Az Artemis II a NASA Artemis-programjának első emberes és összességében második űrrepülése volt, amelynek célja a Hold megkerülése volt az Apollo-program lezárását követően több mint 50 évvel. Indítására 2026. április 1-jén került sor. 1972, azaz az utolsó holdexpedíció, az Apollo–17 óta ez az első személyzettel rendelkező űrhajó, ami túllépte az alacsony Föld körüli pályát. Egyben ezen a repülésen használták először embervezette expedícióra az új fejlesztésű Space Launch System (SLS) rakétát, valamint az Orion űrhajót - amely ezúttal Integrity hívójellel 4 embert szállított – és ezen repülés során használták először újra személyzettel rendelkező startolásra az LC–39B indítóállást az STS–116 óta.
A Hold megkerülésére irányuló repülést még az Artemis-program elődprogramjaiban fogalmazta meg a NASA és kezdetben Exploration Mission–2 néven volt ismert. A legénység célja a holdrepülés mellett eredetileg az volt, hogy a törölt Asteroid Redirect Mission által Hold körüli pályán elfogott aszteroidáról mintákat gyűjtsön.
A 10 napos repülés személyzete Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen volt, a NASA és a Kanadai Űrügynökség (CSA) űrhajósai. A legénység minden tagja valamilyen elsőséget mondhat magának: Glover lett az első nem fehér bőrű ember, Koch az első nő, Wiseman a legidősebb, Hansen pedig az első nem amerikai, aki Hold térségében járt.
A repülés 2026. április 1-jén indult és 9 nap 1 óra 32 perc és 15 másodperc elteltével április 11-én ért véget. Az űrhajó pályáját az ún. szabad visszatérés pályáján határozták meg, ami azt jelentette, hogy az űrhajó a Hold megkerülése után magától, különösebb beavatkozás nélkül visszatért a Földhöz, követve az első Apollo repülések gyakorlatát, ahol szintén ezt a biztonsági megoldást alkalmazták. A repülés pályaívét két logikailag elkülönülő részre osztották. Az első rész a Föld körüli pályára állást követően azonnal következett el, amikor az űrhajó egy extrém magas, de a bolygónk körüli pályán maradt, amelyenk földtávolpontja km magasságban húzodott – és ezzel az Artemis II vette át a legnagyobb Föld feletti magasság rekordját azon űrhajók között, amelyek fedélzetén emberek ültek – és amely során a legénység rendszerellenőrzéseket végzett. A második szakasz pedig maga a holdrepülés volt, amikor az űrhajó kiszakadt a Föld gravitációs mezejéből és átlépett a Holdéba. Az odafelé vezető út négy napig tartott, ami után a legénység egyszerűen megkerülte a Holdat, az égitest körüli pályára állás nélkül, majd hazafelé vette az irányt. Ennek során a személyzet és űrhajója messzebb került a Földtől, mint bármely korábbi emberi küldetés – a távolsági rekordot az Apollo–13-tól vették át –, majd a hazafelé vezető útszakasz újabb négy napja következett, amelynek végén a Csendes-óceánon, San Diegotól nem messze szálltak le a tengerre. A tervek szerint a leszállás során megdönthették volna a korábbi sebességi rekodot, amit az Apollo–10 tartott, de ez végül nem jött létre.
A repülés során a legénység számos kísérletet végzett, illetve másodlagos rakományként több cubesat műholdat állítottak pályára még a Föld körüli keringés fázisában. A leszállás után a legénységet Donald Trump elnök fogadta és kitüntetésben is részesítette őket.
Célja Az Artemis II célja az első személyzettel rendelkező Orion MPCV űrhajó Hold körüli pályára állítása volt, maximum 21 napra, a Space Launch System Block 1 variációjának használatával. Az űrhajó kétszer keringett a Föld körül, miközben időnként beindította hajtóműveit, hogy elég sebességet nyerjen ahhoz, hogy kilépjen a Föld gravitációs vonzásából.
A Holdtól szabad visszatérési pálya használatával tért vissza. Az úton a Hold felé a személyzet több tesztet is elvégzett, beleértve az űrruhákon és az űrhajón.
