A Szent István Gimnázium négyosztályos középiskola Kalocsa belvárosában. Elődjét, a piarista iskolát 1765-ben Batthyány József kalocsai érsek alapította, majd 1860-ban Kunszt József érsek nyolc osztályos érseki főgimnáziummá szervezte át, az oktatást a jezsuita rendnek adta át. 1878-ban csillagászati obszervatórium épült hozzá. 1948-ban államosították, 1949-ben bevezették a koedukált oktatást. 1989-ben visszavette eredeti nevét, az 1990-es évektől önkormányzati oktatási intézményként működik, fenntartója a Bajai Tankerületi Központ. Több tagozaton (humán, reál és idegen nyelvi tagozatokkal) folyik az oktatás, kedvező felsőoktatási felvételi arányt értek el.
Története Alapításának előzményei Kalocsa városát 157 éven át tartó megszállás után 1686. október 13-án hagyták el a török csapatok, Buda visszafoglalása után másfél hónappal. A város súlyos pusztításokat szenvedett, lakossága elmenekült vagy elpusztult, várát a távozó megszállók felégették. A helyreállítás, visszaköltözés nagyon lassan haladt, az egymást követő török elleni hadjáratok elvonták az anyagi eszközöket, a kalocsai érseki szék 1687–1691 között üresen állt, a déli határvidék közelsége pedig egészen az 1699-es karlócai békekötésig bizonytalanná tette a viszonyokat. 1691-ben I. Lipót császár a magyar főpapság tiltakozása ellenére a szükséges papi előképzettség nélküli Kollonich Lipót grófot nevezte ki kalocsai érsekké, az ellenreformáció radikális harcosát, aki kiűzte a református lakosokat. Államminiszterként és kamarai elnökként a bécsi udvarban politizált. Fő művében, az Einrichtungswerk-ben Magyarország kormányzását az osztrák örökös tartományokhoz hasonló módon javasolta átalakítani, és később az ő tanácsára a magyar főnemességre kivetett császári különadó a Rákóczi-szabadságharc kitörésének egyik kiváltó oka lett.
1696-tól Széchényi Pál lett Kalocsa érseke, aki I. József császár megbízásából közvetíteni próbált az udvar és a kurucok között, de sikertelenül. Ő sem költözhetett Kalocsára, a város romos állapota miatt. A romos székesegyházat ideiglenesen használhatóvá tette, de a háború ismét elérte a várost, Vak Bottyán kiűzte a katolikusokat az egész Kalocsa-Bácsi egyházmegye területéről.
Széchényi Pál halála után, 1710-ben I. József a következetesen császárhű Csáky Imre nagyváradi püspököt nevezte ki kalocsai érsekké és pozsonyi préposttá. Érseki tisztségével járt, hogy Bács vármegye örökös főispánja lett, emellett az egri püspökség és Heves és Külső-Szolnok vármegye adminisztrátorává is kineveztek, miközben megtartotta nagyváradi püspökségét is. Csáky anyagi eszközei lehetővé tették, hogy egyházmegyéjében nagyobb ütemű újjáépítést indítson és Kalocsát ismét érseki székvárosává tegye.
A piarista iskola (1765–1860) A török időkben elnéptelenedett város újjáélesztését az érseki székhely helyreállítása, az érsek személyének visszaköltözése segíthette. A birtokviszonyok rendezése ütközésbe került a császári Újszerzeményi Bizottság kisajátító törekvéseivel. (pl. 1713-ban Csáky Imre érsek konfliktusa támadt a Bizottsággal, tanúkat kellett hívnia (Kollonich Zsigmond váci és Patachich György boszniai püspököt), akik hivatalosan megerősítették, hogy a Bizottság által „új szerzeménynek” minősített romos ingatlan valóban az elpusztított régi érseki székesegyház maradványa, tulajdonjoga tehát nem vitatható el). 1733-ban Patachich Gábor érsek megkezdte az új székesegyház építését, valamint papneveldét és teológiai líceumot alapított a városban. Kalocsa érseke egész egyházmegyéjében támogatni akarta az ellenreformációt, a magyarországi reformátusok és délvidéken terjedő ortodox (pravoszláv) kereszténység leküzdésére. 1742-től tanító rendekkel, köztük a piaristákkal tárgyalt a középfokú iskolai oktatás és papképzés megindításáról. A megegyezés ekkor nem jött létre, szükséges anyagi eszközök hiányában.
1760-ban Batthyány József lett Kalocsa érseke. (1761-ben érkezett székvárosába). Megújította a tárgyalásokat piaristákkal („kegyesrendiekkel”). 1764-ben őket bízta meg egy középfokú tanintézet megszervezésével Kalocsán. A jogi hátteret és az anyagi eszközöket alapítványban biztosította, amelyet 1765. június 25-én Mária Terézia királynő is megerősített.
