztályának felolvasásai, 1918–1944: Szent István Akadémia történelem-, jog- és társadalomtudományi osztályának felolvasásai 1918–1943: Szent István Akadémia emlékbeszédei.

Források Petrik Géza: Magyar Könyvészet 1886–1900. I–II. Az 1886–1900. években megjelent magyar könyvek, térképek és atlaszok összeállítása tudományos szak- és tárgymutatóval. A könyvek betűsoros jegyzéke, térképek és atlaszok, a szerzők névmutatója; Budapest, 1913 Petrik Géza – Barcza Imre: Az 1901–1910. években megjelent magyar könyvek, folyóiratok, atlaszok és térképek összeállítása tudományos folyóiratok repertóriumával, Budapest, 1917–1928 Kozocsa Sándor: Magyar Könyvészet 1911–1920 (I–II.), Budapest, 1939–1942

Kapcsolódó szócikkek Magyar könyvsorozatok listája

Kategória:Magyar vegyes tartalmú könyvsorozatok