Egyed Lenke (Marosvásárhely, 1881. november 4. – Budapest, Erzsébetváros, 1961. szeptember 1.) színésznő.
Élete Egyed Elek és Albert Teréz lánya. Pályáját 1898. október 1-jén Krecsányi Ignác társulatában kezdte. 1913–14-ben Miskolcon, 1914 és 1922 között Debrecenben, 1922–23-ban Pécsett, 1924 és 1932 között Szegeden lépett színpadra. Ezt követően a fővárosba költözött. 1933 és 1935 között a Magyar Műszínkörben, 1934-ben az Új Thália előadásain, 1935-ben a Bethlen téri, 1937-ben a Városi Színházban láthatta őt a közönség. 1939–40-ben a Belvárosi Színház, 1941–42-ben a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1942-ben és 1944-ben a Madách Színházban játszott. 1945-ben az Igazolóbizottság egy évre eltiltotta a szerepléstől. Egy évtizedes szünet után, 1957-ben lépett ismét színpadra a Magyar Néphadsereg Színházában. Kezdetben komika volt, később jellemszerepeket alakított.
Magánélete Házastársa Fekete Oszkár volt, akihez 1903-ban Szilágysomlyón ment nőül, ám később elvált tőle.
Szerepei
Színházi szerepei
Szirmai Albert: Mágnás Miska – Korláthy grófné Jacques Offenbach: Szép Heléna – Clytemnestra Tóth Ede: A falu rossza – Csapóné Kodolányi János: Földindulás – Böbékné Darvas József: Szakadék – Balogné
Filmszerepei
A hölgy egy kissé bogaras (1938) – Csuporiné, az intéző felesége Rozmaring (1938) – vendég a cukrászdában Gyimesi vadvirág (1939) – Fábiánné Julis Süt a nap (1939) – özv. Farkas Mihályné postamesterné 5 óra 40 (1939) – Renardné, Melotti háziasszonya Karosszék (1939) – Zsófika, Feketéék házvezetőnője A miniszter barátja (1939) – Mohácsiné, mosónő Földindulás (1939) – Mári néni Fűszer és csemege (1939) – Hauberné, vevő a csemegeüzletben Férjet keresek (1939-40) – Málcsi néni, a Barabás család „gonosz szelleme” Sarajevo (1940) – Márfa, cseléd Boronowéknál Hazajáró lélek (1940) – Eta néni, Mária gondviselője Mindenki mást szeret (1940) – Anna néni, bábaasszony Pepita kabát (1940) – Karvaly Gizike színésznő Cserebere (1940) – főbérlő Szeressük egymást (1940) – Trabákné, munkavezető felesége Balkezes angyal (1940-41) – öltöztetőnő Gyurkovics fiúk (1941) – Cservenyákné házinéni A kegyelmes úr rokona (1941) – Málcsi néni, Szávay rokona Szabotázs (1941) Lelki klinika (1941) – Sásdyék szakácsnője Emberek a havason (1942) – szobaasszony Kolozsváron Behajtani tilos! (1941-42) – szemtanú Negyedíziglen (1942) – Sonka Andrásné Bajtársak (1942) – Judit szállásadója Külvárosi őrszoba (1942) – Vendelné, lakó Keresztúton (1942) – házmesterné, Edit szomszédasszonya A harmincadik (1942) – utas a vonaton Üzenet a Volgapartról (1942) – Bakony István anyja Szerető fia, Péter (1942) – parasztasszony A láp virága (1942) – szobaasszony Ópiumkeringő (1942) – házvezetőnő Egy bolond százat csinál (1942) – személyzet tagja a kastélyban Jómadár (1943) – vendég a cukrászdában Késő (1943) Tilos a szerelem (1943) – Judit nagynénje A 28-as (1943) – Ibolyka, Leó bácsi húga Fekete leves (1943, rövid) – suszter felesége Kalotaszegi madonna (1943) – Pendzsi anyja Féltékenység (1943) – Lidi néni, szakácsnő És a vakok látnak… (1943) – Novák néni, bába Fény és árnyék (1943) – Zsófi néni, a balatoni villa házvezetőnője Futóhomok (1943) – Veszeliné Maris néni, szomszédasszony A látszat csal (1943) Afrikai vőlegény (1944) – Rozália házvezetőnő A két Bajthay (1944) – Erzsi néni, falusi takarítónő Tűz a hegyen (1944, befejezetlen) Ének a búzamezőkről (1947) – levélhordó Déryné (1951)
Jegyzetek
Források
Életrajza a Hangosfilm oldalán
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Marosvásárhelyiek