bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben. Déry Hugó, névvariáns: Déri Hugó, 1904-ig KleinAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 44639/1904. Forrás: MNL-OL 30791. mikrofilm 789. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1904. év 34. oldal 35. sor (Szekszárd, 1887. május 6. – Budapest, Erzsébetváros, 1949. március 26.) színész, jellemkomikus.
Élete Klein József paksi születésű szabómester és Strausz Jozefa fia. Az első világháborúig bankhivatalnokként dolgozott, majd harcolt a háborúban. Ezt követően színésziskolát végzett. Pályáját 1922-ben Horváth Kálmánnál kezdte, akinek társulatával Csehszlovákia színpadain játszott. 1927–1928-ban az Új Színház, 1928–29-ben a Fővárosi Operettszínház, 1929–30-ban a Művész, 1931–32-ben a Városi Színház tagja volt. 1935-1936-ban a Royal Színház szerződtette. 1938-ban a Városi Színháznál legnagyobb sikerét a Cigányszerelem Mózsi kocsmárosának szerepében aratta. 1930-ban az Omnia és a New York Kabaréban is fellépett. 1939 és 1944 között a zsidótörvények miatt nem léphetett színpadra. 1945-től haláláig tagja volt a Fővárosi Operettszínháznak. A filmekben epizódszerepekben tűnt fel. Halálát vesezsugorodás okozta.
Magánélete Házastársa Fodor Katalin (szül. Fischer Karolina, Marosvásárhely, 1900. október 3. – Budapest, 1970. július 6.) a Vígszínház súgónője volt, akit 1924. szeptember 10-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.
Szerepei
Színházi szerepei
Lehár Ferenc: A drótostót – Güntler An-Ski: Dybuk – Második batlan Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Mózsi kocsmáros Bíró Lajos: Hotel Imperial – Portás
Filmszerepei
A vén gazember (1932, magyar-német) - Szekszárdi úr, borügynök Aranyóra (1945) Könnyű múzsa (1947)
Jegyzetek
Források
Életrajza a Hangosfilm oldalán
Kategória:Magyar színészek Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1949-ben elhunyt személyek Kategória:Szekszárdiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek