A Fantom gyilkos ("The Phantom Killer") egy máig azonosítatlan amerikai sorozatgyilkos neve. 1946-ban kevesebb mint három hónap leforgása alatt négy támadást hajtott végre a Texas és Arkansas államok határán lévő Texarkana nevű településen. Másfél hónap alatt 5 embert ölt meg és további hármat súlyosan megsebesített.
A támadásokra szinte kivétel nélkül hétvégéken került sor, 1946. február 22. és május 3. között. A gyilkos első áldozatai Jimmy Hollis és Mary Larey voltak, akik szerencsésen túlélték a támadást. Az első kettős gyilkosság négy héttel később történt, amelyben Richard Griffin és Polly Ann Moore esett áldozatul. A második kettős gyilkosság Paul Martin és Betty Jo Booker ellen történt, pontosan három héttel a korábbi támadás után. Végül, majdnem pontosan három héttel később, Virgil Starkot meggyilkolták, a feleségét pedig súlyosan megsebesítették. Az ügyben a Texas Rangers nevű rendőrségi egység kezdett nyomozni.
A gyilkosságok egész nyáron rémületben tartották Texarkana környékét. Alkonyatkor a lakosok bezárkóztak házaikba, miközben a Texas Rangers az utcákon és a környéken járőröztek. Bár az éjszaka működő vállalkozások forgalma csökkent, a fegyverboltok forgalma jelentősen megemelkedett ebben az időszakban, főként a lőfegyverekből, lőszerből, ajtózárakból és egyéb más védelmi eszközökből emelkedett meg a kereslet. Számos pletyka keringett arról, hogy a Fantomot elfogták, vagy hogy időközben elkövetett egy harmadik, sőt, negyedik kettős gyilkosságot is. A város lakói félelemben éltek, sokan szállodákba és a házaikban bujkáltak. Egyes fiatalok a saját kezükbe véve az ügyet megpróbálták lépre csalni a Fantomot azzal a szándékkal, hogy megöljék. A hatóságok egy 1948-as megoldatlan esetet, Virginia Carpenter eltűnését is a Fantomgyilkosnak tulajdonítják.
Három hónapig tartó biztonsági ellenőrzések után, miután a Fantom ez idő alatt egyszer sem csapott le újra, a Texas Rangers végül felhagyott a művelettel, és elhagyta a várost. A gyilkosságokról számos publikáció megjelent világszerte, több filmfeldolgozást is készítettek az esetről.
Az ügy legfőbb gyanúsítottja Youell Swinney volt, egy karrierbűnöző, akit a gyilkosságokhoz elsősorban a felesége ellene szóló vallomásai és további közvetett bizonyítékok fűztek. A bíróságon azonban az asszony visszavonta a vallomását, és a házkutatást sem írták alá, így a férfit nem ítélték el a gyilkosságok miatt, helyette hamisítóként és autótolvajként került rács mögé.
A gyilkosságokról többször is készült film. Először 1976-ban, majd 2014-ben, amely az előbbinek egyfajta folytatása.
Bűncselekmények
1946. február 22.: Az első támadás 1946. február 22-én, pénteken, a 25 éves Jimmy Hollis és barátnője, a 19 éves Mary Jeanne Larey első randevújukon voltak. Az este folyamán betértek egy moziba, ahol megnéztek egy filmet, majd éjjel 23:45 körül a Szerelmesek Sétányának (Lover's Lane) nevezett eldugott útszakaszon parkoltak le kocsijukkal, hogy kettesben legyenek.
Körülbelül tíz perccel később, 23:55-kor egy ismeretlen alak bukkant fel – az idegen riasztóan nézett ki: fejére egy egyszerű, fehér vászonzsákot húzott, csupán a szemének és a szájának vágott ki lyukakat – a vezetőoldal felőli ajtónál, és egy zseblámpával bevilágított a jármű belsejébe. Hollis azonnal érezte, hogy ez jó tréfa-e, és azt mondta, hogy a férfi rossz emberrel szórakozik. Az ismeretlen ekkor így válaszolt: " Nem akarlak megölni, haver, szóval tedd, amit mondok!"
Hollist és Larey az idegen kiparancsolta a járműből a vezető felőli ajtón keresztül, majd utasította Jimmyt, hogy vegye le a nadrágját. Miután a férfi végzett, a támadó fejbe verte a fegyverével. A fiatal férfi később elmondta a nyomozóknak, hogy az ütés olyan hangos volt, hogy először azt hitte, a tettes rálőtt, a hang azonban valójában a koponyája betörésének hangja volt. Úgy vélte, a férfi megpróbálja őket kirabolni, így Hollis megmutatta a pénztárcáját, hogy bebizonyítsa, nincs náluk pénz, aminek válaszául a támadó egy tompa tárggyal őt is fejbe verte. A tettes ezután talpra állította a rémült lányt. "Kezdj el futni!" – utasította a lányt. Mary a közeli árok felé kezdett menekülni, de a tettes ráparancsolt, hogy a másik irányba fusson.
