Domingo Santos, írói álnév, eredeti neve: Pedro Domingo Mutiñó (Barcelona, 1941. december 15. – Zaragoza, 2018. november 2.) spanyol tudományos-fantasztikus író, fordító, szerkesztő.

Élete

Az egyik leghíresebb spanyol sci-fi szerző, 800 fordítása, 45 önálló alkotása és több, mint 25 általa szerkesztett antológia ismert. További írói álnevei Peter Danger és Peter Dean voltak. Közreműködött a Bang! című lap szerkesztésében, valamint Sebastián Martínezzel és Luis Vigillel közösen ő alapította meg a leghíresebb spanyol sci-fi magazint, a Nueva Dimensión-t.https://eprints.ucm.es/29976/1/T36022.pdf El cuento español de ciencia ficción (1968-1983): los años de "NUEVA DIMENSIÓN" Első regénye 1959-ben jelent meg, ezután párhuzamosan dolgozott mint író, szerkesztő és fordító.

A sci-fi egyik legnagyobb népszerűsítője volt Spanyolországban. Egyik legjobb regényének a Gabriel-t tartják, ebben egy humanoid robot egyfajta "keresztes hadjáratban" vesz részt. A munka először a Nebulae című gyűjteményben jelent meg az 1960-as években, később több nyelvre is lefordították. Ez volt az egyik legelső sci-fi munka, amely Spanyolországon kívül is megjelent. Öt éven át volt az UPC-díj zsűritagja, 1996-ban a díj döntőse, 1997-ben pedig nyertese. Nevéhez fűződik a Domingo Santos-díj is, amelyet minden évben a spanyol tudományos-fantasztikus kongresszus (HispaCon) ad át.

Válogatott munkái

¡Nos han robado la Luna! (1959) El planeta maldito (1960) Nieblas blancas (1960) El umbral de la Atlántida (1961) Los hombres del Más Allá ¡Descohesión! (1961) La ruta de los pantanos La amenaza sin nombre (1961) Viaje al infinito Extraña invasión Expedición al pasado El Sol estalla mañana La bestia Planeta de silencio Mensaje al futuro ¡Robot! Los habitantes del Sol Más allá del infinito

Magyarul megjelent művei

Az a nap, amikor az idegenek leszállnak a Földre… (novella, Galaktika 24., 1977) A felhők fölött (novella, Galaktika 24., 1977) Szmog (novella, Galaktika 307., 2015) A tyúk meg a tojás (novella, Galaktika 313., 2016)

Jegyzetek

Fordítás

Források Életrajza a sf-encyclopedia.com-on, munkái részletes bibliográfiájával Életrajza spanyol nyelven Oldala az ISFDB.org-on Munkái bibliográfiája

Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Spanyol költők, írók