Az alapítvány és a rá épülő szerződés szerint az iskola alapítására az érsek és száz körmöci aranyat biztosít, a piaristák rendelkezésére bocsátja a régi papi szeminárium épületét – egy régi vendégfogadó épületének átalakításával, melyet még 1757-ben Klobusiczky Ferenc érsek kezdett el, de már Batthyány érsek fejezte be és rendezte be. (Az épületben ma a városi Művelődési Központ működik). – A működési költségek fedezésére a rendnek földbirtokot juttattak, megkapták a patika kezelési jogát. A szerződés szerint a rend kilenc tanárt delegál Kalocsára, ötöt az elemei iskolai oktatásra, négyes a középfokú kurzusokhoz. 1764. július 24-én érkezett megérkezett Szegedről a kalocsai piarosta rendház első főnöke, Zsigmondovics Illés. Az átalakított iskolaépületet 1764. augusztus 15-én adták át. Batthyány érsek segítségével 1765. november 6-án megindíthatták a piarista kollégiumot. 1766-ban az érsek megvásárolta Royer Ferenc esztergomi nyomdáját, Kalocsára hozatta és 1768-ban a piaristák használatába adta. Ez volt Kalocsa első nyomdája, mely az iskola tanárain kívül ki tudta elégíteni a város és az egyházmegye könyvnyomtatási szükségleteit is (1817-ig működött).
A piarista tanárok között irodalmi és tudományos tevékenységet végző személyek is voltak, pl. Simai Kristóf akadémikus, drámaíró, az „Igazházi” szerzője, 1806-tól, Peer JakabPeer Jakab. Katolikus lexikon irodalomtörténész, a Peer-kódex felkutatója, Endrődy János költő, Albert János nyelvész és matematikus, Hannulik János (1745–1816) költő, Katona Mihály Dénes (1782–1874) történész, író és gyümölcsnemesítő, Széchy Ágoston Imre (1778–1852) nyelvtudósSzéchy Ágoston Imre. Katolikus lexikon és mások. Tevékenységük megmozgatta a város újjászülető kulturális életét. Az itt végzett diákok között a legismertebb Magyar László felfedező, Afrika-kutató, aki 1831–1834 között tanult a kalocsai kollégiumban.
A piarista kollégium 1765–1778 között, Batthyány József érsek idejében, aki közvetlenül támogatta az intézményt. Nevelési rendszerük kezdetben a Cörver János rendfőnök által 1757-ben kidolgozott „Methodus” tanrend („Cörver-rendszer”) , majd az 1762-ban készült „Projectum” szerint folyt, majd az egész piarista nevelési-oktatási rendszert 1766-ban a budai helytartótanácshoz benyújtott „Norma Studiorum” reformterv szerint alakították át. Hazafias nevelést és a praktikus tudást adtak a tanulóknak, kiemelten kezelték a matematika, fizika és földrajz oktatását. Nyugati nyelveket oktattak, de szembeszálltak a németesítő törekvésekkel. A magyar nyelvet 1792-től önálló tantárgy keretében tanították. Az iskolai tantárgyak mellett vívást és a tánctudást oktattak, zenei és színi előadásokat szerveztek.
A Batthyány érsek utáni időkben a kollégium lehetőségeit a mindenkori politikai és pénzügyi lehetőségek határozták meg. 1778-ban az I. Ratio Educationis tanrendje megszüntették a filozófiai (bölcsészeti) oktatást. II. József nyelvrendelete újabb korlátot jelentett. 1785-ben felemelték a tandíjakat, az alsóbb néprétegek gyermekeit kiszorultak az oktatásból.
1806-tól, a II. Ratio Educationis törvényerőre emelkedése után a gimnázium hatosztályossá bővült. A fellendülést azonban megakasztották a napóleoni háborúk. A pénzt többször leértékelték, az iskola támogatása nem nőtt, anyagi helyzete súlyosan megrendült. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt a képzés megszakadt, a tanárok és diákok egy részének önkéntes katonai szolgálata következtében. A háborúban a város többször gazdát cserélt, az iskolát Kossuth Zsuzsanna hadikórházzá alakította, az oktatás és tanárok, diákok elszállásolása is lehetetlenné vált. Az iskola s az oktatás teljesen háttérbe szorult. Az intézmény történéseit feljegyző regiszter, a „Historia Domus” szerint még Raffay János rektornak is csak a fáskamrában jutott hálóhely.