Ahogy kiért az útra, Mary észrevett egy, az út szélén parkoló autót, de az üres volt. Mikor megfordult, szembe találta magát a támadóval, aki kíváncsian azt kérdezte: "Miért futottál el?". Mikor a lány azt felelte, azért, mert a férfi erre utasította, a támadó hazugnak nevezte Mary-t, majd leütötte, letépte róla a ruhát, fegyvert rántott, és a pisztoly csövével megerőszakolta a szerencsétlen teremtést.
A merénylet után Mary Larey gyalog kezdett menekülni. Fél mérfölddel odébb talált egy házat, de senki nem nyitott neki ajtót. Végül egy másik házhoz ért, ahol a tulajdonos aztán mentőt hívott és értesítette a rendőrséget. Közben Hollis is magához tért, és sikerült megállítania egy járókelőt a Richmond úton. Az autós a helyszínen hagyta Hollist, és a közeli temetkezési házhoz hajtott, ahol értesítették a rendőrséget. Harminc perccel később a Bowie megyei seriff, W. H. "Bill" Presley és három másik rendőrtiszt megérkezett a helyszínre, de a támadónak addigra már hűlt helyét találták. 100 méterrel arrébb a parkolóban álló autójuktól megtalálták Hollis nadrágját.
Larey-t egy éjszakára a kórházban tartották a kisebb fejsérülés és a kegyetlen erőszak miatt, Hollis pedig napokat töltött orvosi kezelés alatt az elszenvedett koponyasérülések következtében, de mindketten túlélték a támadást. Hollis és Larey azonban ellentmondásos személyleírást adtak a támadójukról: Larey azt állította, hogy a tettes egy fehér zsákot hordott a fején, a szemének és a szájának kivágott lyukakkal, és a szemek alapján a tettes afroamerikai lehetett. Ezzel szemben Hollis azt állította, hogy férfi fehér bőrű és kb. 30 év körüli, de elismerte, hogy nem tudta kivenni a vonások részleteit, mivel a tettes egy zseblámpával elvakította őket. Mindketten egyetértettek abban, hogy a támadó 180 cm magas volt. A bűnüldöző szervek többször is kétségbe vonták Larey beszámolóját, és úgy vélték, hogy ő és Hollis tisztában voltak a támadójuk kilétével és őt fedezték.
1946. március 24.: Az első kettős gyilkosság A 29 éves Richard L. Griffint és barátnőjét, a 17 éves Polly Ann Moore-t 1946. március 24-én, vasárnap este fél hét és hét óra között holtan találták Griffin 1941-es Oldsmobile szedánjában. Egy, a közelben elhaladó motoros látta Rich Road (ma South Robinson) nevű szerelmesek sétányán parkolni egy vasútvonal közelében, száz méterre délre a 67-es autópályától nyugatra, a Club Dallas nevű éjszakai szórakozóhely közelében. Amikor meglátta az autóban lévő két fiatalt, a motoros először azt hitte, hogy alszanak. Közelebb érve azonban látta a szörnyű valóságot.
A helyi rendőrség nem sokkal később megérkezett a helyszínre. Griffin az első ülések között térdelt, kezeit a feje alá téve, zsebei ki voltak forgatva. Moore-t arccal lefelé találták a hátsó ülésen. Az autó előtt azonban egy takaró hevert, amely azt bizonyította, hogy a lányt a kocsin kívül ölték meg, és csak utána tették a kocsiba.
Griffint két lövés érte az autóban, a lövedékek a tarkójába fúródtak és végeztek vele. A jármű mellett talált véres földdarabok arra utaltak, hogy a párt a kocsin kívül ölték meg, és a holttestüket visszahelyezték a járműbe. A helyszínelés során egy 32-es kaliberű töltényhüvelyt találtak, a vizsgálat arra mutatott, hogy egy Colt revolverből adták le a gyilkos lövéseket.
