A The 3DO Company, rövidítve 3DO, egy videojátékokkal foglalkozó cég volt. 1991-ben alapította az Electronic Arts alapítója, Trip Hawkins, hét másik céggel együttműködésben. Miután a vezető terméknek szánt konzoljuk, a 3DO Interactive Multiplayer megbukott, a cég teljesen leállt a hardverek forgalmazásával és helyette kizárólag szoftverek fejlesztőjévé és kiadójává vált. 2003-ban ment csődbe a játékaik gyenge eladásai miatt. Székhelyük a kaliforniai Redwood Cityben volt.
Története Trip Hawkins szeretett volna a hardveres piacra is betörni, miután az általa alapított Electronic Arts a szoftverpiacon jó eredményeket ért el. Elsődleges célja az volt, hogy gyártsanak egy következő generációs játékkonzolt, amely már a CD-lemezek kezelésére is képes. Ez lett a 3DO Interactive Multiplayer, amelynek a gyártását nem ők végezték, hanem licenszdíj fejében a 3DO eladta másoknak a gyártási jogokat. A játékfejlesztők számára kedvező volt, hogy a 3DO mindössze 3 dollárt kért minden eladott játék után, szemben a Nintendo és a Sega igényeivel. Ilyen körülmények között az 1993 októberi bemutatót felfokozott érdeklődés kísérte.
A konzol bevezető ára 700 dollár volt (2020-as értéken kb. 360.000 forint), köszönhetően a gyártási jogok eladásának. A 3DO ugyanis azt nem ismerte fel, hogy a hardvergyártás veszteséges, a nyereséget a szoftverek eladásából szerzik a piaci szereplők - egy ilyen konstrukcióban viszont ha a hardvergyártó nyereséget akar, akkor meg kell emelni az árakat. Ez elrettentőleg hatott, így a gépből kevés fogyott, emiatt pedig kevés program is készült rá, hiába kért keveset értük a cég. A részvényárfolyamok zuhanni kezdtek, és bár a cég 1995 tavaszára valamennyire összeszedte magát, még mindig veszteségesek voltak.
1996 januárjában a 3DO eladta a konzolja utódjának szánt M2-es jogait a Panasonicnak 100 millió dollárért, így elsőként a fennállása történetében nyereséggel tudta zárni az évet. Az év során a dolgozói létszámot visszavágták 450-ről 300-ra, és elhatározták, hogy kivonulnak a hardveres piacról és csak a szoftverekre fognak koncentrálni. Ennek érdekében a maradék hardveres érdekeltségüket 1997-ben eladták a Samsungnak 20 millió dollárért. Hugh Martin elnök vette át a cég irányítását, Hawkins megmaradt cégvezetőnek és kreatív direktornak, de a háttérbe húzódott.
Az M2-es eladásából származó pénzből a 3DO bevásárolt, és megvett három szoftverfejlesztő céget: a Cyclone Studios-t, a New World Computing-ot, és az Archetype Interactive-ot. Új irodát nyitottak a Washington állambeli Redmondban, mely a PC-játékokkal foglalkozott, és melynek vezetője Tony Garcia lett.
A cég egyik legnépszerűbb játékai a zöld műanyagkatonákat szerepeltető Army Men-sorozat tagjai voltak, továbbá a New World Computing által fejlesztett Might and Magic, és különösen a Heroes of Might and Magic epizódjai. A kilencvenes évek végén elindították a világ első háromdimenziós MMORPG-jét, a Meridian 59-et, amely a mai napig létezik.
A 2000-es évek elején a 3DO nehéz anyagi helyzetbe került, 2003 májusában pedig csődöt jelentett. A dolgozókat fizetés nélkül elbocsátották, a játékjogokat és egyéb szellemi tulajdont pedig a riválisok: a Microsoft, a Namco, a Crave, és a Ubisoft részére értékesítettek, illetve Trip Hawkins is vásárolt, bár később kategorikusan tagadta, hogy lennének nála bármilyen jogok.
2020 áprilisában több játékuk forgalmazási jogát a Ziggurat Interactive szerezte meg.
