Ez a szócikk tartalmazza a 2020-as US Open (tenisz) női egyes mérkőzéseinek eredményeit.

A címvédő a kanadai Bianca Andreescu volt, aki a járványveszély miatt ebben az évben nem indult el a tornán. A világjárvány miatt a világranglista első nyolc helyezettje közül hatan távol maradtak a versenytől.

A járvány miatt nem rendezték meg a torna selejtezőit, csak a 128-as főtábla mérkőzéseire kerül sor.

A győzelmet a japán Ószaka Naomi szerezte meg, miután a döntőben 1–6 6–3 6–3 arányban nyert a fehérorosz Viktorija Azaranka ellen. Ezzel 2018 után második US Open-győzelmét, egyben összességében harmadik Grand Slam-tornagyőzelmét aratta.

A világranglistán elfoglalt helye alapján Magyarországot Babos Tímea képviselhette, aki az első körben esett ki, miután kikapott a 7. kiemelt amerikai Madison Keystől.

Kiemelések

Főtábla

Döntők

Felső ág 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

Alsó ág 5. csoport

6. csoport

7. csoport

8. csoport

Jegyzetek

Források Sorsolási tábla és eredmények

N1