Major Sámuel (Debrecen, 2002. január 9. –) magyar labdarúgó, posztját tekintve középpályás, a Szpartak Varna játékosa, kölcsönben az MTK-tól. Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását szülővárosában, a Debreceni VSC-ben kezdte. 2007-től tíz éven át volt a hajdúsági klub utánpótlás akadémiájának tagja, majd Ausztriába, a Red Bull Salzburghoz igazolt, ahol először a klub korosztályos csapataiban szerepelt.Red Bull Salzburg: Major Sámuel jó példa szeretne lenni, redbull.com, 2019. április 30. A Salzburg fiókcsapatában, az osztrák másodosztályban szereplő Lieferingben 2020 júniusában mutatkozott be, miközben a korosztályos csapattal pályára lépett az ifjúsági Bajnokok Ligájában is.Labdarúgás: Major Sámuel tétmérkőzésen is debütált a Lieferingben, NSO, 2020. július 3. Utóbbi sorozatban az elődöntőig jutott csapatával.Légiósok: Nem könnyű bekerülni a csapatba – Major Sámuel, NSO, 2020. augusztus 24. Első gólját az osztrák másodosztályban 2020 júliusában a Vorwärts Steyr csapata ellen, a 2019–2020-as szezon utolsó fordulójában szerezte.Ausztria: első gólját lőtte a fiatal magyar; 9–0 a feljutásért, NSO, 2020. július 31. A következő szezonban már a Lieferingben kapott rendszeres játéklehetőséget. Az első fordulóban gólt lőtt az Austria Wien tartalékcsapata ellen játszott bajnokin.Légiósok: Major gólt szerzett, Varga Kevin bemutatkozott, NSO, 2020. szeptember 13.
2022. január 5-én jelentették be, hogy két és fél évre aláírt az Admira Wacker csapatához.Légiósok: a magyar tehetség öt év után távozik Salzburgból Július 8-án 1+1 évre aláírt a Debrecen csapatához.VISSZATÉRT MAJOR SÁMUEL! A DVSC-ben nem tudott meghatározó játékossá válni, ezért előbb kölcsönadták Pécsre, majd 2023 nyarán az NB II-es Kozármisleny szerződtette.NB I: távozik a DVSC-től az U21-es válogatott középpályás, NSO, 2023. július 16. A másodosztályban összesen 59 alkalommal lépett pályára, majd miután szerződése 2025 nyarán lejárt a Kozármislennyel, a román másodosztályba igazolt, a marosvásárhelyi ASA-hoz. Romániában 17 bajnokin lépett pályára, és 2 gólpasszt jegyzett.Légiósok: bejelentették az U-válogatott magyar középpályás szerződtetését, NSO, 2026. augusztus 23.Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen, NSO, 2026. július 3. 2026 nyarán az MTK igazolta le.A bolgár élvonalban kötött ki Major Sámuel – hivatalos, NSO, 2026. július 16. 2026. július 16-án a bolgár élvonalbeli Szpartak Varna csapatához került kölcsönbe, a 2026–27-es szezonra.Major Sámuel hatalmas ugrása – a román másodosztály után a bolgár élvonalban, NSO, 2026. július 17.
A válogatottban Többszörös utánpótlás-válogatott, 2019-ben részt vett az U17-es Európa-bajnokságon és világbajnokságon is.U17-es Eb: két helyen változott a magyar keret az elitkörhöz képest, NSO, 2019. április 25.U17-es vb: Preisinger Sándor kijelölte a végleges magyar keretet, NSO, 2019. október 16.
Jegyzetek
További információ Major Sámuel, Transfermarkt.com Major Sámuel, WorldFootball.net Major Sámuel, foci-info.hu
Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az FC Liefering labdarúgói Kategória:Az Admira Wacker labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:Élő személyek