Játékok
Fejlesztő és kiadó CímAlternatív címMegjegyzések3DO Games: DecathlonArmy MenPC verzióArmy Men: Air AttackArmy Men: Air Combat PC, Nintendo 64, és PlayStation verzió.Army Men: Air Attack 2Army Men: Air Attack - Blade's Revenge Army Men: Air Combat - The Elite MissionsArmy Men: Air TacticsArmy Men: Green RogueArmy Men: Omega Soldier Army Men: Sarge's HeroesArmy Men: Sarge's Heroes 2Nintendo 64, PlayStation, és PlayStation 2 verzió.Army Men: Toys in SpaceArmy Men in Space Army Men: World WarArmy Men: World War - Final FrontArmy Men: Lock 'n' Load Army Men: World War - Land, Sea, AirArmy Men: World War - Team AssaultArmy Men 3DArmy Men IIPC verzióBattleTanxNintendo 64 verzióBattleTanx: Global AssaultBlade ForceCaptain QuazarCrusaders of Might and MagicClub 3DO: Station InvasionDragon RageEscape from Monster ManorFamily Game Pack RoyaleFamily Game Pack Game Guru (3DO)Godai Elemental ForceGroovy Bunch of GamesGulf War: Operation Desert HammerHigh Heat Major League Baseball 2002PC, PlayStation, és PlayStation 2 verzió.High Heat Major League Baseball 2003PC és PlayStation 2 verzió.High Heat Major League Baseball 2004Jonny Moseley Mad TrixPlayStation 2 verzió.Jurassic Park InteractiveKilling TimeMeridian 59: Vale of SorrowPortal RunnerPlayStation 2 verzió.Sammy Sosa High Heat Baseball 2001Sammy Sosa Softball SlamShiftersTozasarata TachiTwisted: The Game ShowVegas Games 2000Midnight in Vegas PlayStation verzió.Warriors of Might and MagicPC, PlayStation, és PlayStation 2 verzió.WarJetzWorld Destruction League: WarJetzWorld Destruction League: Thunder TanksPlayStation és PlayStation 2 verzió.Zhadnost: The People's Party
Kiadó CímFejlesztőMegjegyzés3DO BuffetInterplayAction Man: Destruction XBlitz GamesA Hasbro Interactive-tól licenszelveAlex Ferguson's Player Manager 2001ANCOArmy MenDigital EclipseGame Boy Color verzióArmy Men: Air CombatFluid StudiosArmy Men: Operation GreenPocket StudiosArmy Men: RTSPandemicArmy Men: Sarge's Heroes 2GameBrains/3d6 GamesGame Boy Color verzióArmy Men: Turf WarsMöbius EntertainmentArmy Men 2Digital EclipseGame Boy Color verzió.Army Men AdvanceDC StudiosAqua AquaZed TwoArcomageNew World ComputingBattleSportCyclone StudiosBattleTanxLucky Chicken GamesGame Boy Color verzió.Chaos OverlordsStick Man GamesCubix: Robots for Everyone - Clash 'n BashHuman SoftCubix: Robots for Everyone - Race 'n RobotsBlitz GamesCubix: Robots for Everyone - ShowdownGobs of Games2n ProductionsGames Frenzy néven is ismert EurópábanGriddersTetragonHeroes ChroniclesNew World ComputingHeroes of Might and Magic (Game Boy Color)KnowWonder Digital MediaworksHeroes of Might and Magic: Quest for the Dragon Bone StaffNew World ComputingHeroes of Might and Magic IIHeroes of Might and Magic II: The Price of LoyaltyCyberlore StudiosHeroes of Might and Magic IIINew World ComputingHeroes of Might and Magic III: Armageddon's BladeHeroes of Might and Magic III: The Shadow of DeathHeroes of Might and Magic IVHeroes of Might and Magic IV: The Gathering StormHeroes of Might and Magic IV: Winds of WarHigh Heat Baseball 1999Team .366High Heat Baseball 2000High Heat Major League Baseball 2002Möbius EntertainmentGame Boy Advance verzió.High Heat Major League Baseball 2003The HordeCrystal DynamicsMS-DOS, Sega Saturn és FM TownsJonny Moseley Mad TrixGFX Construction/RTG StudiosGame Boy Advance verzióJumpgate: The Reconstruction InitiativeNetDevilKilling TimeStudio3DO3DO verzió- 1995LogicwarePC & Mac portolt verzióLegends of Might and MagicNew World ComputingMathemagicsL3 InteractiveMeridian 59Archetype InteractiveMight and Magic VI: The Mandate of HeavenNew World ComputingMight and Magic VII: For Blood and HonorMight and Magic VIII: Day of the DestroyerMight and Magic IXPlayer Manager 2000ANCOPhoenix 3Gray Matter StudiosPortal RunnerHandheld GamesGame Boy Color version.Requiem: Avenging AngelCyclone StudiosSnow JobIx EntertainmentSoccer KidTeam173DO verzióSpaceward Ho! IVGhostNose SoftwareStar FighterKrisalisSven-Göran Eriksson's World Cup ChallengeANCOPlayStation és PlayStation 2 verzió.Sven-Göran Eriksson's World Cup ManagerTOCA Championship RacingCodemastersUprising: Join or DieCyclone StudiosUprising 2: Lead and DestroyUprising XVegas GamesDigital EclipseGame Boy Color verzió.Vegas Games 2000New World ComputingWarriors of Might and MagicClimaxGame Boy Color verzió.World Destruction League: Thunder TanksSunset Entertainment
Törölt játékok
Army Men: Arcade Blasts Army Men: Platoon Command The Four Horsemen of the Apocalypse
Forráshivatkozások
Fordítás
Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok videójáték-fejlesztő cégei Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok videójáték-kiadó cégei Kategória:Megszűnt videójáték-fejlesztő cégek