A La Plata-i csata a második világháború első jelentősebb tengeri ütközete volt, melynek során a közel három hónapja a brit kereskedelmi hajózás ellen háborút folytató német Admiral Graf Spee nehézcirkáló (zsebcsatahajó) és három brit cirkáló ütközött meg a dél-amerikai partoknál, a Río de la Plata közelében 1939. december 13-án. A német cirkáló hajnalban elsőként észlelte az ellenséget és mivel egy konvojt kísérő gyengébb köteléknek (egy cirkáló, két romboló) vélte, gyors és megsemmisítő támadást akart indítani ellene. A brit hajóraj azonban három cirkálóból állt, és ezek a közeledő németeket észlelve szintén támadólag léptek fel. Az ütközetben mind a négy hadihajó szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket, közülük a Graf Speere legnagyobb veszélyt jelentő Exeter nehézcirkáló 80 perc elteltével harcképtelenné vált és kénytelen volt elhagyni a csatateret. A harcot ezután a két fél megszakította és a két brit könnyűcirkáló ezt követően biztos távolságból követte a lassabb német hadihajót, mely a sérülései kijavítása végett a semleges Uruguay fővárosa, Montevideo felé vette az irányt.
Számos értékelés szerint ez a saját károk túlbecsüléséből és az ellenség szorult helyzetének nem ismeréséből fakadó német döntés súlyos következményekkel járt, mivel a harc folytatásával a Graf Spee akár mindhárom brit cirkálót elsüllyeszthette volna, így viszont a britek folyamatosan szemmel tarthatták és jelentős erősítéseket indíthattak útnak a cirkálóik megsegítésére.
Az Graf Speet ért sérülések bár nem voltak nagy kiterjedésűek, de két találat kritikusnak vélt károkat okozott. Az egyik az üzemanyagtisztító rendszerét bénította meg (ezt később fedélzeti eszközökkel sikerült orvosolni), a másik pedig a hajó orrát érve tette tönkre a konyhákat és ütött egy nagyobb lyukat a vízvonal felett, ami nagy hullámzásnál vízbetöréssel fenyegetett. Montevideóban éles diplomáciai harc alakult ki a német hadihajó körül. A Graf Spee parancsnoka, Hans Langsdorff sorhajókapitány el akarta végeztetni a szükséges javításokat, amihez a nemzetközi jog szerint a helyi hatóságok szabhattak időkorlátot semleges kikötőben (XIII. hágai konvenció 17. cikkely), míg alapesetben csak 24 óra lehetett volna engedélyezve (12. cikkely). A kárfelmérés során a németek úgy ítélték meg, hogy azok kijavítása két hetet venne igénybe. A brit diplomácia nyilvánosan a hajó 24 órán belüli távozását követelte a hatóságoktól, a színfalak mögött azonban a tartózkodásának további meghosszabbítása mellett ágált, mivel még napokig nem rendelkeztek volna elegendő tengeri haderővel a feltartóztatásához.
Végül a hatóságok 72 órában határozták meg a Graf Spee számára a tartózkodási időt, mivel úgy vélték, a károkat ennyi idő alatt el lehet hárítani. A német érvelés szerint a hajóorr sérülésével nem tudhattak volna visszatérni Németországba a télen viharos északi vizeken át és a kérésük elutasításában a nemzetközi egyezmények megsértését látták. Langsdorff, aki a britek által terjesztett téves információk alapján jelentős ellenséges kötelékek közelben való jelenlétéről szerzett tudomást, megkímélendő a legénységét az értelmetlennek tűnő véráldozattól a hajója elsüllyesztése mellett döntött. December 17-én este a határidő lejártakor hajójával elhagyta a kikötőt és a felségvizeken kívülre érve felrobbantotta azt. A legénység tagjai az előzőleg az evakuálásukra érkező hajók fedélzetén Argentínába távoztak, ahol internálták őket.
A döntéseiért erősen kritizált Langsdorff sorhajókapitány a teljes felelősséget magára vállalva három nappal később, december 20-án hajnalban Buenos Airesben önkezével vetett véget életének. Tettében a saját és a haditengerészet becsületének megőrzését látta.
