A Darius Twin 1991-es horizontálisan mozgó shoot ’em up videójáték, melyet a Taito Corporation fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1991 márciusában jelent meg Japánban, 1991 novemberében Észak-Amerikában és 1993 áprilisában Európában, kizárólag Super Nintendo Entertainment Systemre.
A játék emulált verzióban a Virtual Console szolgáltatáson keresztül Wiire, illetve a Darius Cozmic Collection gyűjtemény részeként Nintendo Switchre és PlayStation 4-re is megjelent.
Játékmenet bélyegkép|balra|Képernyőkép a játékból Ugyan a Darius Twin hasonló a játéktermi Darius-játékokhoz, azonban játékmenete, azon belül is elsősorban a játékos űrhajójának fejlesztései kissé eltérnek azoktól. A játékosok fegyver- és erőpajzs-fejlesztéseket nyerhetnek ki a szemből és hátulról is érkezhető kockaalakú ellenségekből, azonban az életvesztések esetén minden fegyver a legutóbbi megnyitott változatának első szintjén marad. Az első és a második játékos nem ugyanazokon az életeken osztoznak, az összes élet elvesztése esetén nincs lehetőség a játék folytatására.
A játékban öt színkódolt hajófejlesztési osztály van. A rózsaszín a főfegyvert, míg a zöld a másodlagos fegyvereket fejleszti, a kék az erőpajzsot tölti újra vagy fejleszti, a narancssárga egy extra életet ad, míg a citromsárga a képernyőn található összes ellenséget elpusztítja. A játék két bizonyos pontján egy piros fejlesztést is fel lehet venni, amely a főfegyver lövéstípusát váltja a Dariusban és a Darius II-ben látottak között.
Fogadtatás
A Darius Twin a GameRankings kritikaösszegző weboldal adatai szerint megosztott kritikai fogadtatásban részesült.
Fordítás
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk A játék a GameFAQs weboldalán A játék a Giant Bomb weboldalán A játék a MobyGames weboldalán
Kategória:1991 videójátékai Kategória:Japánban fejlesztett videójátékok Kategória:Shoot ’em upok Kategória:Super Nintendo Entertainment System-játékok Kategória:Videójátékok női főszereplővel Kategória:Virtual Console-játékok