Előzmények Az Artemis-program céljainak kialakulása
Az Egyesült Államok által vezetett űrprogramok válságba kerültek, amikor a Columbia űrrepülőgép katasztrófát szenvedett és ennek nyomán az űrrepülőgép-flotta kivonásáról született kényszerű döntés. A rövidtávú kárelhárítás mellett az űrprogramról hosszabb távon is ítélet született, miszerint a NASA-nak irányt kell váltania és más prioritásokat kell követnie. Ezek a prioritások a Holdhoz való visszatérés, majd tovább lépés a Mars és az aszteroidák meghódítása felé. George W. Bush elnök életre hívta a Constellation-programot, amelyben egy új űrhajóval, az Orionnal és új hordozórakéták - az Ares I és az Ares V – fejlesztésével tekintettek az új kihívások felé.
Az Obama adminisztráció érkeztével 2010-ben felülvizsgálták ezeket az elképzeléseket és egyrészt a magánvállalatok bevonásáról döntöttek, másrészt a hordozórakéták terén is változásokat jelentettek be, miszerint egyetlen óriásrakéta fejlesztése marad a NASA feladata, a Space Shuttle rakétarendszerének továbbfejlesztsével születő Space Launch Systemé (SLS), leváltva a tervekben szereplő Ares V-öt. Emellett minden, nem az Orionnal kapcsolatos fejlesztési munkát leállítottak, valamint a Föld körüli pályára irányuló feladatokat a magánszektorba szervezték ki, hogy a NASA inkább csak a távolabbi térségek elérésére, így az eredeti tervekben szereplő Hold-, Mars- és aszteroida repülésekre koncentráljon. 2013-ban egy újabb elképzelés is napvilágot látott és a NASA feladatai közé került: az ún. Aszteroida Eltérítés Expedíció. Ebben egy ún. földsúroló kisbolygó felszínéről egy űreszköz egy nagyobb sziklát emelt volna fel és állított volna Hold körüli pályára.
2017-ben újabb fordulat következett be, amikor a Donald Trump adott ki elnöki utasítást a National Space Council (Nemzeti Űrtanács) – a korábbi Space Task Group reinkarnálódását jelentő szervezet – felállítására, akik lényegében újradefiniálták az USA és benne a NASA űrtevékenységét. Ennek hatására született meg az új program, amely a Holdra való visszatérést, az első marsraszállást, majd távolabbi célokat állított fel, lényegében megismételve a Constellation célkitűzéseit, a belső tartalom újraalkotása mentén. Az elképzelésrendszer holdi szegmense önálló programként kelt életre Artemis-program néven. Egyben egyesítette a korábban törölt Constellation- és Aszteroida Eltérítés Expedíció programokat.
A program repüléseinek felépítése
Az Artemis-program a végletekig leegyszerűsítve akár lehetne SLS-program is, mivel a repüléseit egytől-egyig az újonnan összeállított SLS rakétarendszerre alapozták a tervek szerint. Tekintve azonban, hogy az SLS paramétereiben a legendás Saturn V kvalitásaival rendelkezik, így logikus, hogy a végcélok végén a Hold áll.
SLS repülési tervek a program során Artemis I: az SLS, az Orion és az ESM első pilóta nélküli tesztrepülése. A repülés során az Orion körülbelül hat napig poláris, távoli retrográd Hold-pályára áll, mielőtt visszatér a Földre, ahol a kapszula visszatér a légkörbe, és ejtőernyőkkel landol a Csendes-óceánban. A tesztre 2022 novemberében került végül sor. Artemis II: az SLS és az Orion első, legénységgel végrehajtott tesztrepülése. A négytagú személyzet átfogó tesztelést végez az űrhajón Föld körüli pályán, mielőtt az Oriont az ún. szabad visszatérés pályájára állítják, amelye megkerülik a Holdat, majd visszatérnek a Földre. A küldetés tervei nagyjából összevethetőek voltak azzal, mintha az Apollo–7 és az Apollo–8 küldetéseit vonták volna össze azzal, hogy az Artemis II-nek nem terveztek Hold körüli keringést és távolabbi holdmenti repülést terveztek számára, mint az Apollo-küldetéseknél megszokott volt. Artemis III: a tervek szerint a második emberes Artemis-küldetés feladatát kapta. A legénység az SLS—Orion fedélzetén indul, és Föld körüli pályán fog találkozási és dokkolási teszteket végrehajtani egy vagy mindkét, külön felbocsátott, kereskedelmi forgalomban előállított holdkomppal – a SpaceX Starship HLS-ével, vagy a Blue Origin Blue Moonjával –, valamint teszteli az Axiom Extravehicular Mobility Unit (AxEMU) űrruhát. A küldetés nagy vonalakban összehasonlítható az Apollo–9-cel. Artemis IV: a tervek szerint az első amerikai emberes holdraszállás lesz az 1972 decemberi Apollo–17 óta. A repülés egy korábbi támogató repüléstől függ, amely egy leszállóegységet juttat holdpályára az SLS/Orion felbocsátása előtt. Érkezés után az űrhajósok átszállnak a leszállóegységre a Hold felszínére való leszálláshoz, legalább két extravehikuláris tevékenységet (EVA) hajtanak végre, majd visszatérnek holdpályára az Orionnal való találkozáshoz. Az Orion ezt követően visszaviszi a négy űrhajóst a Földre. Artemis V: a tervek szerint a második emberes holdraszállás lesz. A NASA várhatóan ekkor kezdi meg holdbázisának építését.