A szabadságharc leverése után vereségét követő császári megtorlás és a neoabszolutizmus kiépülése végképp megrendítette az iskola helyzetét. Nádasdy Ferenc érsek átmenetileg bujdosni kényszerült, halála után széküresedés állt be, utódját, Kunszt Józsefet 1852-ben nevezték ki. Kunszt érsek a kollégiumot nyolcosztályos főgimnáziummá akarta fejleszteni, de erre a feladatra a piarista rendet nem tartotta alkalmasnak. Pállya István rendfőnök jelentéseiben leírta a pénzhiányból eredő nyomorúságos helyzetüket, ami miatt nem tudják megfelelően elszállásolni, élelmezni a tanárokat, ellátni a gyengélkedőket, betegeket.
Kunszt érsek a császár valóságos belső titkos tanácsosa volt, és bizalmatlanul tekintett a szabadságharcban aktív részt vállaló piarista rendházra és a többi magyarországi tanító szerzetesrendre. 1853-tól tárgyalni kezdett a jezsuitákkalkal. A jezsuiták „Organisations Entwurf” tanrendszere alapján a négyosztályos algimnázium nyolc évfolyamos főgimnáziummá fejlesztését kívánta. 1860-ra a piaristák elhagyták Kalocsát, iskolájukat a jezsuitáknak adták át.
A jezsuita gimnázium (1860–1948)
Jezsuiták Kalocsán 1860 előtt Az első néhány jezsuita atyát még 1760-ban hívta Kalocsára Batthyány József érsek. A jezsuita rend eltörlése (1773) után a rend további tagjai költöztek Kalocsára, hogy más tanító rendekhez csatlakozva itt munkálkodjanak, köztük Takáts Márton teológus, Palma Károly Ferenc történetíró, Metz Ferenc, Dobay László és Katona István kanonok, a magyar kritikai történetírás jelentős alakja. A Historia critica regum Hungariae c. nagy művének több kötetét Katona a kalocsai szolgálata idején írta. A jezsuiták működését VII. Piusz pápa 1814-ben újra engedélyezte.
A Habsburg Birodalomban (1860–1867) Kunszt József érsek 1852-ben vette át hivatalát. Fejleszteni kívánta az iskolát, de a piaristákat már tartotta erre alkalmasnak sem anyagi, sem politikai okokból. Ezért a jezsuita rend osztrák tartományfőnökéhez fordult, aki a Magyar Királyság területét is felügyelte. Az első felkérést a rendfőnök visszautasította. Kunszt érsek ezután saját költségén új kétemeletes iskolaépületet, vele összefüggő konviktust (nevelőintézetet) és templomot, valamint rendházat is emeltetett Kalocsa belvárosában. Erre összegű érseki alapítványt tett (összehasonlításként, a Magyar Tudományos Akadémiának adományozott). A jezsuita rendfőnök az új ingatlant már megfelelőnek találta és megállapodást kötött Kunszttal tanárok küldéséről. Az új jezsuita iskola alapító okiratát Kunszt érsek 1860. szeptember 4-én írta alá. Az új épület oldalán emléktábla szövege örökíti meg az alapítást: „Isten dicsőségére, a honi katolikus ifjúság erkölcsi s tudományos kiműveltetésére szánta, emelte, alapította, s Szent István király pártfogása, s védelme alá helyezte Kunszt József kalocsai s bácsi érsek 1860-ban.”
A gimnázium (ekkori nevén Stephaneum első rektora az osztrák születésű Weninger SándorWeninger Sándor (Alexander Weninger). Jezsuita névtár lett, aki nyolc tanártársával együtt jött Kalocsára, és az 1860-61-es tanévvel átvette az iskola irányítását a távozó piaristáktól. 1863-ra felépült a kollégium új szárnya. A négyről nyolc osztályosra bővítést tanévenként felmenő rendszerben végezték, az első nyolcosztályos tanév az 1864-65-ös lett.
Az első tanévben a gimnáziumban 144-en, a Szent István királyról elnevezett nevelőintézetben, a Stephaneumban 15-en tanultak. Az első érettségi vizsgát 1865-ben bonyolították le. 1866-ra a diáklétszám már 412-re nőtt. Az iskolaépületet bővítették. Kunszt érsek 1866 elején elhunyt, jelentős összeget hagyott örökül a jezsuita rendnek. Kinevezett utódja, Lonovics József érsek súlyos betegsége miatt nem foglalhatta el székét, 1867 márciusában meghalt. Áprilisban a tudós Haynald Lajos lett az új érsek, a schweinfurti Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagja, aki a magyar katolicizmus történetében az egyik legjelentősebb hatású főpapnak bizonyult.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában (1867–1918)