Kelemen Kristóf (Pécs, 1990. január 4. –) Junior Prima-díjas magyar színházi rendező, író, dramaturg.
Életpályája Gimnáziumi tanulmányai után két évig a Pécsi Tudományegyetem magyar szakán tanult. 2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója volt, Forgách András és Radnai Annamária osztályában. Közben ösztöndíjasként Münchenben tanult és dolgozott több alkalommal. 2016-2026 között a Radnóti Színház dramaturgja volt. 2016–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában tanult, ahol PhD fokozatot szerzett.
Számos feladatkörben kipróbálta magát: független és kőszínházi előadások rendezőjeként és írójaként, lecture performance-ok előadójaként, együttműködésben születő projektek alkotójaként. Az előadásai formailag és műfajilag is különböznek. A munkái kutatásokon alapulnak, és jelenkori társadalmi és politikai kérdéseket járnak körül, miközben kevésbé látható történelmi momentumokat tematizálnak. Előadásaival számos nemzetközi fesztiválon szerepelt.
Díjai és kitüntetései
Junior Prima-díj (2020) Bécsy Tamás-díj (2020) Színikritikusok Díja, legjobb független színházi előadás, legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg (2019, Megfigyelők) Kortárs Magyar Dráma-díj (2019, Megfigyelők) Thealter Fesztivál, Kritikusdíj (2018, Magyar akác)
Rendezései
2023 – Életvitelszerű (Flaszter – 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennále – Török Tímeával) 2023 – Szeánsz/Necromancy (Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa) 2022 – A nemzet özvegye (Örkény István Színház) 2021 – Roberto Bolaño: Vad nyomozók (Radnóti Miklós Színház) 2021 – Niké, szabadságunk szobra (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 2019 – Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás (MU Színház – Pálinkás Bence Györggyel, Regényi Júliával, Tarr Judittal) 2018 – Megfigyelők (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 2017 – Magyar akác (Trafó Kortárs Művészetek Háza – Pálinkás Bence Györggyel) 2016 – Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 2015 – Retúrjegyet! (Janus Egyetemi Színház, Pécs) 2014 – Sok alvó közt semmi dolgom nékem (Zsámbéki Színházi Bázis)
Jegyzetek
Források
Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsiek Kategória:Magyar dramaturgok Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Junior Prima díjasok