A repülés tervezése 2017-ben az Exploration Mission–2-t úgy jelentették be, mint egy küldetést a Space Launch System Block 1B-vel, az Exploration Upper Stage és az Orion használatával, 50,7 tonnás rakománnyal. A terv az volt, hogy az űrhajó találkozna egy Hold körüli pályára helyezett aszteroidával, amit korábban az Asteroid Redirect Mission elfogott és rajta űrsétákat végeztek volna az űrhajósok, mintákat gyűjtve. Az ARM 2017. április lemondását követően a legújabb terv egy nyolc napos küldetés volt, négy űrhajóssal. Egy másik 2017-es javaslat szerint az űrhajósok leszállították volna a Lunar Gateway első részeit, egy 8–21 napos repülés részeként. 2018 márciusában végül úgy döntöttek, hogy felküldik az első Gateway modult egy kereskedelmi hordozórakétával, mivel a még fejlesztés alatt álló Mobile Launcherre szükség volt az Exploration Upper Stage használatához. Quote: "Supports launch of the Power and Propulsion Element on a commercial launch vehicle as the first component of the LOP - Gateway (page 14) A döntés a Falcon Heavy rakétára esett.
Fejlesztés, integráció 2023. február 11-én az SLS hordozórakéta elérte az egyik első fontos mérföldkövet a rakéta gyártása során: függőlegesbe állították a rakéta középső szegmensének hajtómű szekcióját. Ezzel átléphetett a gyártás az űrhajóval való integráció fázisába. Március 20-án New Orleans-ban a Michoud Összeszerelő Üzemben aztán beszeszerelték a hajtóműveket a központi szekcióba, amellyel az készzé vált arra, hogy átszállítsák Cape Canaveralre. A NASA eredeti tervei szerint 2023 nyarán szállították volna az összeszerelt darabot a Kennedy Űrközpontba, de májusban ezt őszig elhalasztották.
Az E2047, E2059, E2062 és E2063 sorozatszámú RS–25 hajtóműveket 2023. szeptember 25-én szerelték be a központi szekció szerkezetében kialakított helyükre. Később, 2025 áprilisában az E2063-at lecserélték az E2061-re, miután felfedeztek egy szivárgást rajta. 2024 júniusában a NASA bejelentette, hogy a teljesen összeszerelt szekciót júliusban fogják a Kennedy Űrközpontba szállítani, ami aztán 16–25. között sikeresen meg is történt. Az indítórakéta összeszereléséhez szükséges segédeszközöket, az illesztő adaptereket 2024 júniusában jelentették készre, de csak hosszas szállítás után, szeptemberben érkeztek meg a floridai űrközpontba, amellyel elhárult az utolsó akadály is a végszerelés elől.
A NASA eredetileg 2024 szeptemberére tervezte a rakéta végső összeszerelésének megkezdését, ám addigra problémákat fedeztekfel az Orion életfenntartó rendszereivel kapcsolatban, illetve meglepően sokat károsodott az űrhajó hőpajzsa az Artemis I során, amit egy kéthónapos elemzés követett. Az összeszerelés így végül 2024. november 20-án kezdődött meg és 2025. október 20-án fejeződött be az Orion, az ESM, illetve a mentőrakéta felszerelésével.
2026. január 18-án nagyjából fél nap alatt a hernyótalpas szállítójármű segítségével az indítótoronnyal együtt az LC–39B indítóállomásra mozgatták a rakétát és az űrhajót.
Artemis I