Előzmények Az Admiral Graf Spee kereskedelmi háborúja
Az Admiral Graf Spee (gyakran röviden: Graf Spee) 1939. nyár végén Rügen szigete előtt gyakorlatozott, mikor augusztus 17-én rádión utasítást kapott, miszerint azonnal Wilhelmshavenbe kell hajóznia. (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de) Itt napokon át tartóan töltötték fel a készleteit, a hajó minden tárolásra alkalmas zugát kihasználva. A korábbi két hidroplánja helyett kapott egy új, még be nem repült Arado 196 A2 típusú hidroplánt és hozzá egy cseremotort. Parancsnoka, Hans Langsdorff sorhajókapitány, titkos utasításokat kapott egy esetleges háború kitörésének esetére, amiknek értelmében hajójával Feröertől északra észrevétlenül ki kellett hajóznia az Atlanti-óceánra és annak északi részén, a Zöld-foki-szigetektől északnyugatra helyezkedve kellett várnia a további utasításokat. (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
Wilhelmshavent a cirkáló augusztus 21-én hagyta el és a nyílt óceánon tartózkodott a háború 1939 szeptemberi kitörésekor. Az utasításai úgy szóltak, hogy háború esetén előbb az ellenségtől távolmaradva maradjon passzivitásban és háborús tevékenységét az erre felszólító parancs vételezése után kezdje csak meg. Ezt a parancsot szeptember 26-án kapta meg. A hadműveletek során az ellátóhajóként mellé rendelt Altmark támogatta, mely tartályhajó augusztus végén a texasi Port Arthurban vételezett dízelolajjal egészítette ki több alkalommal az üzemanyagkészletét. (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
Portyázásai során nem veszítette életét senki, mivel – hasonlóan az első világháború német külhoni cirkálóinak tevékenységéhez – mindvégig tartotta magát a zsákmányjog szerinti eljáráshoz és az elfogott hajók legénységét a fedélzetére vette, mielőtt elsüllyesztette volna járművüket. (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de) Elsőként a brit Clement gőzöst süllyesztette el szeptember 30-án a brazil partoknál, innen Dél-Afrika partjaihoz hajózva fogott és süllyesztett el három kereskedelmi hajót, majd novemberben az Indiai-óceánon portyázott, két újabb hajót elfogva. Innen az Atlanti-óceánra visszatérve folytatta a kereskedelmi háborút. (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
A „zsebcsatahajók” elleni brit stratégia és taktika
A kereskedelmi útvonalak biztosítását célzó brit stratégia az általuk zsebcsatahajóknak (pocket battleship) nevezett új német hajótípus jelentette fenyegetésre a 30-as évek közepétől nagy figyelmet fordított. E távoli vizeken tartósan tevékenykedni képes egységekkel szemben az admiralitás egy 1939 januári memoranduma értelmében kisebb (akár csak két egységből álló) cirkálórajokat kellett alkalmazni, melyeket a kereskedelmi útvonalak csomópontjainak közelében kellett elhelyezni.Waters (1956) 28. o.
A „zsebcsatahajók” elleni taktikai eljárást Henry Harwood sorhajókapitány (commodore)A commodore a brit haditengerészetben a sorhajókapitányi és az ellentengernagyi rang közötti rangfokozat, általában sorhajókapitányként fordítják. Az e rangban szolgálók kisebb hajórajokat parancsnokoltak. Mindhárom brit cirkáló parancsnoka captain (kapitány) rangban szolgált, mely itt fregattkapitánynak feleltethető meg. Számos haditengerészetben a commodore, mint rangfokozat nem létezik. (Lásd: angol Wikipédia vonatkozó szócikke.) Magyarban néha „komodor” alakban fordul elő. dolgozta ki 1934-36 között a Royal Naval War College-on. Az általa lefektetett instrukciók értelmében egy zsebcsatahajóval való találkozáskor azonnal támadólag kellett fellépni, függetlenül a napszaktól és a saját hajók típusától – könnyűcirkálókkal ugyanúgy támadni kellett, mint nehézcirkálókkal. Ha nappal kerül sor az észlelésre, akkor a rajnak két egységre bontakozva kellett támadnia. Éjszaka a hajóknak együtt kellett maradnia, de a köteléknek lazának kellett lennie köztük. A nappali eljárás szerint az erők megosztásával a cirkálóraj a német egységet vagy a tüze megosztására kényszeríthette, csökkentve annak hatékonyságát, vagy amennyiben a németek tüzüket