A Szatet-templom ókori egyiptomi templom, melyet Szatetnek, a Nílus áradását megszemélyesítő istennőnek emeltek Elephantiné szigetén. A predinasztikus korban, i. e. 3200 körül alapították, majd a korai dinasztikus kortól kezdve egészen a ptolemaida korig, háromezer éven át bővítették, ezzel a legszebb példa az ókori egyiptomi templomépítészetben arra, amikor egy templomon az egész fáraókorban zajlottak építkezési munkálatok. A templom tájolása összefüggésben áll a Szíriusz csillaggal, amely előrejelezte az áradás kezdetét.Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. pp.164-166

Története az első átmeneti korig Az ezen a helyen álló legkorábbi templom i. e. 3200 körül épült, és tulajdonképpen csak egy szentélyfülkéből állt, amelyet három természetes gránittömb között alakítottak ki. Ez a legkorábbi templom még nagyon kicsi volt, vályogtéglából épült szentélye kb. 2×2 méteres alapterülettel rendelkezett. A szentély előtt, a keleti oldalon vályogtégla házak álltak. A templomot az I. és a II. dinasztia idején bővítették,Seidlmayer, p. 336 a III. dinasztia alatt pedig újjáépítették, de eredeti alaprajza megmaradt. Déli oldalán, a kőtömbök közti fülkén kívül magtárak épültek. Az V. dinasztia korában, talán Niuszerré uralkodása alatt ismét újjáépítették, ekkor a sziklák közti szentélyfülkét is bővítették. Előtte ekkor 5×5 méter alapterületű előudvar volt, körülötte nyitott folyosó. A szentély padlózata alatt áldozati ajándékokból álló lerakatot találtak. Ezeket a főleg fajanszból készült ember- és állatfigurákat az óbirodalom korának egy pár száz évet felölelő időszaka alatt adományozták az istennőnek uralkodók és magánszemélyek egyaránt. A déli oldalon magtárak álltak, valamint egy vályogtéglából épült adminisztratív épület.

A VI. dinasztia idején I. Pepi ismét elrendelte a templom újjáépítését. Ennek során megtartották az eredeti alaprajzot, a vályogfalakat azonban megnövelték,Günter Dreyer: Der Tempel der Satet, Elephantine VIII, Mainz am Rhein , 11-23 és gránitszentélyt is kialakítottak az istennő szobra számára.Seidlmayer, p.337 Ebben az időben már Szatet férjét, Hnum istent is imádták itt.

A Középbirodalom idején

Az első átmeneti kor végén, a XI. dinasztia korának elején III. Antef thébai uralkodó teljes mértékben felújította a templomot. A központi káőolna az eredeti helyén maradt, a három természetes gránittömb között. Az előtte álló csarnokot ekkor díszítették először mészkő padlóval és borítással. Nem sokkal később II. Montuhotep további módosításokat végzett a templomon; teljesen új szentélyt emelt, új feliratokkal látta el az épületet, az északi oldalon pedig oszlopos udvart alakított ki, valamint egy tavat, a Nílus áradásának megünneplésére, amely az egyiptomiak hite szerint Elephantinéban kezdődött. A templom még mindig főleg vályogból állt, csak a legfontosabb falakat fedte díszített mészkő.

Kevesebb mint száz év múlva, a XII. dinasztia idején I. Szenuszert teljesen új templomot és udvart emelt a Montuhotep kori épület helyére.Seidlmayer, p. 338 Míg a korábbi épületek mind ugyanazt az alaprajzot követték, és mind kizárólag vályogból álltak, ez az új templom teljes egészében mészkőből épült. Erre az időre a templom szintje már az óbirodalmi kőfülke fölött volt, maga a szentély azonban közvetlenül az előző fölé épült, ezzel megőrizte a régi hagyományt. I. Szenuszert templomát teljes mértékben dekorálták, de ebből csak töredékek maradtak fenn, köztük az uralkodó egy hosszú felirata. Hnum ebben az időben külön templomot kapott a szigeten. Szatet templomát eredetileg számos szobor díszítette, köztük a XIII. dinasztiához tartozó V. Amenemhat szobra. V. Amenemhat szobrán a következő dedikációs felirat olvasható:

A szobrok közt megtalálható továbbá III. Szenuszert egyik szobra, illetve I. Szobekemszafnak az istennőt imádó kettős szobra is.. Bár ezeket a szobrokat mindet egy helyi szent, Hekaib közeli szentélyében találták meg, felirataik alapján eredetileg minden bizonnyal az istennő templomában álltak.Labib Habachi: The Sanctuary of Heqaib, Elephantine IV, Mainz am Rhein 1985, , p. 113, no. 102; 116, no. 108

Az Újbirodalom idején és később

Az újbirodalom idején a templomot Hatsepszut újjáépíttette, majd az őt követő III. Thotmesz bővítette. A templom ebben az időben négyszögletes? 15.9×9.52 m alapterületű volt, melyet 20.10×13.52 méteres nyitott folyosó vett körül, kívül 7×10 oszloppal.W. Kaiser, G. Dreyer, P. Grossmann, W. Mayer, S. Seidlmayer: Stadt und Temple von Elephantine, Achter Grabungsbericht, in Mitteilungen des deutschen archäologischen Instituts, Kairo 36 (1980), 254-264 Az új templom szentélye közvetlenül a régebbi korok szentélye fölé épült; a hagyományt az újbirodalmi templom is továbbvitte. További építési munkálatokra van bizonyíték a XXVI. dinasztia korából is (i. e. 664–525), ebből azonban igen kevés maradt fenn. Egykor kb. 7.35 m magas kapu vezetett egy tégla kerítőfalig, amely talán a templomhoz tartozott; a kapuból több kőtömb fennmaradt. Nem sokkal a perzsa hódítás előtt II. Jahmesz oszlopsort vagy kioszkot épített a templomhoz. Hat mészkőoszlopot és pár elválasztófalat megtaláltak.Dieter Arnold: Temples of the last Pharaohs, New York, Oxford 1999, , p. 88Seidlmayer, p. 339

VI. Ptolemaiosz idején teljesen új templom épült. Ez ismét négyszögletes épület volt, fő szentélye a nyugati oldal hátuljában helyezkedett el, előtte széles csarnok, ez előtt pedig két kisebb csarnok, melyekből oldalt kisebb helyiségek nyíltak. Az új templom előtt szabadon álló kioszk épült. A szentély már nem az óbirodalmi templomszentély fölött helyezkedett el; úgy tűnik, ennek helyszíne és jelentősége feledésbe merült.Jan Assmann: Ägypten, Theologie und Frömmigkeit einer frühen Hochkultur, Stuttgart, Berlin, Cologne 1991, , 48-49 VIII. Ptolemaiosz (i. e. 182–116) végül pronaoszt épített a templomhoz, kétszer négy oszloppal.Arnold: Temples of the last Pharaohs, p. 189, 202

Fordítás

Források

Kategória:Ókori egyiptomi templomok