Nincsenek jelentések azzal kapcsolatban, hogy Griffint vagy Moore-t patológus megvizsgálta volna. A korabeli helyi pletykák szerint, szexuális erőszak is történt, bár ezt az állítást a modern jelentések cáfolják. A gyilkosságokra reagálva a helyi hatóságok a texasi és az arkansasi rendőrséggel, a Közbiztonsági Minisztériummal, a Miller és Cass seriffhivatalokkal, valamint az FBI-jal összefogva az egész városra kiterjedő nyomozást indított. Március 27-ig a helyi rendőrség mintegy 50-60 tanút hallgatott ki az üggyel kapcsolatosan, köztük a bűntény helyszínéhez közel lévő bárok tulajdonosait is. Március 30-án a rendőrség 500 dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki bármilyen új információval tud szolgálni a Griffin-Moore gyilkosságról vagy olyan információval rendelkezik, amely elvezethet a bűntényért felelős személy vagy személyek letartóztatásához és elítéléséhez. A jutalom azonban nem eredményezett eredményes nyomokat vagy gyanúsítottakat, ehelyett több mint 100 hamis bejelentéshez vezetett.
1946. április 13.: A második kettős gyilkosság Április 13-án, szombat este a 15 éves Betty Jo Booker szokásos heti koncertjén játszott a szaxofonján a The Rythmaires együttessel a West Fourth és az Oak Street kereszteződésén lévő VFW klubban. Április 14-én, vasárnap hajnali fél egy körül érkezett meg a barátja, a 17 éves Paul Martin, hogy felvegye a lányt. A párt ekkor látták utoljára élve.
Martin holttestét aznap reggel 5.30 körül találta meg Mr. és Mrs. G. H. Weaver és a fiuk, az oldalán fekve a North Park Road északi oldalán. Az út másik oldalán, kicsivel lejjebb, vért találtak, egy kerítés tövében. Négyszer lőttek rá: egyszer az orrán találták el, majd hátulról a bal oldali, negyedik borda környékén, a jobb kezén és a tarkóján.
Betty Jo Booker holttestét aznap éjjel fél tizenkettőkor, egy fa mögött találták meg, Martin testétől 3,2 kilométerre. A Boyd család talált rá barátjukkal, Ted Schoeppey-val együtt, aki csatlakozott a családhoz. A lány helyzetének körülményei azonban a rendőrök számára is bizarr volt: Betty a hátán feküdt, teljesen fel volt öltözve, jobb keze pedig kabátja zsebébe volt dugva. Bookert kétszer lőtték meg, egyszer a mellkasán, egyszer pedig az arcán. A ballisztikai vizsgálat kimutatta, hogy a használt fegyver megegyezik az első kettős gyilkosság fegyverével, amelyet egy 32-es automata Colt pisztolyként határoztak meg.
Martin 1946-os Ford Club kupé autóját Booker testétől mintegy 4,8 km-re, az ő testétől pedig 1,55 mérföldre (2,49 km) találták meg. A Spring Lake Park előtt parkolt, a kulcsok még mindig benne voltak. A hatóságok nem voltak biztosak benne, hogy melyiküket lőtték le először. Presley seriff és Manuel Gonzaullas, a texasi rendőrőrs kapitánya elmondta, hogy a holttestek vizsgálata azt mutatta ki, hogy mindketten sokat küzdöttek az életükért. Martin barátja, Tom Albritton elmondta a nyomozóknak, nem hiszi, hogy vita történt volna az áldozatok között, és hogy Martinnak nem voltak ellenségei. A bűnüldöző szervek nem találták meg Booker szaxofonját a tetthelyen; a hangszert végül körülbelül hat hónappal később, október 24-én találták meg, ugyanabban az alátétes fekete tokban, közel ahhoz a helyhez, ahol Betty holttestét megtalálták.
Az újabb eset csak még tovább növelte az indulatokat, és ezennel már 1700 dollárra emelkedett a nyomravezetői díj a Griffin-Moore-, valamint a Martin-Booker-gyilkosságokban. Ennek következtében pletykák kéltek szárnyra; az egyik pletyka szerint a Martin-Booker-gyilkosság gyanúsítottjaként saját fiát jelentette fel. Április 18-án Gonzaullas kapitány egy sajtótájékoztatón közleményt adott ki a nyilvánosság számára, amelyben elismerte, hogy a gyilkost nem sikerült még elfogniuk, valamint felkérte az embereket, hagyjanak fel a találgatásokkal, mert az újságokban és a lakosság között terjedő pletykák akadályozzák a nyomozást és ártatlan embereket károsít meg.
1946. május 3.: Az utolsó bűncselekmények Május 3-án, pénteken, valamikor 21 óra előtt a 37 éves gazda és hegesztő, Virgil Stark szerény, tanyasi stílusú házában tartózkodott az 500 hektáros tanyáján, a keleti 67-es út mellett, 16 km-re északkeletre Texarkanától. Bekapcsolta a rádiót, hogy meghallgassa kedvenc heti rádióműsorát, míg felesége, a 36 éves Katie fűtőbetétet helyezett a férje fájó hátára. Virgil Stark a karosszékében ült a nappaliban, amely közel volt a nappalihoz és a hálószobához is.