egy célra koncentrálnák, akkor ezzel a raj másik felének könnyítené meg a támadást. A megosztásnak az is az előnye volt, hogy a raj egységei a flank markingnak nevezett eljárást alkalmazva rádión segíthették egymás tüzérségét a lövedékek leérkezésének jelentése révén. R. Atwill hadnagy beszámolója Még 1937-ben az Exeter fedélzetén Uruguayba érkező Harwood az uruguayi Huracan korvettel elpróbált egy szcenáriót, melyben utóbbi egy a La Platába menekülő zsebcsatahajó szerepét játszotta el. Harwood ezzel a hadijátékkal a torkolat adottságai nyújtotta lehetőségeket igyekezett felmérni. Harwoodot két évvel később, 1939-ben kinevezték a brit haditengerészet dél-amerikai divíziójának élére. (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
Brit intézkedések a Graf Spee elfogására
A brit admiralitás 1939. október 1-én szerzett tudomást arról, hogy a Clement gőzhajót () előző nap Brazília partjainál elsüllyesztette egy portyázó német zsebcsatahajó, mely az Admiral Scheernek adta ki magát a szabadon bocsátott brit legénységnek, valójában azonban ez a hajó a Graf Spee volt.Waters (1956) 31. o. Ennek hatására a Dél-Amerika nyugati partjainál egyedül tevékenykedő új-zélandi Achilles könnyűcirkálót azonnal a keleti partra, Harwood dél-amerikai divíziójának erősítésére rendelték át.A dél-amerikai divízió a dél-atlanti parancsnoksáág alá tartozott közvetlenül.; Az Achilles az Új-zélandi Divízióhoz („New Zealand Division”) tartozott, mely egység a Királyi Új-zélandi Haditengerészet előfutára volt. Harwood sorhajókapitány (commodore) parancsnoksága alatt eddig két nehézcirkáló (Exeter, Cumberland), egy könnyűcirkáló (Ajax) és nagyjából hat hétig két romboló (Hotspur, Havock) állt, feladatául pedig a La Plata és a Rio de Janeiro előtti forgalmas vizek biztosítását kapta.Waters 4. o. Ez a kereskedelmi útvonal a britek számára az egyik legfontosabb volt, mivel jelentős élelmiszerszállítmányok érkeztek rajta keresztül Nagy-Britanniába. Október 5-re az admiralitás nyolc ehhez hasonló csoportot szervezett meg az Atlanti-óceánon, melyek – megítélésük szerint legalábbis – elegendők lehettek a portyázó német Deutschland-osztályú egységek illetve az (még szolgálatba állítás előtt álló) Admiral Hipper-osztályú nehézcirkálók leküzdésére.
Az egyetlen dél-atlanti vizeken portyázó német hadihajóra reagálva a britek összesen 22 hadihajójukat különítették el, ezen felül két csatahajót és három cirkálót rendeltek Kanadába konvojkíséretre, továbbá a transzatlanti konvojútvonalak másik végpontjának védelméhez a Földközi-tengerről három kapitális hadihajót, egy repülőgép-hordozót és három cirkálót vontak vissza Nagy-Britanniába. Ezen felül Franciaország is egy repülőgép-hordozót, két csatahajót, öt cirkálót és számos rombolót rendelt a konvojok biztosítására és a portyázó német cirkálók felkutatására az afrikai partok mentén.Waters (1956) 32. o.
November 3-án, miután már három hete nem észleltek aktivitást a német cirkálók részéről, az admiralitás a dél-atlanti parancsnokságot arról értesítette, hogy feltevése szerint az összes német kapitális egység és cirkáló hazai vizeken tartózkodik, másnap pedig utasította a Force G-t (kb.: „G harccsoport”; Cumberland, Exeter) és a Force H-t (Sussex, Shropshire), hogy cseréljenek hadműveleti területet. Ez a Harwood vezette rajnak a Falkland-szigeteken lévő bázisról a Gibraltárba való áthelyezést jelentette, ami a hajók jobb karbantartását és a legénység számára jobb rekreációs lehetőséget tett lehetővé. A két egység már úton volt egymás felváltására, mikor november 17-én az admiralitás tudomást szerzett az egyik német cirkáló Indiai-óceánon való felbukkanásáról. A hírre a két hajórajt azonnal visszairányították eredeti körzetébe, Az észlelt német hadihajó elfogására november 27-én az admiralitás a Force H-t (Sussex, Shropshire) és a Force K-t (Renown csatacirkáló és Ark Royal repülőgép-hordozó) a Jóreménység fokától délre lévő területre rendelte, hogy itt állja útját a német cirkálónak, de eddigre a Graf Spee már visszatért az Atlanti-óceánra.Waters (1948) 5. o.